13-14-15. fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

 

 

Kelsey

Nary távozása után

 

Fordította: Sweety

 

Brendan, Baxter egyik embere, nem sokkal azután lépett be a szobába, hogy Naryt kivitték a gazdájához, majd becsukta maga mögött az ajtót. Máris éreztem Nary hiányát. Mégis, amikor belépett, a gyomrom összeszorult, mert tudtam, miért jött. Még ha Baxternek fogalma sem volt róla, körbe adtak, miközben a halállal fenyegettek, ha elmondom Baxternek, hogy mit csinálnak velem.

Halállal.

Már régen el kellett volna fogadnom.

Gyáva voltam, hogy nem tettem?

Úgy éreztem.

Aztán megjelent Nary, és a családjáról szóló beszélgetések hatására ismét remény töltött el. Nagyon sok remény. Nary feldobta a dolgokat. Mosolyra fakasztott, és a túlélés igényét ébresztette bennem, az élet szükségét, még akkor is, ha minden egyes nap fájdalmasan telt. Fizikailag és lelkileg is.

Mivel azonban végignéztem, ahogy az egyetlen fény, ami az elmúlt nyolc hónapban megmaradt nekem, kisétál a szobából, ismét a halált kívántam.

Felugrottam, amikor Brendan öve a földön csattant. Csak feküdnöm és tűrnöm kellett volna; akkor legalább kevésbé lenne fájdalmas. Ezt már megtanultam az itt töltött idő alatt. Ehelyett felgurultam a matracon, amíg a hátam a falnak nem ütközött. Amikor hallottam, hogy Brendan lehúzta a cipzárját, halkan felsírtam. A szobát csak Brendan telefonjának fénye világította meg. Bár még csukott szemmel is tudtam, mi történik. A nyolc hónapja tartó bezártság a sötétben élesítette a hallásomat. Bárcsak ne így lett volna.

Megfogta a bokámat. Felkiáltottam, amikor durván lerántott a matracról.

– Bassza meg, le kéne zuhanyoznod! Bűzlesz – panaszkodott.

Szenvedtem.

Az arcomat takarva sírtam, amikor szétfeszítette a lábaimat. Sírtam, amikor hallottam, hogy letolja a gatyáját, aztán sírtam, amikor rám feküdt.

– Mi a fasz van? – kiáltotta, és felemelkedett, amikor valami kemény dolog csapódott az ajtónak. Felnevetett. – Idióták! – Ismét rám feküdt, amikor az ajtó hirtelen megadta magát, és egy csattanással a földre zuhant.

Ordítottam, és lelöktem magamról Brendant, aki épp azzal küzdött, hogy leszálljon rólam és felhúzza a nadrágját, mindezt egyszerre.

Pislogtam a fény miatt, végül egy nagydarab férfira fókuszált a szemem, akit még sosem láttam.

– K-kérem, ne! – nyöszörögtem, miközben felém lépett. Láttam, hogy összeszorul az állkapcsa, ahogy engem nézett.

– Ki a fene vagy te? – ugatott Brendan, amikor végre sikerült felállnia.

A férfi még mindig nem állt meg. Egyenesen Brendanhoz lépett, megragadta a fejét, majd oldalra rántotta.

Brendan teste a padlónak csapódott. Élettelen szemei a semmibe meredtek.

Sikoly támadt bennem. Ez volt az. Meg akartam halni, de mégis harcolni akartam.

De miért?

A semmiért.

Nem volt semmi és senki, amiért harcolnom kellett volna.

Elharaptam a rémült sikolyomat, és becsuktam a számat. Ehelyett vettem egy mély lélegzetet, és lehunytam a szemem. Oldalra hajtottam a fejem, hogy könnyebben hozzáférjen a nyakamhoz, és egyszer bólintottam. Elöntött az elfogadás, megnyugtatta a szívemet és a remegő testemet.

A halál jobb volt nekem.

Végre békét hozna nekem. Nem fájna többet a testem, nem törne jobban össze a szívem, és nem lenne több rémálmom.

– Kelsey?

Felkaptam a fejem, a szemeim tágra nyíltak.

– A nevem Gypsy, és Nary családjával vagyok itt. Elviszlek Naryhez. – Kinyújtotta a kezét, de én visszahőköltem. – Kelsey, nem foglak bántani! Ígérem! – A szemében most kevésbé volt szigorúság, mint amikor belépett a szobába. – Bassza meg, bébi, mit tettek veled? – A combomat bámulta. A hegeket.

Megpróbáltam lehúzni a hálóingemet, amikor egy kiáltást hallottam. – Kelsey?

– N-nem – suttogtam. – N-Nary? – kiáltottam, és próbáltam felülni. Gypsy ott volt. Segített nekem. – Nary? – kiáltottam, a hangom elakadt a félelemtől.

Félelem attól, ami most fog történni.

Félelem a kinti világtól.

Valaki megérintette a derekamat, és én összerezzentem. – Pszt, semmi baj – mondta Gypsy. Itt volt egy férfi, akit nem ismertem. Egy férfi, aki bejött és... megmentett. Ő mentett meg.

Biztonságot adott.

Biztonságban voltam.

– Ó, Kelsey! – sóhajtott fel Nary.

A tekintetem Gypsyről az ajtóra tévedt. Nary láthatóan remegett, ahogy a tekintete rólam Brendanra, Gypsyre, majd vissza rám siklott. Tágra nyíltak a szemeim, és hátrébb húzódtam. Gypsy karja megfeszült. Gypsy még akkor sem mozdult, amikor meglöktem.

Sok férfi.

Annyi dühös férfi állt Nary mögött.

Nary maga elé emelte a kezét. – Kelsey, semmi baj! Csak én vagyok.

– Nem – suttogtam, és kétségbeesetten meglöktem Gypsyt. A karja meglazult, én pedig hátrálni kezdtem, és a szoba sarkában lévő matracon álltam meg.

– Mindenki húzzon ki innen a picsába! – üvöltötte Gypsy. A kezemmel befogtam a fülemet, és leguggoltam.

Senki sem mozdult.

– Nary – kezdte az egyik férfi.

– Apa, kérlek, mindannyian megijesztitek. – Az a nagydarab férfi volt az apja?

– Nary…

– Semmi baj! Hadd vigyem ki a kocsihoz.

– Nary! – A szoba elcsendesedett, és Nary az apja felé fordult. – Mondd, hogy nem ebben a szobában tartott fogva téged!

Előrehajtott fejjel a földet nézte. – Apa – suttogta.

– Ide zárt be? – vicsorgott egy másik férfi. Fiatalabb volt a többieknél, de sokkal ijesztőbb. A teste megfeszült, a kezét az oldalához szorította, és a szája elvékonyodott. Mielőtt elkiáltotta volna magát: – Idebent? Bassza meg, a kurva életbe!

Egy másik is megszólalt: – Nincs áram, nincs vécé. Jézusom, ez egy pisivödör?

Hiába fogtam be a fülem, mégsem tudtam elnémítani a hangjukat. Azt akartam, hogy elhallgassanak. Azt akartam, hogy a szoba csendes és sötét legyen, de a nyitott ajtón át beáramlott a fény. Összegörnyedve a fejemet a térdemre hajtottam, és lehunytam a szemem.

– Knife, fogd be a pofád! – utasította Nary apja. A lánya felé fordult. – Ki ez a lány?

Nary vett egy mély levegőt. – A neve Kelsey... Apa, nyolc hónapja van itt. Baxter...

Tágra nyílt szemekkel felnéztem és felsikoltottam: – Nem! – Kinyújtottam felé a kezemet, de megdermedtem, amikor mindenki felém fordult. – K-kérlek, Nary!

Ő felém lépett. Gypsy elénk állva elzárta a kilátást a többi férfi elől. Az ágyon térdelve Nary megérintette a karomat.

– Sajnálom! Nem mondok semmit. Ígérem! – Könnyek folytak az arcán, és néztem, ahogy végigfutnak a nyakán. – El kell tűnnünk innen – suttogta.

– Nem hiszem, hogy képes vagyok rá.

– Ó, Kelsey! – Átnézett a válla fölött, és megkérdezte: – El tudnál menni, kérlek?

– Ne! – kiáltottam. – Ő ne! – mutattam Gypsyre. Őt magam mellett akartam tudni. Ő biztonságos volt. Megölt egy embert, hogy biztonságban legyek.

– Minden rendben, drágám, nem megyek el – mondta Gypsy a válla fölött.

– Én sem megyek sehova – morogta egy másik férfi.

– Vicious, kifelé – parancsolta Nary apja. Hallottam, hogy ez a Vicious vitára készen beszívta a levegőt.

– Te is, apa – mondta Nary, mielőtt bárki megszólalhatott volna.

– Nary, most kaptalak vissza. Nem mozdulok el mellőled.

Nary visszanézett rám. Én bólintottam. Ő az apja volt. Ő nem... Neki is biztonságban kell maradnia.

– Nary, ne hidd, hogy elmegyek...

– Saxon, kérlek! Ki akarom vinni innen Kelsey-t.

Saxon. Nary Saxonja. Mindent elmesélt róla, hogy mennyire szerette, még akkor is, amikor a férfi gonosz volt vele. Meg tudtam érteni, azok után, amiket mondott. Mindig ott volt, mindig megvédte őt, még saját magától is.

– Rendben, ürítsék ki a szobát. Gypsy, neked is megfelel, hogy segíts Kelsey-nek? – kérdezte egy sötét, kócos hajú férfi.

– Igen – felelte Gypsy szűkszavúan.

Saxon fájdalmasan és vágyakozva nézett Naryre, és amikor már épp kiabálni akartam, hogy maradhat, mégis a nyelvembe haraptam, és ő kisétált a szobából. Egyszerűen nem bírtam elviselni őket magam körül. Túl sok férfi. Túl sok dühös férfi vett körül, szinte megfojtottak.

– Sajnálom – suttogtam. – Sajnálom – mondtam újra, megtört hangon.

– Semmi baj, drágám – nyugtatott meg Nary. Felállt és lehajolt. A hónom alá nyúlva lassan felsegített. A lábam remegett, de tettem egy lépést a matracon, és akkor Gypsy oda lépett. Nem vett tudomást az összerezzenésemről, amikor átfogta a derekam. Nem törődött a szipogásommal, a könnyeimmel és a remegő testemmel, miközben lassan az ajtó felé vezetett. Nary nem tágított mellőlem, és én hálás voltam érte. Nélküle nem tudtam volna ezt végigcsinálni.

Megálltunk az ajtó előtt, amikor Gypsy egy pillanatra elengedett. Levette a bőrmellényét, majd a kapucnis felsőjét. A szívem vadul vert, ahogy áthúzta a fejemen. Nary segített belebújtatni a karomat. Olyan melegség töltött el, amilyet már nagyon régen nem éreztem.

Csendben, Nary apjával a nyomunkban kiléptünk a szobából. Visszahőköltem a szememet bántó fénytől, de Gypsy azonnal ismét átkarolta a derekamat.

– Kelsey, jól vagy? – kérdezte.

Pislogva próbáltam hozzászokni a fényhez, aztán bólintottam. Elindultunk a fürdőszobával szemben lévő folyosón. Amikor kiértünk, megcsapta a bőrömet a hűvös éjszakai levegő. Megálltam. Nary és Gypsy szintén megállt velem együtt. Figyelmen kívül hagyva a körülöttem lévő sok férfit, biztonságban éreztem magam Nary mellett, ezért hátrahajtott fejjel felnéztem a csillagos égre.

Könnyek csordultak végig az arcomon. Lehunytam a szemem, és mély, reszkető lélegzetet vettem a hűvös, friss levegőből.

– Kelsey? – szólalt meg Nary, megszorítva a kezem. Kicsit lazítottam a szorításomon. Nem is tudtam, hogy ilyen szorosan fogtam őt.

Lehajtott fejjel fordultam felé. Az alsó ajkam megremegett. Annyi minden... Túl sok érzelem rohant meg, és nehéz volt mindent magamba szívni. Az agyam pörgött, miközben a szívem vadul dobogott, és remegett a testem.

Egy apró mosollyal az ajkaimon, dadogva mondtam Narynek: – E-ez gyönyörű.

– Mi? – kérdezte suttogva, könnyes szemmel.

– A szabadság.

Lehunyta a szemét, és összeszorított szájjal bólintott. Amikor újra kinyitotta gyönyörű zöld szemeit, végigsimított a hajamon. – Igen, ez gyönyörű.

 

Tizennegyedik fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

A furgonban csend volt a telephelyig. Apám mellett ültem, a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolta a vállam. Én még mindig a mellettem ülő Kelsey kezét szorongattam. Mögöttünk ült Gypsy, egy férfi, akit nem is ismertem, de hálás voltam a jelenlétéért. Amit ő tett Kelsey-ért, azt nem lehetett meghálálni, és biztos, hogy csak mi ketten tudtuk megakadályozni, hogy pánikrohamot kapjon.

Amint beszálltunk, Gypsy előrehajolva gyengéden megfogta Kelsey vállát. A nő először összerezzent, aztán hozzásimult. A kocsiban csak Pick ült, ő volt a sofőr. A tekintete folyton rám siklott a visszapillantó tükörben. Tudtam, hogy mondani akar valamit, de visszafogta magát, és ezt értékeltem. Nemcsak, hogy kimerültem, de vegyes érzelmek kavarogtak bennem, és felfordult a gyomrom. Ideges voltam, hogy találkoznom kell a többiekkel, még akkor is, ha örültem, amikor a családom körülvesz. Viszont az járt a fejemben, hogy ki láthatta azt a fotót, amit Baxter készített. Ezen kívül még aggódtam amiatt is, hogyan fognak velem bánni azután, ha egyszer elmondok nekik mindent. Nem akartam törékeny nő lenni. A történtek előtt erős voltam. Ugyanaz a nő akartam lenni. Mégis féltem, hogy már nem lehetek az.

És Saxon.

Ő is ott volt.

Elképesztően ijesztő volt.

Megdöbbentett, hogy nem akart elmenni mellőlem. Igazából sokkolt. Egy újabb érzelem, amit hozzáadhatok a hosszú listámhoz.

Mi fog történni ezután? Nem tudtam. Hálát éreztem, amiért szabad lehetek. Ahogy Kelsey mondta. Ez gyönyörű volt.

 

* * * *

 

Zihálás fojtogatta a torkomat. Köhögve kiegyenesedtem, kezemet a mellkasomhoz szorítottam, miközben a szívem ijesztően gyorsan vert. Egy másodpercig azt sem tudtam, hol vagyok, amíg mellettem apa meg nem szorította gyengéden a vállamat, és azt mondta: – Minden rendben, kicsim!

Ránéztem, és egy apró mosollyal és egy biccentéssel próbáltam megnyugtatni. Oldalra nézve kerestem Kelsey-t. Nem volt ott. Hátra kaptam a fejem, amikor hallottam, hogy a furgon oldalajtaját kinyitják. A hátsó ülésen Kelsey összegömbölyödve feküdt Gypsy ölében.

– Nem tudott másképp aludni, vagy pihenni – mondta halkan Gypsy, a szemöldökét ráncolva, az ajkát aggódva összeszorítva.

– Köszönöm – suttogtam.

A szélvédőn keresztül láttam, hogy anyám a nevemet kiabálva rohan ki a telephelyről, egyenesen az autónk felé. Nagyon sok autó állt körülöttünk, de tudtam, mi árulta el, hogy melyikben voltam. Az összes férfi, a családom, ezt az autót vette körül.

A testem fájt, de azonnal mozdultam. Gyorsan átmásztam apán, mielőtt még esélye lett volna kiszállni, pedig ő ült az ajtó mellett.

– Nary – kiáltotta anya, kezét a szájára szorítva. Könnyek csorogtak végig az arcán, amikor megállt előttem. – Drágám – suttogta.

– Jól vagyok – motyogtam, de a következő pillanatban már a mellkasához szorultam. A fejemet a nyakába temetve bőgtem.

Az anyukám.

Otthon voltam. Biztonságban.

– Annyira aggódtam, kicsim! Annyira aggódtam érted! – Szipogott, és megpróbált hátrébb tolni, hogy rám nézzen, de nem engedtem. Nem álltam készen arra, hogy elengedjem, és ezt ő is tudta, ezért közelebb húzott és még szorosabban ölelt.

– Tesó – szólt valaki halkan mellettem.

Felkaptam a fejem, és a szemem a tesómon landolt. Az én bátor öcsémen, akinek könnyekkel telt meg a szeme. A kinyújtott karjaiba bújtam. Még több sírás, egy újabb gyomor bukfenc és szívszorító érzés, mert velem együtt az öcsém is megtört. Sírva motyogott a hajamba. – Jézusom, baszd meg... Jézusom, baszd meg! Visszajöttél. Itt vagy. Visszakaptalak!

Újra és újra a mellkasába bólintottam, magamhoz szorítottam, és azt mondtam: – Jól vagyok. Jól vagyok!

– Josh, menjünk be, jó? – javasolta apa. Gyengéden visszahúzott, és átkarolta a vállamat. Felnézve megpillantottam Gypsyt, ahogy Kelsey-vel a karjában besétál a táborba. Biztos nem ébredt fel, még a nagy felfordulásban sem.

Apa elindult az ajtók felé, és mindenki követte. Átölelte anya vállát a másik oldalról. Josh megfogta a kezemet, amellyel épp nem az arcomat törölgettem.

Csak akkor álltunk meg, amikor Saxon lépett elénk. A tekintetét... nem tudtam megfejteni. A szemében, mintha tűz gyúlt volna, de aggodalom és félelem is volt bennük.

– Bassza meg! – morogta. Összeszorította az állkapcsát és a fejét enyhén oldalra billentette. – Testvér? – A kezét ökölbe szorította az oldala mellett. Egyik lábáról a másikra állt, de a teste megfeszült. – Kérlek! – sziszegte halkan.

Felnéztem apára, aki egy állemeléssel szólt: – Miért nem viszed be Naryt, Vicious?

A szemem tágra nyílt. Ezt tőle kérte?

Miért?

Rám tört a felismerés. Saxon féltett engem, aggódott értem. Amit a szemében láttam, valódi érzelmek voltak, amit most tapasztaltam tőle először.

Az előttünk álló férfi egyenesen Josh és apa elé lépett, a karjaiba vett, és menyasszony módjára vitt be a táborba. Megint könnybe lábadt a szemem – igazából mindig is ott voltak, arra várva, hogy kicsússzon a kezemből az irányítás. Felnézve Saxon összeszorított állkapcsára, óvatosan felnyúltam, és végigsimítottam rajta. Lenézett rám. – Jól vagyok! – suttogtam. Válaszul egy nyögést kaptam. Összehúzott szemekkel nézett fel, hogy megnézze, merre járunk a folyosón.

Nem hitt nekem, és igazából magam sem hittem el ezeket a szavakat. Több mint jól voltam, hogy újra a családommal lehetek, de ami velem és Kelsey-vel történt, az tönkretett minket, és tudtam, hogy egy részem soha többé nem lesz rendben.

Így hát a mellkasára tettem a kezem, ahol éreztem a szíve vad dobogását. Bevitt a nagyterembe, és amikor észrevettek minket kitört a hangzavar. Saxon talpra állított, és elém lépett. A kezével hátra nyúlt és megfogta a derekamat.

– Állj! – parancsolta morogva. A válla fölött láttam, ahogy Josie, Low, Mrs. Cliff és a többi klubtag nője megtorpant Saxon szavaira. – Pihenésre, ételre és vízre van szüksége. Láthatjátok, hogy... jól van. De a nyaggatást hagyjátok későbbre. Eleget szenvedett már.

A fejem a vállára hajtottam. Az alsó ajkamba haraptam, hogy megállítsam a torkomból kiszökni akaró jajveszékelést. Ő megértett. Hogyan érthetett engem?

Már így is túlcsordultak az érzelmeim és minden rám nehezedett. Mindenkivel beszélni akartam, megmutatni nekik, hogy jól vagyok, de fáradt voltam, és nagyon feszült mindattól, amin már keresztülmentem.

– Vicious – szólt Dodge. – Vigyétek egy szobába. Majd később visszajön. – Amit nem mondott ki, hogy – később kikérdezzük.

– Trey – hallatszott Low halk hangja a néma szobában.

– Kismadár, hamarosan megkapod a barátnődet. Oké? Josie, rendben van így?

– Igen, Dodge – felelte Josie.

Felemeltem a fejem, amikor Saxon ismét a karjaiba emelt. A fejemet a mellkasának támasztottam, miközben ő gyorsan kisétált a szobából, és végigment a folyosón a hálószobák felé. A végéhez közeledve megállt, lenyomta a kilincset, majd berúgta az ajtót.

A szívem megtorpant.

Ez az ő szobája volt. Az illatból tudtam, hogy az övé.

Átment egy másik ajtóhoz, és talpra állított. – Akarsz zuhanyozni?

– Igen – suttogtam, a padlót bámulva. – De... mi lesz Kelsey-vel?

– Gypsy mellette marad, és érted jön, ha felébred, vagy beküldjük ide.

Apa kabátjának cipzárjával játszottam.

– Angyal! – A hangja lágy volt, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Soha nem hívott még angyalnak. Ahogy kimondta, melegséggel a tekintetében, összeszorult a gyomrom, és még zavarosabb lett a fejem.

Óvatosan megérintette az arcom. Nem tudtam, miért rezzentem össze ettől. Nem értettem. De láttam, ahogy ettől fájdalom hasít belé. Leengedte a kezét, és hátrált egy lépést.

– Ne! – könyörögtem, és gyorsan megfogtam a kezét, és a tenyerét az arcomhoz emeltem. – Sajnálom! Nem tudom, miért rezzentem össze, de tudom, hogy bízhatok benned, Saxon.

A hüvelykujját figyelte, ahogy végigsimított a sebhelyemen. A tekintete rám szegeződött, és visszatért a melegség a szemébe: – Zuhanyozz le! Hamarosan beszélünk.

– Köszönöm, Saxon – suttogtam. – Nemcsak, hogy kihoztál minket..., hanem, hogy tudtad, mire van szükségem. Időre.

– Mindent tudni akarnak majd, ahogy én is, de most annyi időt szánj magadra, amennyire csak szükséged van. – Ezzel előrehajolt, és a homlokomhoz érintette az ajkát.

A pulzusom hevesen vert. Ilyennek kellett volna lennünk már az elején is. Amikor elhúzódott, tudtam, hogy meglátta a fájdalmat a szememben, mert összerezzent.

– Angyal, a dolgok meg fognak változni.

– Saxon...

– Nem, Nary! Kurvára megígérem, hogy a dolgok meg fognak változni! Csak időre van szükségünk, hogy rendbe hozzunk néhány elcseszett szarságot.

A szemeim tágra nyíltak. – Miről beszélsz?

Megrázta a fejét. – Zuhanyozz le, angyalom! Hamarosan beszélünk.

– Saxon...

– Zuhanyozz le! – parancsolta, és kinyitotta a fürdőszoba ajtaját.

A szememet forgatva morogtam. – Rendben! – Ekkor megajándékozott egy kuncogással és egy apró mosollyal. A szemeim tágra nyíltak, és a mellkasára csúsztattam a kezem. – Saxon – mormogtam.

Az állkapcsa összeszorult, majd a karjaiba rántott.

– Bassza meg, angyalom! Bassza meg! Visszajöttél! Rohadtul örülök, hogy biztonságban vagy, és gondoskodom róla, hogy ez így is maradjon.

Könnyek töltötték meg a szemem, miközben bólintottam a mellkasán. Nem tudtam beszélni. Nem tudtam mást tenni, mint élvezni a pillanatot.

Vajon megmarad ez a Saxon?

Nem tudtam, de egy lány mindig reménykedhet.

Talán akkor tért észhez, amikor elraboltak engem.

Bűntudat kavargott a gyomrom mélyén. Szorosan lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem. Időre volt szükségünk. Segítenem kellett Kelsey-nek, hogy visszataláljon az életbe.

Beszélnem kellett Jerimiah-val is, mert még ha a dolgok nem is úgy alakulnak Saxonnal, ahogyan szeretném, bár elég erősen hittem benne, mindent el kellett mondanom neki.

A szívem nem volt az övé.

Soha nem is volt.

Mindig is Saxon Blackhez tartozott.

 

Tizenötödik fejezet

 

 

Saxon

 

Fordította: Sweety

 

Már negyedórája zuhanyozott, amikor hallottam, hogy eluralkodnak rajta az érzelmei. Próbált csendben maradni, de nem sikerült, és kurvára tudtam, hogy a zuhanyzó padlóján összegömbölyödve, a karjait maga köré fonva próbálja megfékezni a zokogását.

Mindezt azért, hogy ne aggódjak.

Be akartam rontani, a karjaimba venni, és szorosan magamhoz ölelni, hagyni, hogy rajtam omoljon össze, hogy aztán segíthessek újra összerakni. De nem tehettem. Meztelen volt, és azok után, amin kétségtelenül keresztülment, nem volt túl jó ötlet, hogy bármelyik férfi is meztelenül láthassa. A hálószobám ajtajához léptem, kinyitottam, és megálltam.

– Szüksége van rám – mondta Malinda.

Malinda, Stoke és Josh kint vártak a folyosón. Malinda ruhákkal a karjában és más egyéb szarságokkal belépett, és egyenesen a fürdőszobába ment. Nary először felsikoltott, majd hangos, fájdalmas zokogás hallatszott, mielőtt Malinda becsukta a fürdőszoba ajtaját.

Lehajtott fejjel dörzsöltem a tarkóm, próbáltam megfékezni magam, hogy ne menjek be én is. Én akartam enyhíteni a kínjait.

– A francba! – sziszegtem. Felemeltem a fejem, amikor Stoke és Josh besétáltak a szobámba.

– Tudom, testvér – mondta Stoke, összeszorítva az állkapcsát, akárcsak Josh. Ők is ugyanazt érezték, amit én. Leültek az ágyam végére. Becsuktam az ajtót, és nekidőlve lecsúsztam rajta, amíg a fenekem a padlóhoz nem ért.

Újabb hangos kínsikoly hallatszott az ajtó mögül. Aztán Malinda halkan mondott valamit.

Bassza meg! Picsába! A fejemet a kezemre hajtottam, és lehunytam a szemem. A nőm fájdalma felemésztett belülről. Összeszorult a torkom, és összetört a lelkem. A harag a gyomromig hatolt.

– Meg fogom ölni! – motyogtam.

– Nem egyedül – morogta Stoke.

Felemelve a fejem, rá, majd Joshra néztem. Igen, ők is érezték.

– Én is benne akarok lenni – mondta Josh.

– Josh… – kezdte Stoke.

– Nem! – kiáltotta a fia.

– Halkabban! – parancsoltam vicsorogva.

Josh tekintete rám szegeződött. – Bántotta a nővéremet. Az én nővéremet. Szeretném a kezemet annak a köcsögnek a nyakára tenni, és a szemébe nézni, miközben az utolsó lélegzetét veszi. – Visszanézett az apjára. – Ezt nem tagadhatod meg tőlem!

– De igen. – Stoke felsóhajtott. – Bassza meg! – Szembefordult a fiával, a tarkóját megfogva folytatta: – Ez olyasmi, amivel egész hátralévő életedben együtt kell élned. Ha ilyesmit csinálsz, az teljesen elbaszhatja a lelked. Megértem, hogy ezt akarod tenni Naryért, és rohadtul büszke vagyok rád emiatt. Csak nem szeretném, ha a fiam ilyen hamar belekóstolna a fekete levesbe.

– Apa – motyogta Josh. – Te tanítottad Narynek és nekem is, hogy álljunk ki egymásért és a családunkért. Senki sem baszakodhat velünk, de különösen a Hawksszal. Tizennyolc éves vagyok. Már nem tizenöt. Ha ezzel átlépem a sötétség határát, akkor azt akarom. A pokolba, még örülnék is neki, mert... megérintette, összetörte. Most is éppen azt hallgatom, hogy tele van fájdalommal. Nem tudnék azzal együtt élni, ha csak hátradőlnék, és nem tennék semmit.

Stoke a fia arcát tanulmányozta. Egy idő után bólintott. – Oké, velünk jössz, amikor eljön az ideje.

Josh megfogta az apja tarkóját és magához húzta, hogy összeérjen a homlokuk. – A család az első.

– A család az első – ismételte Stoke.

Nyílt a fürdőszoba ajtaja, és Malinda lépett ki. Miután becsukta maga mögött, tett a férje felé néhány lépést, aztán összeomlott. Stoke azonnal mellette termett. Mi Joshsal csak álltunk, amíg Stoke az asszonyát ölelte.

– Még ne, szerelmem! Várj, amíg nem hallja! Még ne! – suttogta Malinda hajába. Az egész teste remegett a visszafojtott zokogástól.

– Declan! – A hangját alig lehetett hallani, és szorosabban átölelte a férjét. – H-hozzáértek, bántották, éheztették. A kisbabám, a kislányom a poklok poklát élte át. Ez már túl sok. Túlságosan fáj. É-én, ó, Istenem!

Beletúrtam a hajamba és megmarkoltam. Lehunytam a szemem, ahogy a szavait felfogtam.

Jézus Krisztus!

Bassza meg!

A francba!

Malinda ziháló lélegzetet vett, és felemelt fejjel mondta: – El akarja mondani mi történt vele. Minél előbb túl akar esni rajta.

Stoke Joshhoz fordult, és utasította: – Hívd ide Talont és Dodge-ot! Senki mást.

Josh megdörzsölte az arcát, bólintott, és csendben elhagyta a szobát.

– Szerelmem – kezdte Stoke, és amikor ránézett, folytatta: – Most a lányokra lesz szükséged. De baszd meg, szerelmem, melletted akarok lenni!

– Nem – mondta a fejét rázva. – Maradj a lányunk mellett! Majd később támogatsz engem. – Rám nézett. – Te is vigyázz rá!

– Mindig – vágtam rá.

Szomorúan elmosolyodott. – Tudom, drágám. – Egy hosszan tartó öleléssel és gyors csók után kisétált a szobából.

Stoke az ágyra ülve a kezébe hajtotta a fejét. – Bassza meg! – Felemelte a fejét, és rám nézett. – Biztos, hogy hallani akarsz mindent?

Keresztbe fontam a karjaimat a mellkasomon, és a falnak dőlve válaszoltam. – Mindent! Tudnom kell, hogy mire vigyázzak, és mivel kell óvatosnak lennem.

Nyílt a fürdőszoba ajtaja, és Nary vizes hajjal, farmerben és hosszú ujjú felsőben lépett ki. Mezítláb volt. Odamentem az asztalomhoz, és felkaptam egy pár zoknit. Mire megfordultam, már Stoke előtte állt, és az arcát simogatva suttogott neki valamit. Hagytam, hogy az övék legyen ez a pillanat, és amikor láttam, hogy a férfi megölelte, odamentem hozzájuk. Nary először rám nézett, majd Stoke-ra. Odatartottam neki a zoknit. – Ezt vedd fel!

A lány bólintott, és az ágyig hátrált. Ekkor kinyílt a hálószobám ajtaja. Talon lépett be először, őt követte Dodge, majd Josh.

– Josh – szólította Nary. Néztem, ahogy a fivére szemébe néz, majd megrázta a fejét.

– Nary…

– Kérlek! Kérlek, Josh, a kedvemért! Nem engedhetem, hogy a kisöcsém is itt legyen. Már így is elég rossz, hogy Stoke és... – A tekintete egy pillanatra rám siklott, aztán visszatért az öccsére. – Kérlek!

Josh felsóhajtott. – Rendben! – Josh kisétált, és becsukta maga mögött az ajtót. Stoke Nary mellé ült az ágyra. Dodge helyet foglalt az egyetlen fotelben. Talon kihúzta az íróasztalomnál lévő széket, és leült. Én a földre ültem, a nőmhöz legközelebbi falnak támaszkodva.

Stoke, aki valószínűleg ugyanúgy ismerte a lányát, mint én, előrehajolva, könyökét a térdére támasztotta, hogy ne nézzen rá, amikor beszél. Én a padlót bámultam.

– Csak egyszer szeretném elmondani, és aztán... el kell felejtenem. Élnem kell.

Várt, és Talon válaszolt: – Természetesen.

Nagy levegőt vett, és belekezdett: – Amikor elvittek, sokkolóval ütöttek ki, hogy ne tudjam, hová visznek. Egy sötét szobában ébredtem. Még a kezemet sem láttam. Ott találkoztam Kelsey-vel. Ő nyolc hónapja volt abban a szobában bezárva. Azt mondta, Baxter megtartotta magának. – A hangja elcsendesedett, és azt suttogta: – Amiket tett vele... Összeverve és a lábai között véresen hozták vissza a szobába. Meg akart halni, és... – A lábai mellé csúsztam és megfogtam a kezét. Szipogott, és bólintva újra a padlót bámulta. – A végén már én is meg akartam halni. Gyenge voltam, pedig Kelsey hosszabb ideig bírta ott, és amit ő...

– Bébi, ne csináld! – parancsolta Dodge. – Ami veled történt, az ugyanolyan elbaszott, mint amin a barátnőd ment keresztül. Nem számít, hogy te kevesebb ideig voltál ott. Folytasd!

– Igen – motyogta. Megszorította a kezem. – Kelsey azt mondta, hogy Baxter általában hajléktalan lányokat visz el, hogy senki ne hiányolja őket. Nem értette, hogy engem miért hoztak oda. – Sóhajtott egy nagyot. – Aztán rájöttem, miért. Nem csak azért volt, mert nem vette fel Talon, vagy mert Dodge legyőzte őt a bunyóban. Cameron az unokatestvére volt.

– Bassza meg! – morgott Dodge. – Az a fasz, aki Josie-t akarta?

– Igen.

– Jézusom – morogta Stoke.

– Meg fogja kapni ezért, amit megérdemel – mondta Talon. Naryt figyelte. Szelíden folytatta: – De, drágám, tudnunk kell, mi történt odabent.

– Talon...

– Nem! Így vagy úgy, de ki kell beszélned magadból ezt a szart, és tudom, hogy mi nem a barátnőid vagyunk, de meg kell osztanod ezt a terhet velünk. Senki sem fogja megtudni, kislány. Osztd meg velünk! Hagyd, hogy mi cipeljük ezt a terhet, Nary!

– Én nem...

Megszorítottam a kezét, hogy rám nézzen. – Angyal – mondtam halkan. – Osztd meg velünk!

– Mindannyian eszeteket fogjátok veszíteni. Láttam már, hogy ez történik. Tudom, hogy ez mit okoz majd mindannyiótoknak.

– Kislányom – kezdte Stoke. Felé fordult. – Ki fogunk borulni, de ezt nem előtted fogjuk tenni. A köcsög miatt fogjuk eszünket veszíteni. Nagyon dühösek leszünk, de ez nem változtat azon, ahogyan bánunk, vagy törődünk veled.

Picsába, baszki, a kurva életbe! Nem akartam hallani, de tudtam, hogy muszáj.

Bólintott, és mély levegőt vett. – Mindent csináltak velem, kivéve... ő, Baxter, azt akarta, hogy szűz maradjak a gazdámnak, így több pénzt kaphatnak értem. – A szobában szinte vibrált a düh. Ez szinte sütött mindannyiunkból. – Ööö, amikor lefényképeztek, könyörögtem, hogy ne küldje el nektek. É-én megpróbáltam visszautasítani. Ekkor megütött, és mivel ellenálltam... – Elhallgatott. – Utána négy napig nem kaptunk enni és nem zuhanyozhattunk, egészen addig, amíg el nem adtak.

Egy remegő lélegzetet vett. Felemeltem, és az ölembe ültettem, a fejét a mellkasomhoz szorítottam, miközben a teste remegett. – Bassza meg, angyalom! Most már biztonságban vagy – motyogtam a hajához simulva. Éreztem, hogy bólint, miközben egyik testvérről a másikra néztem. Mindannyian ugyanazzal küzdöttünk, hogy megőrizzük a hidegvérünket.

Baxter tízszeresen meg fog fizetni azért, amit tett.

De a picsába, a halállal csak könnyen megúszná. A francba, azt már nem! A testvéreimnek felvetettem, hogy adjuk át Baxtert a zsaruknak, miután megdolgoztuk. Pokoli fájdalmakkal kell leélnie a fennmaradó életét.

Voltak testvéreink odabent. Ők gondoskodnának róla. Éjjel-nappal figyelnék, nehogy öngyilkos legyen, és Baxternek is meg kell tudnia, mi a félelem.

A köcsög nem érdemelte meg, hogy könnyű dolga legyen.

Valaki dörömbölt a szobám ajtaján. Dallas lépett be kiabálva: – Síró, sikoltozó lány a folyosó végén. Nary, szükségünk van rád!

Nary zihálva ugrott le az ölemből és az ajtóhoz rohant. Gyorsan követtem őt, és a folyosó végéről hallottuk, ahogy Kelsey fülsértően kiabálja Nary nevét.

Amikor az ajtóhoz értünk, Nary az ágyon lévő rémült Kelsey mellé állt. Feltartott kézzel suttogott Kelsey-nek.

– Amíg Gypsy zuhanyozott, én csak itt ültem, amikor felébredt. Szart se csináltam – mondta Dallas mellőlem.

Melissa elé állt. Lassan felnézett rá. – Te egy kibaszott seggfej vagy, mondhattál volna neki bármit, hogy ne boruljon ki, vagy ne kezdjen sírni, vagy bármit. – Felemelve a lábát sípcsonton rúgta.

– Látod, minden rendben! – Hallottam, ahogy Nary nyugtatja. – Az itteni férfiak akkor sem csinálnak semmit, ha bántjuk őket.

– Bassza meg, pici nő! Te...

– Fogd be, viking ember, és tűnj el!

– Szívesen! – vicsorgott a nő arcába, majd a plafon felé fordulva kiáltotta: – Miért pont én? – Melissa rákacsintott és puszit dobott neki.

A bennem tomboló tüzet segített lehűteni az az apró mosoly, amit a nőm arcán láttam az ugratások miatt. Bármennyire is szerettem volna inkább Baxterrel foglalkozni, a nőm volt az első. Nem hagyom el őt, amíg nem érzem helyesnek. Aztán Stoke és Josh mellett Baxterrel is foglalkozom majd.

A család az első.