1.-2.-3. Fejezet

 

Első fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

Az ember azt gondolhatná, hogy húszévesen már tudom, mit akarok kezdeni az életemmel. De nem tudtam. Nem, ez így nem igaz. Legalább azt tudtam, hogy milyen irányba akarom terelni a karrieremet. Amiben döntésképtelen voltam, az a szerelmi életem.

A gondolataimba mélyedve sétáltam az autómhoz. Ekkor tudatosult bennem, hogy már nagyon késő van. A csillagok ragyogtak, miközben a hűvös levegőben esőillat érződött. Örültem, hogy az egyetem parkolója teljesen ki van világítva. Az órámra nézve rájöttem, hogy elkéstem a pizzás randevúmról, és Jerimiah biztos aggódni fog. Főleg, ha rájön, hogy nem egy csoporttal voltam a médiateremben, és azt mondtam neki, hogy együtt jövünk ki. Bűntudat kavargott a gyomromban. Egyedül akartam dolgozni a feladatomon, szóval a saját hülyeségem miatt hazudtam, és kezdtem paranoiás lenni, hogy valaki figyel engem.

Mosolyogva gondoltam vissza arra, amikor először találkoztunk. Az üzleti órán történt, ez volt az egyetlen közös óránk, amin egyfolytában engem figyelt. Naná, hogy észrevettem a szemem sarkából, hiszen a legjóképűbb srác próbálta felkelteni a figyelmemet. Amikor felé fordultam, elmosolyodott és integetett. Aztán elpirult. Visszamosolyogtam, majd lenéztem a füzetemre. A következő alkalommal Jerimiah a mellettem lévő széken ült, ami általában üresen maradt. A szívem kihagyott egy ütemet, és a gyomrom furcsán kezdett bizseregni. Amint leültem, felém fordult és bemutatkozott. Attól a naptól kezdve közel kerültünk egymáshoz, együtt kávéztunk, moziba jártunk, és együtt tanultunk.

Annak ellenére, hogy Jerimiah a Venom MC tagja volt, egy olyan klubé, amely a családomnak, azaz a Hawks MC-nek csak problémákat okozott. Két évvel ezelőtt tudtam meg, hogy tagja, de ez nem akadályozta meg a kapcsolatunkat.

Két héttel a megismerkedésünk és a barátságunk kezdete után a Hawks telephelyre mentem megkeresni Josie-t vagy Low-t. Tanácsra volt szükségem.

A műhelyhez tartozó irodához mentem, és üresen találtam, nyitott ajtóval. Homlokráncolva elindultam a garázshoz. Kilépve megláttam Muffot, a Caroline Springs-i Hawks tagját.

– Szia, Muff! Nem tudod, hogy hol van Low vagy Josie?

– Nem, bébi. Azt hiszem, Josie az egyetemen, Low pedig Dive-val van valahol.

– Nary! – szólalt meg egy hang a hátam mögött. Azonnal tudtam, hogy ki az. Bárhol felismerném a hangját, függetlenül a hangszínétől. Bár velem mindig morcos, frappáns vagy tömör.

Szembe fordulok Saxonnal. Ő az egyetlen férfi, akitől eláll a lélegzetem, aki tizenhat évesen elrabolta a szívemet, és nem tudom kiverni a fejemből. Még akkor sem, ha egy pöcs velem, sajnos a szívem nem törődik ezzel. Bár az eszem gyakran ismételgeti, hogy felejtsem el őt.

– Saxon?

– Az irodába, most – biccent a fejével, aztán megfordul, és belép az irodába.

Az eszem azt súgja, ne törődjek a parancsával, és tűnjek el onnan, de ez nem opció, különösen, amikor a szívem gyorsabban ver tőle. Csendben követem őt.

Az ajtón belépve megállok, velem szemben Saxon a mellkasán keresztbe font karokkal néz rám.

– Dodge látni akar a hátsó irodájában.

Megrándulok. Ezt miért nem tudta Muff előtt elmondani?

Amikor rájövök, hogy csak ennyit akart mondani, a vereség érzésétől megereszkedik a vállam. Nem érez irántam semmit, nekem pedig fel kell adnom a reményt. Lehajtott fejjel bólintok, megfordulok, és visszasétálok a garázsba. Dühömben végigtrappolok a folyosón Dodge irodája felé. Felmerül bennem a kérdés. Vajon miért hívott Dodge az irodájába?

Nem törődve semmivel, az ajtajához érve berontok. A szemem tágra nyílt, amikor észreveszem, hogy nem csak Dodge, hanem más tagok is vannak a szobában, és szinte vágni lehet a feszültséget.

– Nary? – kérdezi Dodge.

– Ó, ööö.... – Körbenézek a szobában, majd egy zihálás hagyja el az ajkam. – Te, te... nem – suttogom, majd megfordulok, és kirohanok. Belém hasított a fájdalom, amikor megláttam, hogy Jerimiah egy Venom MC-mellényt viselő férfi mögött állt, aki hasonlított rá. A megismerkedésünk óta eltelt két hétben lett volna lehetősége elmondani.

De nem tette.

Átvágok a garázson, amikor valaki utánam kiált, de nem veszek róla tudomást, és tovább futok. A mellkasom fáj a levegő hiányától, amit hiába próbálok beszívni a sokktól és a bennem lüktető adrenalintól. Amikor a kocsimhoz érek, gyors mozdulatokkal kinyitom a zárat. Mielőtt azonban beszállnék, a vállam felett visszanézek a garázsba, és azt kívánom, bár ne tettem volna.

Saxon kint állt a téglafalnak támaszkodva, és jóképű arcát elöntötte a vigyor.

Aznap végre rájöttem, hogy Saxon és köztem soha nem lesz semmi.

A tudat mélyen belém hasított és elöntött a szomorúság.

Mindig reméltem, és hittem benne, hogy egy nap majd talán meglátja, mik lehetnénk együtt.

Tudta, hogy ki volt bent az irodában. Örömet érzett, mert leleplezte Jerimiah titkát, amit ő nem mondott el nekem.

Ez az egész feldühített, de a szívem még mindig ragaszkodott Saxonhoz.

Bevallom, hogy kezdtem a szívemet külön személyiségnek tekinteni, mert az eszem teljesen mást akart, mint a szívem. Az eszemnek elege volt a Saxon iránti viszonzatlan szerelmemből. Fájt a visszautasítás. Tovább akart lépni, és egy olyan sráccal, mint Jerimiah, ami sikerült is. Ezért randiztam hivatalosan Jerimiah-val az elmúlt négy hónapban. Két évvel ezelőtt, amikor azon az éjszakán kiderült, hogy a Venom tagja, eljött a lakásomra, és elmesélte az egész helyzetet és az apja irányítását. Nem akart a Venommal lenni, és azt mondta nekem, hogy amint tud, lelép onnan. A vele töltött idő alatt úgy éreztem, hogy megbízhatok benne. Így hát továbbra is barátok voltunk, egészen a húsz hónappal későbbi éjszakáig, amikor megcsókolt. Az ajka érintésétől az egész testemet átjárta a vágy.

Kedves volt, gondoskodó, kemény, és pont erre volt szükségem.

Megmutatta, hogy érdemes vagyok valamire. Az idejére és az érzéseire.

Még a szívem egy része is felmelegedett a gondolatra, hogy mindent átadjak Jerimiah-nak. Jól bánt velem. Nem hagyott figyelmen kívül, és nem nézett rám undorral a szemében. Nem gondolta, hogy csak egy buta lány vagyok, aki egy kicsit belezúgott.

Saxon olyan sokszor megbántott, miért ne engedhetném hát, hogy az egész szívemet Jerimiah-nak adjam, és elengedjem azt, amibe Saxon miatt próbáltam kapaszkodni? Gyűlölnöm kellene őt. Azt akarta, hogy gyűlöljem. Olyan sokféleképpen próbált rávenni erre.

Sóhajtva kinyitottam a kocsim ajtaját, és megpróbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat. Különben is, hazafelé Jerimiah-val volt randink, együtt tanultunk volna, de valószínűleg csókolózás lenne a vége. A barátom édes volt és nagyon figyelmes. Dögös volt, szexi, és a mosolyától nekem is mosolyognom kellett.

– Nary! – Valaki a nevemet kiáltotta az út túloldaláról. Felnézve Josie-t láttam, aki az épület mellett a lámpa alatt állt, és széles mosollyal integetett. Kuncogtam magamban. Valószínűleg Jerimiah hívta őt vagy az egyik emberét, hogy megbizonyosodjon róla, hogy épségben eljutottam a kocsimhoz. Jerimiah velem akart jönni, de mondtam neki, hogy ne tegye, mert a mindig nyüzsgő egyetemen minden napszakban biztonságban voltam.

Minden Hawks MC-vel kapcsolatban álló ember óvatosabb volt Baxter Davis miatt. A Hawks minden tagjára kiakadt, és azt akarta, hogy így vagy úgy, de megfizessünk. Nem értettem, miért volt ez a bosszúhadjárat a Hawks családom ellen, de amíg valaki nem vet véget ennek, mindannyiunknak óvatosnak kellett lennünk, ügyelve arra, hogy senki se legyen egyedül.

Úgy gondoltam, senki sem lesz olyan hülye, hogy bármivel is próbálkozzon az egyetemen. Josie-ra mosolyogtam és visszaintegettem, közben érzékeltem a tömeget, akik vagy az étkezdéből jöttek, vagy az éjszakába indultak. Közvetlenül Josie mögött Billyn akadt meg a tekintetem. Észrevett és köszönésképpen kaptam egy állemelést. Tudatosan egy lámpa alá parkoltam, így jól láttam mindent. A barátnőm szerencsés nő volt, hogy két férfi állt a háta mögött. Két férfi, akik olyan mélyen szerették őt, hogy hajlandóak voltak osztozni. Megérdemelte a boldogságot.

 

– Holnap találkozunk – kiáltottam egy újabb integetéssel. Be akartam szállni a kocsiba, és sietni haza és Jerimiah-hoz. A gyomrom már korgott, ahogy eszembe jutott a finom pizza. Egyúttal össze is szorult a rám váró férfi gondolatára. Jerimiah és köztem jól haladtak a dolgok. Még nem jutottunk el a kapcsolatunk végső szakaszába. Valami visszatartott attól, hogy lefeküdjek vele. Ennek ellenére mindig bolondoztunk, és minden alkalommal izgalom bugyogott bennem, pedig a tanulási folyamat néha kínos volt. Jerimiah mégis türelmes volt, és ő legalább annyira élvezte a tanítást, mint én a tapasztalatszerzést.

Amikor átdobtam a táskámat az anyósülésre, és éppen be akartam ülni, a nevemet kiabálták. Felnézve láttam, hogy Josie felém szalad. Billy mögötte volt, és éppen meg akarta előzni, amikor a farmerja hátsó zsebébe nyúlva előhúzott egy fegyvert, és rám szegezte.

A szemem tágra nyílt. A torkomban ragadt a sikoly, mert egy kéz eltakarta a számat.

Josie szemébe néztem. Félelem. Csak félelmet láttam. A gyomrom összeszorult a pániktól. A testem remegett a rémülettől. Az emberek riadtan kiabáltak, amikor eldördült egy lövés. A mögöttem lévő nagy testből arra következtettem, hogy a fogvatartóm egy férfi, aki elkáromkodta magát, miközben durván a földre rántott. Egy autó motorja bőgött fel a közelben. Próbáltam elfordítani a fejem, hogy ki tudjam szabadítani a számat. Nem sikerült. Felsikoltottam a fickó keze mögött. Rúgkapáltam, és a derekamnál fogva tartó karba mélyesztettem a körmeimet. Megint káromkodott, és keményen megrázott. – Hagyd abba! – figyelmeztetett.

Miért nem csinált senki semmit?

Sikoltozást hallottam mindenhonnan. Emberek rohantak felénk. Mások meg menekültek. Újabb lövés dördült. A kocsi tetejéről pattant le, amibe betuszkoltak. Kiabáltam, és rugdalództam a férfi felé, aki megpróbált beugrani utánam. Megragadta a lábamat, és úgy megfeszítette, hogy felkiáltottam a fájdalomtól.

Erősebben belökött én pedig hátráltam, és rángattam a másik ajtót. Bár nem volt benne a zár, az ajtó mégsem nyílt ki. Csalódottan morogtam. Ököllel ütöttem az üveget. Ordítottam, sírtam, a könnyek végigfolytak az arcomon.

Semmi sem használt.

Nem tudott senki időben segíteni rajtam.

Az autó elszáguldott velem.

Kétségbeesetten letérdeltem. A hátsó ablakra tettem a tenyerem. Billy az út közepén állt, a lámpák megvilágították. Láttam, hogy a fegyverrel egyenesen ránk célzott. Bár nem lőtt, mert kétségtelenül attól félt, hogy eltalál. Az arca eltorzult a dühtől, aztán a levegőbe emelte a kezét, és felüvöltött. Josie kirohant az útra, és a kocsi után futott. A saját könnyeim és a minket körülvevő sötétség miatt már nem láttam tisztán az arcát, de tudtam, hogy mindent átérez, amit én is.

A színtiszta rémületet.

Valaki belemarkolt a hajamba és hátra rántotta a fejem. A mellettem ülő férfi az arcához húzott. A harmincas évei elején járt, borotvált fejjel, szakállal és kék szemekkel, amelyekből tudtam, hogy ez nem egy rémálom. Épp átéltem azt, és ő szívesen okozna némi fájdalmat.

– Ülj le, baszd meg! – mordult rám. – Jobb, ha viselkedsz! Nem kell teljesen épségben leszállítanom téged – jegyezte meg, majd durván hátra lökött, amitől a fenekemen landoltam.

– Tudod, hogy ki vagyok? – kérdeztem suttogva. A sorőrre pillantottam, aki úgy vezetett, mint egy őrült, és láttam, hogy a tekintete rám siklik. Kemény, sötétzöld szemével egy másodpercig rám bámult, aztán az utat nézte.

– Nem, és leszarom! Azt mondták, figyeljelek, és kapjalak el, amikor tudlak, úgyhogy megtettem. – Végignézett rajtam, vigyor terült szét az arcán. – Baxter főnök tudja, mikor kifizetődő egy jó dolog, és édesem, az emberek sok pénzt fognak majd fizetni érted. – Tanulmányozta az arcom, majd hirtelen megkérdezte: – Hogy szerezted azt a sebhelyet?

– Egy pisztolylövéstől.

– Mi történt azzal, akitől kaptad?

– Meghalt. Ahogy te is meg fogsz, ha nem engedsz el. A családom bármit meg tesz, hogy visszakapjon.

Gúnyolódva felhorkant. – Tényleg? És ki a családod?

Felültem, bátorságot színlelve felemelt állal válaszoltam: – A Hawks MC.

A visszapillantó tükörben összenéztek a sofőrrel. A vezető megvonta a vállát, a fogvatartóm pedig felém fordult. – Ahogy mondtam, leszarom. Hamarosan eltűnsz a közelemből, mert a főnökömhöz kerülsz, és akkor az már az ő problémája lesz.

Megnyaltam kiszáradt ajkamat, és humor nélkül felnevettem. – Hidd ezt! De azt azért elmondom, hogy a Hawks emberei minden érintettnek ártanak, ha elveszik, ami az övék. Mindenkinek.

Megfeszült az állkapcsa. Előrehajolt, és előhúzott valamit a farzsebéből. – Bosszantasz! Ideje búcsúzni. – Kinyújtotta a karját és odanézve azt láttam, hogy egy sokkolót nyom a hasamhoz. Egyetlen áramütéstől elájultam.

 

 

Második fejezet

 

 

Dodge

 

Fordította: Sweety

 

A nőm az íróasztalom szélén ült a műhelyben lévő irodámban. Épp az előbb jöttünk ki a szomszédos szobából, és bassza meg, úgy nézett ki, mintha most részesült volna élete legjobb szexében. Persze, hogy az történt; a hálószobában teljes mértékben férfi voltam.

– Szépfiú, el kell mennem Texasért, Rommyért és Jasonért, úgyhogy úgy csókolj meg, mintha az életed múlna rajta!

Rámosolyogtam, és épp felé nyúltam, amikor csörögni kezdett a kibaszott telefonom. – Tartsd meg ezt a gondolatot, kismadár! – Az egyik kezemet a combjára tettem, míg a másikkal felvettem a telefont – Mi van?

– Bassza meg, bassza meg, Dodge! – kántálta Billy a telefonba.

Fintorogva válaszoltam. – Nem vagy az esetem!

– Elvitték.

Ettől a mondattól megfeszült a testem. Low, megérezve ezt, felállt, miközben én visszasüllyedtem a székbe, és morogva kérdeztem: – Josie-t?

– Nem, Naryt.

Hirtelen felpattantam, és felüvöltöttem: – Krisztusom! Mondd már, hogy a faszba történt, és mikor?

– Az egyetem parkolójában, az előbb. Kurvára nem voltam elég gyors. A karjaimban zokog a nőm. Beviszem a telephelyre.

– Baxter? – kérdeztem.

– Senki más nem olyan hülye, hogy baszakodjon velünk. Biztos, hogy ő volt. Hívj be mindenkit, testvér!

– Rajta vagyok – dörmögtem, és letettem a telefont. A tekintetem a nőmre szegeződött. Elkerekedtek a szemei az aggodalomtól. – Hívd Knife-ot, és menj vele a gyerekekért. Erősnek kell lenned miattuk, kismadár!

– Kit vittek el, Trey? – suttogta; biztosan hallotta Billyt.

– Kicsim, a gyerekek...

– Kit? – követelte.

– Naryt.

– Nem! – Könnyek gyűltek a szemébe. Átöleltem. – Ne Naryt, ő... ő...

– Kismadár, a gyerekek!

Megrázta a fejét, és felnézett rám. – Megkérem Jasont, hogy éjszakára vigye magához őket. Nem kell tudniuk semmiről, és imádnak vele lógni.

– Low… – kezdtem.

– Nem, szükségük lesz rám. Josie-nak szüksége lesz rám. Én itt vagyok. Veled maradok, Trey, és senki sem tudja elmozdítani a seggemet.

Az övéhez nyomtam a homlokom. Egy másodpercre lehunytam a szemem, és mikor kinyitottam, pillantásom az elszánt tekintetével találkozott. – Oké, bébi! Hívd fel Jasont, aztán gyere el a telephelyre. Billy oda viszi Josie-t. – Az ajtó felé indultam.

– Hová mész? – szólt utánam.

A kezem a kilincsen volt, de visszafordultam. – El kell mondanom Saxonnak.

 A zihálása mindent elmondott. A szar mindjárt belecsap a ventilátorba. Meg kellett találnunk Naryt, méghozzá hamar, különben nem csak Saxon fogja elveszíteni az eszét. Fel kellett hívnom Stoke-ot, Nary mostohaapját a Hawks ballarati részlegéből, és ő bosszút akar majd állni.

A pokolba is, már az én agyam is a bosszút forralta. Senki sem nyúlhatott egy Hawks-taghoz, különösen Naryhez nem, aki olyan volt, mint a klubunk hercegnője. Hamarosan vér fog folyni.

Kilépve az ajtón, odaszóltam: – Beast, Dallas, gyertek velem, most! – Tovább sétáltam, tudva, hogy Saxon a telephelyen van. Láttam, amikor Low-val kisétáltunk a szobámból.

– Mi történik? – kérdezte durván Dallas. Már rám nézve, az összeszorított számból és az összehúzott szemöldökömből tudta, hogy valami történt. Beast is tudhatta, csak nem szólt semmit. Sosem tette, mert mindig csöndben volt.

– Naryt elvitték, tájékoztatom Saxont.

– A kurva életbe! – morogta Dallas halkan.

 

* * * *

 

Saxon

 

A pultnál álltam Handle-lel és Gamerrel. Éppen megittam egy újabb whiskyt, amikor nagy csattanással kinyílt a garázsba vezető ajtó. Minden tekintet oda szegeződött, és esküszöm, a szoba megtelt feszültséggel, amikor belépett az elnökünk Dallas és Beast társaságában.

Valami történt. Valami rossz, ha jól olvastam a komoly arckifejezésüket. Végignéztek a helyiségen – a testvérek csak ültek és beszélgettek. De Prez nem koncentrált senkire, ezért azon tűnődtem, hogy vajon a faszfej Baxterrel van-e kapcsolatban a mondanivalója. Egy pöcs volt, aki azt akarta, hogy elintézzék a Hawksot. Azóta rá volt állva a Hawksra, amióta Talon évekkel ezelőtt visszautasította a tagsági kérelmét, és amióta Dodge egy hátsó udvari verekedésben összeverte. Ekkor kereste meg Talon Dodge-ot, hogy legyen a Hawks tagja.

Prez odalépett a pulthoz, és intett a pult mögött álló Muffnak. Muff gyorsan töltött neki egy felest. Ekkor éreztem, hogy valaki mögém lép, csakhogy nem néztem oda, mert Prez beszélni kezdett lehajtott fejjel.

– Szeretném, ha megőriznéd a hidegvéred, testvér.

Handle felé pillantottam, de ő csak megvonta a vállát. Ki a fenéhez beszélt Dodge?

Aztán kurva kemény szemekkel rám nézett.

Az állkapcsom összeszorult, felegyenesedtem, megmerevedtem. Az egyetlen ok, amiért azt kérné, hogy őrizzem meg a hidegvérem, ha valami történt...

– Nary? – suttogtam morogva.

Bólintott. – Elvitték.

Egy másodperc.

Kettő.

Három.

Tombolt bennem a düh. Hátravetett fejjel felüvöltöttem a szívembe hasító fájdalomtól. Összeszorítottam a szemem és elakadt a hangom. Kinyújtottam a kezem és lesöpörtem a pultról mindent. Felkaptam egy széket és a földhöz vágtam. Valaki elkapta a kezem. Megpördültem, és arcon csaptam. Elterült a földön.

Egy másik testvér átkarolta a vállamat, és magához szorított. Küzdöttem, próbáltam leszedni magamról a karjait. Akár még úgy is, hogy letépem a testéről, nem érdekelt. Csakhogy a köcsög erős volt. Előre hajtottam a fejem, majd tiszta erőből hátra rántottam, ami egy orrba ütközött.

Az illető káromkodott, lazított a szorításán, de mielőtt megmozdulhattam volna, már a földre vitt.

– Szállj le rólam a picsába! – ordítottam. A szívem hevesen vert. Az agyam újra és újra ismételte a szavakat. Elvitték. Elvitték. Elvitték.

– Saxon! – kiáltott Dodge az arcomba.

Kezdett oszlani a vörös köd, a látásom kitisztult, és megnyugodva pislogtam rá. – Billy mindjárt itt lesz új információkkal. Temesd el az érzéseidet, testvér! Szükségünk lesz rád, hogy megtaláljuk őt.

Elvitték. Elvitték. Elvitték.

Lehunytam a szemem. Majd megnéztem melyik köcsög szorított a földhöz. Dallas.

– Bassza meg! – káromkodott Dodge, mielőtt felállt volna. – Már megint eszét vesztette. Nyugtasd le valahogy. Máskülönben használhatatlan – sóhajtott Dodge.

Dallas megmozdult, és pont erre volt szükségem. Feltápászkodtam alóla, és futni kezdtem az ajtó felé.

– Kapjátok el! – parancsolta Dodge.

A testvérek rám támadtak. Kettőt sikerült a földre küldenem, de aztán lefogtak és kirángattak a szobából. De nem hagytam magam. Küzdöttem és harcoltam.

– Meg fogom ölni! Kibaszottul kibelezem! – üvöltöttem.

– Kit? – kérdezte Dodge valahonnan.

– Fangot. Neki kellett volna vigyáznia rá. Megesküdött, hogy vigyázni fog rá. Meg fogom ölni. A szeme közé küldök egy golyót.

Az előttem lévő ajtó kinyílt, belöktek, én pedig négykézláb landoltam.

– Várj egy percet – parancsolta Dallas. – Megtaláljuk, és válaszokat kapunk. Szüksége lesz rád, Vicious. Szüksége van rá, hogy teljes emberként segíts megtalálni.

– És akkor ölhetek?

– Megölheted, és mi ott leszünk mögötted – ígérte.

Az ajtó becsapódott mögöttem, de még mindig meg se moccantam. Nem mozdultam, mert véreztem. Csak a vért senki sem láthatta. Mert belül volt.

Vörös.

Düh.

Egy másodperc.

Kettő.

Három.

Felálltam és szétromboltam a szobát. Az elmém őrjöngött, a szívem vérzett, a lelkem pedig összetört. Elvitték. Ne Naryt! Bárkit, csak ne őt!

A francba!

Jézusom!

 

* * * *

 

Stoke

Két órával később

 

Nem volt még túl késő, amikor megcsörrent a telefonom az éjjeliszekrényen. Korán lefeküdtünk, mert a seggemet is szétdolgoztam az építkezésen. A nőm már azelőtt felült, hogy megmozdulhattam volna. Oldalra gurulva felkaptam a telefont. – Igen?

– Stoke! Dodge vagyok. El kell jönnöd Caroline Springsbe, tesó!

Már azelőtt ültem, hogy tudta volna az agyam, hogy mit csinálok. Bassza meg! Valami történt. A hangja... Dodge hangja nyers volt a félelemtől.

Azonnal kiültem az ágy szélére és a földre tettem a lábam. A telefonba ordítottam: – Testvér?

– Csak gyere ide, hozd magaddal Mallyt és Josht!

A pokolba! A gyomrom összeszorult. A szívem hevesen kalapált.

Nary!

Valami történt a lányunkkal.

– Rajta vagyok! – Letettem a telefont. Felálltam, és a nőm felé fordultam, aki már az ágy másik oldalán állt. Összehúzta a szemöldökét az aggodalomtól, összeszorította a száját a félelemtől. – Ébreszd fel Josht, és pakolj össze, amit csak tudsz, de siess, szerelmem!

– Declan? – szólt a torkához kapva.

– Nem tudom, szerelmem. Nem mondott semmit. Csak induljunk, jó?

Egy biccentéssel kirohant a szobából, hogy felébressze Josht. Krisztusom, csak azt kívántam, bárcsak mozdulna a lábam, de a pánik felülkerekedett a testemen, és megdermedtem.

Valami történt a lányunkkal.

Jézusom!

Vér fog folyni.

Lerázva magamról a félelmet, előhúztam egy táskát az ágy alól, hogy összepakoljam a cuccaimat. Eszembe jutott, hogy mielőtt elindulunk, el kell hoznom a garázsból a fegyverekkel teli táskát.

Pillanatok alatt kiléptem az ajtón, és a kocsihoz indultam a nőmmel és a tizennyolc éves fiunkkal. Mindannyian csendben maradtunk, a gondolatainkba merültünk. Az biztos, hogy hamarosan átlépek néhány sebességhatárt, hogy mielőbb eljussak a Caroline Springs-i Hawks-telepre.

Egy ajtó csapódott be mögöttünk. Már a kocsi mellett állva láttuk, hogy Mrs. Cliff felénk tart.

– Mrs. Cliff? – szólt Mally.

Csakhogy a vén denevér szeme rám szegeződött, és azt parancsolta: – Szállj be a kurva életbe, és vezess, de én is veletek megyek, és senki sem állíthat meg!

Mivel nem volt kedvem vitatkozni, megtettem, megemeltem felé az állam, majd beszálltam a kocsiba.

Miután elindultunk, Josh megkérdezte tőle: – Honnan tudtad, hogy történt valami?

A visszapillantó tükörben láttam, hogy megvonja a vállát. Aztán vigyor ült ki az arcára, és azt válaszolta: – Lehallgatom a telefonjaitokat.

Josh elsápadva suttogta: – Micsoda?

Hangosan felnevetett és a vállával meglökte Josht. – Csak vicceltem, fiam! Nem akarom hallani a szextelefonjaidat a csajokkal.

Vigyorogva néztem, ahogy a nőm is elmosolyodik. Mrs. Cliff mindig tudta, hogyan kell oldani a feszültséget. Bár mindannyian tudtuk, hogy ez nem fog elmúlni.

Sőt, csak fokozódott, amikor az autópályára érve dübörgő Harley-k sorakoztak mögénk az úton.

A testvéreim fedeztek.

Dodge felhívta őket. Ez azt jelentette, hogy bármi is történt, az mindannyiunkat összetörhet.

Bassza meg!

Kényszerítettem magam, hogy az egyik kezemmel megfogjam a nőm kezét, majd az összekulcsolt kezünket a combján pihentettem. A kocsira ismét csend telepedett. Mindannyian tudtuk. Mindannyian próbáltunk felkészülni a magunk módján. De az kurva biztos, hogy ott voltunk mindannyian egymás mellett.

Hiába fájt a szívem, kész voltam bármelyik rohadéknak fájdalmat okozni, ha bántották a lányomat.

 

* * * *

 

Saxon

Egy órával később

 

Bassza meg, fogalmam sincs mennyi ideje voltam ebben a szobában. Azt viszont tudtam, hogy az agyam nem volt képes leállni. A szoba sarkában lévő ágyon ültem, a hajamba markoltam és rángattam. A fájdalom mégsem enyhítette a Nary miatt érzett pánikomat. Semmi sem tudta. Elengedtem a hajam, és a lehorzsolt ujjperceimet néztem. Akármilyen erősen is ütöttem a falat újra és újra, az agyamban állandóan azok a forgatókönyvek peregtek, hogy éppen mit csinálhatnak vele.

Bassza meg!

Jézusom!

Állj, állj, állj!

Biztonságban lesz. Biztonságba fogjuk helyezni.

A testem lecsillapodott. Az ajtóhoz rohantam. Jól hallottam? Igen, egy újabb sikoly rázta meg az épületet, majd az üvöltés: – Nem, ne a lányomat. Ne!

Lehunytam a szemem, és a homlokomat az ajtónak döntöttem. Elképzeltem Stoke asszonyát, Nary anyukáját, amint a férfiba kapaszkodik, miután megtudta, hogy elvitték a lányát, és a szíve ugyanúgy megszakad a félelemtől, mint az enyém is.

Újabb kiabálás. Néhány puffanás, mintha valamit dobáltak volna, aztán tompa hangok. Hangosan beszéltek, de mivel a folyosón az összes ajtó zárva volt, nem értettem mit mondanak.

Ott akartam lenni. Minden információra szükségem volt, hogy megtalálhassam Naryt.

Akkor nem tudnának hozzáérni.

Megfertőzni az elméjét.

– Bassza meg! – morogtam halkan.

Légy erős, angyalom! Jövök érted!

Jézusom, megölt a bezártság, a tudat, hogy egy elcseszett ember tartja a markában. Szükségem volt a fejemre. Meg kell mutatnom nekik, hogy észnél vagyok. Bár még túl korai lenne azt mondani, hogy nem fogom elveszteni, ha már néhány emberre rátettem a kezem. Például, ha elkapom Jerimiah-t.

Hallottam, amikor a folyosó ajtaja a falnak csapódott. Hangos, dübörgő léptek közeledtek a szobához. Jobb, ha azért jöttek, hogy kiengedjenek, a pokolba.

Hátrébb léptem az ajtótól, és vártam.

Az ajtó kilendült. Ott állt Stoke, a férfi, akire a leginkább felnéztem.

Összeszorítottam az állkapcsomat, és felegyenesedtem, amikor besétált a szobába. Megmarkolva a pólóm elejét magához húzott, az arcunk szinte összeért. Aztán morogva megszólalt: – Elvitték! Most mit fogunk csinálni?

– Megkeressük!

– Megérintették. Mit fogunk csinálni?

– Megfizetnek érte!

– Ha bántották. Mit fogunk tenni?

– Megöljük őket!

– Kurvára igen! – sziszegte. – Most pedig húzz innen ki a picsába, és szedd össze magad! Megkeressük a lányomat, és ezt együtt csináljuk. Hallottad?

– Igen! – vicsorogtam. Az adrenalin keményen pumpált újra és újra az ereimben. Az arcomat tanulmányozta, hogy megbizonyosodjon róla, rendben vagyok. Aztán bólintott, elengedte a pólómat, és kisétált a szobából, én pedig követtem.

A nagyteremben egyenesen Nary anyukájához lépett, aki a kanapén ült Low, Josie és Mrs. Cliff társaságában. Nem csak ők voltak ott. Talon, Griz és Killer is ott álltak a ballarati bandából. Josh, Nary öccse, Handle-lel beszélgetett. A mi telephelyünkről sok testvér nem volt jelen, és tudtam, miért; ők már vadásztak.

Stoke mélyen lehajolt, és megfogta a nője tarkóját. Gyengéden előre húzta. Egymás szemébe néztek. Stoke állkapcsa megfeszült. – Be fogom mocskolni a kezem, szerelmem.

Malinda felnyúlt, és átkarolta Stoke nyakát. – Tedd, amit tenned kell, hogy visszaszerezd őt!

Gyors csókot adott neki, majd felállt, és a szoba felé fordult. – Induljunk! – Elindult az ajtó felé. A válla fölött visszaszólt nekem. – Te velem jössz! Útközben beavatlak néhány dologba, hogy mi történt, amíg te... levegőhöz jutottál.

Nem válaszoltam. Tisztában volt vele, hogy elvesztettem a fejem, amikor megtudtam, hogy elrabolták. Mindenki tudta, hogy kurvára szeretem őt. Csak azt nem tudták, hogy miért küzdöttem ellene, és miért tartottam őt távol magamtól. És ha rajtam múlna, ez örökre így is maradt volna.

Egészen addig a pillanatig, amíg rá nem jöttem, hogy elrabolták. A dolgok meg fognak változni, mert amikor visszaszerezzük, többé nem hagyhat el engem.

Tehát mindent el kell mondanom neki.

Vajon a végén megutál majd?

Lehetséges.

De ezt a kockázatot muszáj volt vállalnom.

 

Harmadik fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

Egy sötét és hideg szobában ébredtem föl. Ahogy körbetapogatóztam magam körül, éreztem, hogy egy matracon fekszem a padlón. A szívem pánikszerűen felgyorsult, és kétségbeesetten, remegő kézzel tapogattam végig magamon, hogy rajtam vannak-e a ruháim. Szerencsére még mindig rajtam voltak. A farmerom még mindig be volt gombolva, és a pólóm is rajtam volt, a kardigánommal együtt. Csak a cipőm hiányzott. Magam körül tapogatódzva próbáltam felfedezni a helységet, éreztem a matractól jobbra egy falat, balra pedig a koszos padlót. Bármi más is volt még a szobában, azt nem láttam.

A félelem átjárt, újra és újra felfordult a gyomrom. Ösztönösen felhúztam a lábam, és a falnak dőlve átkaroltam a térdeimet.

Mit akartak csinálni velem? Hülye voltam, tiszta hülye, hogy egyedül mentem ki a parkolóba. Úgy látszik, a rosszfiúk nem törődtek azzal, hogy sokan voltak ott; akkor is elvették, amit akartak. Azt hiszem, ha a pénzről volt szó, kétségbe lehettek esve. A fejemet a falnak ütöttem, dühös voltam magamra és az ostoba lépésemre. A többiekkel együtt kellett volna kisétálnom. Ott kellett volna lennie Jerimiah-nak velem. Még Josie-nak is. El kellett volna mennem a késői órájára, és megvárni őt, hogy együtt sétálhassunk ki. Legalább Billy fedezett volna minket, és mindenki tudta, hogy vele nem lehet szórakozni.

Azt kellett volna tennem. Azt kellett volna. Azt kellett volna!

Rengeteg lehetőség lett volna, de mégis ez lett az eredménye. Itt ragadtam egy sötét szobában elrabolva, és lesokkolódva.

Lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem. – El fognak jönni. A családom el fog jönni értem.

– Nem fognak megtalálni.

Megfeszültem az erőtlen, remegő női hang hallatán.

– Te ki vagy, és merre?

Mocorgást hallottam magam előtt, majd egy kezet éreztem a karomon. Mire felugrottam a meglepetéstől, már el is tűnt.

– B-bocsánat... én... a nevem Kelsey.

A torkomban dobogó szívvel szólaltam meg. – Kelsey, az én nevem Nary. Mióta vagy itt?

Felszisszent. Hallottam a mocorgást a padlón, majd a matrac megsüllyed mellettem. – Leülhetek melléd?

– Igen.

– Nagyon hideg a padló, és a szobában lévő egyetlen matracra téged tettek.

Kitért a kérdésem elől? Vakon kinyújtottam a kezem, és ott ült mellettem. Végigtapogattam a karját, majd megfogtam a kezét. – Kelsey, kérlek, mióta vagy itt?

Megköszörülte a torkát. A hideg kezét olyan kicsinek éreztem, és reszketett a tenyeremben. – Nem tudom! Január tizenhatodikán vittek el. Emlékszem a napra, mert éppen a születésnapom után volt.

Zihálva kapkodtam a levegőt. Az nyolc hónappal ezelőtt volt. – Hányadik születésnapod volt?

– Harminc.

– Kelsey... ez nyolc hónappal ezelőtt volt.

Megszorította a kezemet. – Sokkal többnek tűnik.

– De én azt hittem, hogy eladják az embereket. – Összezavarodtam, és hányingerem lett az aggodalomtól, nemcsak magam, hanem Kelsey miatt is. Vajon hogy viselte ezt lelkileg? Nyolc hónapig a sötétben élni... és mégis, úgy tűnt, jól van.

– Í-így van. Azt teszik. Sok nőt hurcolnak ide, majd néhány nap múlva elviszik. De engem nem. Engem nem fog eladni.

– Miért? – suttogtam.

– Mert az ő... játékszere vagyok. Az egyetlen, akit megtartott magának.

Elfintorodtam az undortól. Úgy tartotta ketrecben a nőjét, mint egy állatot. Megszorítva a kezét megígértem: – Amikor a családom eljön, téged is kiszabadítalak! Meg fognak fizetni mindenért, amit tettek!

A hangja halk volt, egy csipet reménnyel. – Mitől vagy olyan biztos benne, hogy eljön a családod?

– Egyszerűen tudom! Mindent vadul tesznek, szeretnek, védenek... vadásznak és ölnek. El fognak jönni, és amikor ideérnek, a poklok poklát fogja átélni mindenki, aki részt vesz ebben a perverz dologban!

– Én... nagyon remélem, a te érdekedben

Egy gondolat jutott eszembe. – Hány nőt hoztak már ide, Kelsey?

Éreztem, ahogy megmozdul. Hozzám simult, amikor megvonta a vállát. – Több mint ötöt, azt hiszem. – Felsóhajtott. – Számolnom kellett volna, megjegyezni a neveket és a dátumokat... de nincs jó memóriám. És... nekem már nem szabad tollat használnom, mert az egyik emberét szemen szúrtam vele.

Halkan felnevettem. – Jól tetted!

– Nem – suttogta. – Utána nem volt jó Nary. Megvertek, aztán kölcsönadott az embereinek. A visszavágás itt nem választható. Kérlek, ezt ne feledd!

Az volt a baj, hogy engem nem így neveltek. Az apám Stoke volt. Megtanítottak a visszavágásra. Én Hawks voltam. Senki sem szórakozhatott velem. Kelsey testének remegéséből azonban tudtam, hogy meg kell válogatnom a csatáimat, bármi is következzen.

– Megpróbálok nem visszavágni – mondtam. – Ez a szoba biztonságos?

– Igen. Zárva van, de ha nem is lenne, kint emberek őrzik.

A francba!

– Oké! – sóhajtottam. – Azt hiszem, várnom kell, és meglátjuk, mi lesz a következő lépésük. – Továbbá imádkozni, hogy a családom megtaláljon, mielőtt bármi baj történne.

– Amikor behoztak láttam, hogy milyen csinos vagy. Nem fog sokáig tartani, amíg eladnak, legalábbis majd ebben fogsz reménykedni. – Felhorkant. – Tudom, hogy elcseszettül hangzik, de senki sem akar i-itt maradni. Gonoszak, Nary, és találékonyak. Reméljük, a gazdád nem olyan lesz, mint ők.

Felfordult a gyomrom.

A gazdám.

– Őrület ez az egész helyzet, Kelsey! Hogy tudják megúszni ezek az emberek az ilyesmit?

– Őszintén szólva, nem tudom – suttogta. – De... – Elhallgatott, amikor lépteket hallottunk az ajtó előtt, majd kulcscsörgést. Kelsey megmozdult, a teste még jobban remegni kezdett. – Csináld, amit mondanak, Nary, és akkor nem fognak bántani...

A „túlságosan” kimaradt a mondata végéről. Az egész testem megborzongott, és remegni kezdtem. Az ajtó kicsapódott, és hunyorogva néztem a hirtelen beáramló fényre. Először láttam Kelsey-t, és könnybe lábadt a szemem. Alacsony volt, testét zúzódások tarkították, és vékony alakján csak egy selyem hálóing volt. Fekete haja kusza csomókban állt. Halványkék szemei tágra nyíltak a félelemtől, csakhogy nem önmagát féltette. Ahogy rám nézett, azt mormolta: – Ne harcolj!

Egy nagydarab férfi lépett be először, vigyorgó pofával. Mögötte két másik, hasonló testalkattal és ugyanolyan fenyegetően. Kihúzták magukat magasra emelt állal, és a szemük csillogásából látszott, hogy mindenre felkészültek. Azt akarták, hogy harcoljak, vagy elfussak, és akkor üldözhetnek, és fájdalmat okozhatnak.

Erre nem adtam meg nekik az esélyt.

Kelsey-nek igaza volt. Nem tudtam harcolni velük, mindhármukkal nem. Eggyel talán, de három ekkora ellenféllel biztos nem.

– Szóval ő az a kis vattacukor, amit a Hawks vissza akar kapni. Az eltűnésed nagyon felkavarta a kedélyeket, bébi! – Felnevetett. – Jó dolog ezt látni. Már régóta ki akartam baszni velük. Úgy tűnik, semmi más nem működött, amit csináltam, kivéve ezt. – Várta, hogy mondjak valamit. Nem tettem. – Semmi reakció, csak a csend? Rendben, majd meglátom, hogy dalra tudlak-e fakasztani. – A válla fölött a hosszú szőke hajú férfira nézett, majd felénk intett.

Ahogy a férfi felénk közeledett, Kelsey a vállamhoz bújt. Csak meredten bámultam rá. A férfi Kelsey felé nyúlt, és megragadta a hajánál fogva. A lány felsikoltott. Utána akartam nyúlni, de Kelsey azt kiáltotta: – Ne, ne!

A férfi lerántotta az ágyról. Kelsey megbotlott, amikor a férfi a szoba másik végébe vonszolta. A mellkasához szorította, hogy szembe legyen velem. Karjait a dereka és a mellkasa köré fonta. Kelsey mocskos arcán végig folytak a könnyek.

Tudta, hogy mi fog történni, és az biztos nem lesz jó.

A francba!

– Baxter, kérlek, ne tedd ezt! Kérlek! – könyörgött hirtelen Kelsey. A szeme szinte kérlelte az ajtóban álló férfit, aki valószínűleg Baxter volt.

A férfira pillantva láttam, hogy kuncog. A szemét forgatva mondta: – Mikor hallgattam én valaha is rád, édesem? – Egy kézmozdulattal intett a másik férfinak, aki felém lépett. Ügyeltem rá, hogy nyugodtnak tűnjek, miközben belül a félelemtől sikoltoztam.

Amikor odaért, leült mellém a matracra, majd durván az ölébe rántott. Ezután széttárta a lábait, én pedig ülve közéjük estem. A karjaival átkarolta a mellkasomat és a derekamat, ahogyan a másik Kelsey-t tartotta fogva.

A tekintetem Baxterre siklott, amikor ciccegve azt mondta: – Még mindig nem mondasz semmit. Ez jó móka lesz. – Felénk lépett és megállt felettünk. Előrehajolva mormolta: – Lássuk, mire jutunk. Az biztos, hogy jól néz ki. Nem gondoljátok, fiúk?

A mögöttem lévő férfi felnyögött, mikor a fenekemhez dörgölte a merevedését. Undorodva fintorogtam, és az alsó ajkamba haraptam, hogy meg se nyikkanjak. A Kelsey-t tartó fickó válaszolt: – De igen, még azzal a heggel is.

Baxter kuncogott. Aztán a combomra tette a kezét. Behunytam a szemem, és mélyeket lélegeztem, küzdve a késztetéssel, hogy ne tegyek semmit. Megugrottam, amikor az arcomhoz ért. – Igen, nagyon szép. – Végigsimított a nyakamon, majd a mellkasomon, és keményen megmarkolta az egyik mellemet. Nyüszítettem, de gyorsan elhallgattam, és még jobban összeszorítottam a szemem. Hümmögött: – Szép maroknyi.

Gondolj valami másra!

Bármi másra.

Jerimiah mosolya, mielőtt megcsókol, ahogy...

Baxter keze lejjebb vándorolt. – Lapos, feszes has. – Megfogta a csípőm. – Szerelmi fogantyúk, amibe bele lehet kapaszkodni. A férfiak imádni fognak.

Jerimiah ahogy édes dolgokat suttog...

A farmerom gombja kinyílt. Elfordítottam a fejem, és újra nyöszörögni kezdtem. Összeszorítottam a szám, miközben könnyek gyűltek a lehunyt szemhéjam mögött.

Jerimiah és...

A cipzár lecsúszott, és éreztem, ahogy eltűnt a kéz a combomról, majd az egész testem megrándult, ahogy letépte a farmerem és a bugyim a testemről. Megcsapta a bőrömet a hűvös levegő; remegett a testem, és rettegés töltötte meg a gyomromat. Durván széttárták a lábaimat.

Jerimiah, ahogy simogatta a testemet, ahogy...

– Basszus, de szűknek tűnik – mondta Baxter. – Stan, fogd le a lábát! – Az egyik karja elengedte a derekamat, de a másikkal még mindig szorosan a testéhez szorította a mellkasom.

Baxter két ujját belém nyomta. Megint összerezzentem, és a fogaim közé szorított ajkamon keresztül nyöszörögtem, miközben könnyek folytak le az arcomon.

Fájt. Égetett.

Még mélyebbre nyomta ujjait.

– A pokolba, azt hiszem, egy szüzet fogtunk ki, srácok. Annyira feszes.

Elég, hagy abba! Kérlek, könyörögtem magamban.

– Bassza meg, ember! Ez nagyon dögös. Belemárthatom a farkam a nődbe? – kérdezte a szemben lévő férfi.

– Nem – válaszolta Baxter. – Ezután szükségem lesz rá. Olyan feszes kis teste van. Jézusom, nem tudom abbahagyni az ujjaim pumpálását a lyukában. Olyan jó érzés.

Minden egyes pumpálás olyan volt, mintha egy üvegszilánkkal hasítanának végig belülről. Azt akartam, hogy abbahagyja. Küzdeni akartam.

Istenem, annyira akartam harcolni.

A mellkasom megemelkedett, ahogy az epe megtöltötte a számat.

– Hányni fog – kiáltotta Stan, az engem leszorító férfi.

– Ne hagyd! – ugatott Baxter.

Stan az egyik kezével betakarta a számat. Szaggatottan próbáltam lélegezni az orromon keresztül.

Saxon. A mosoly, amit messziről láttam. A melegség a szemében, amikor a fiatalabb gyerekekre nézett.

Saxon! Még a kemény tekintete is megérintett bennem valamit...

– Bassza meg, ahogy pumpálod a punciját, dörzsöli a feneke a farkam. Mindjárt elélvezek.

– Nem érdekel – mondta Baxter. – Belekóstolok egy kicsit. – Kihúzta az ujjait, és aztán... Nem, nem, nem...

Saxon. Gyönyörű zöld szemei. A fekete haja. Ahogy aggódott, de nem akarta kimutatni.

Amikor tizenhat éves voltam, és a földre tepertem.

Először nézett rám humorral a szemében.

– Nem akarsz leszállni rólam, Vipera?

– Le akarok szállni rólad?

Nem értettem a kérdést, mert éppen Saxon Black testén feküdtem, és próbáltam megmenteni őt Malcolmtól, a zaklatómtól, aki azért jött Mrs. Cliffhez, hogy bántson minket. Mégis, ezt a pillanatot játszottam a fejemben újra és újra. Ez egy olyan pillanat volt, amikor azt hittem, hogy valami történhet köztünk.

Az alattam lévő férfi összerezzent és felnyögött. – Bassza meg! Igen.

A testem beleremegett a rajta végig söprő orgazmustól.

– Jézusom, de édes az íze – mondta Baxter. Lassan kinyitottam a szemem, mikor hátradőlt a térdére, majd felállt. – Nagyot sokat fog érte valaki fizetni, hogy szűz, meg minden. Mondd meg a férfiaknak, hogy senki nem nyúlhat hozzá... kivéve engem! Meg akarom kóstolni azt a puncit, miközben a nőmet dugom. – Megsimogatta a farmerja mögötti kemény farkát. A válla fölött visszanézve utasította a férfiakat: – Vigyétek a szobámba! Szükségem van egy dugásra, méghozzá azonnal. Visszapillantva rám, elmosolyodott. – Holnap visszajövök a fotózás miatt. Csinosítsd ki magad a vevőinknek.

Felnéztem rá. Kuncogva megfordult, és a zokogó Kelsey-vel együtt elhagyta a szobát. Mielőtt kirángatták volna a szobából még rám nézett. Könnyes szemmel néztem rá. Elmosolyodott. Persze ez nem ért el a szeméig.

A mögöttem lévő férfi megpróbálta a kezét a lábam közé csúsztatni. Azonnal összezártam a combjaim. Nevetett. – Nem számít, én már végeztem. – Erősen oldalra lökött. Felszisszentem, és a sarokba menekültem, mire Stan feltápászkodott, és szembeállt velem. Világoskék farmerján egy nedves folt éktelenkedett. Ismét felszökött az epe a torkomba.

Mocskos.

Annyira mocskosnak éreztem magam.

Nem kaptam levegőt a zokogástól. A kézfejemmel megtöröltem a szememet.

– Hamarosan találkozunk, édesem! – Rám mosolygott, aztán kisétált a szobából, becsukva maga mögött az ajtót.

Otthagyott a sötétben.

Amikor meghallottam a zár kattanását őrült keresésbe kezdtem a farmerom után. Végigtapogattam a földet, és mikor megtaláltam, gyorsan magamra rántottam bugyi nélkül. Ez valamennyire segített, de még mindig úgy éreztem, hogy a sötétség valahogy belopta magát a mellkasomba, és elkezdte a hatalmába keríteni a szívemet és a lelkemet.

– Kérlek, kérlek, siessetek! – könyörögtem a családomnak hangosan a csöndes szobában. Nem tudom, hogy kibírnám-e épp ésszel, ha sokáig tartana, amíg megtalálnak.

A fejemet a falnak támasztva lehunytam a szemem, és arra az egyetlen emberre gondoltam, aki ki tudna szabadítani ebből a helyzetből. Az egyetlen ember, aki lekötötte a gondolataimat onnantól, hogy megérintettek.

Saxon.