16-17-18. fejezet

 

Tizenhatodik fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

Kelsey valamennyire megnyugodott, amint a látómezejébe kerültem. Szinte teljesen megnyugodott, és mellém ült az ágyra, amikor egy általam ismeretlen nő sípcsonton rúgta a hatalmas Dallast. A nagydarab férfi viszont nem csinált semmit, nos, azon kívül, hogy az arcába kiabált. Kivonult a szobából, a többi motorossal, akik cukkolták Dallast. Saxon azonban ott maradt. Csak állt az ajtóban, a falnak támaszkodva. Engem nézett, melegség költözött a szemébe, bár láttam, hogy vihar tombol benne. Ez akkor kezdődött, amikor hallotta, hogy mi történt velem, és tudtam, ha Dallas nem szakít félbe, ez a vihar elszabadult volna Saxonban.

Bár nem tudtam, hogy Saxon hagyta-e volna megtörténni. Megváltozott. Úgy tűnt, hogy a közelemben kordában tartja a forrófejűségét és rosszindulatú viselkedését. Pedig régen ezt hoztam ki belőle.

Teljesen összezavarodtam.

Pontosan mi játszódott le a fejében?

Emiatt ráértem később is aggódni. Most Kelsey-vel kellett törődnöm.

– Jól vagy? – kérdeztem.

A tekintete végigvándorolt a társaságon: Saxonon, apán, az ismeretlen nőn, Josie-n és Low-n. Dallas bizonyára kiborult egy síró nő miatt, és minden elérhető embert erősítésnek hívott.

– I-igen, sajnálom! Teljesen össze voltam zavarodva, amikor felébredtem – suttogta.

– Drágám – kezdte az ismeretlen nő –, Dallas bárkit kiborítana. Ne aggódj emiatt! – Az ágy felé lépett, a kezét felém nyújtva, és miután megfogtam, bemutatkozott: – Egyébként Melissa vagyok. Julian, a meleg haverom hívott, hogy segítsek megkeresni téged. Csakhogy az elcseszett helyzet miatt nem tudtam én megkötni az üzletet, mert nő vagyok. Így aztán Mason, a Rebel Wayfarers MC elnöke segített Amerikából, és ide küldte Gypsyt. – Miután kezet fogott Kelsey-vel is, elhátrált egy lépést.

– Köszönjük, hálásak vagyunk mindenért – mondtam. Tehát így került ide Gypsy. Az akcentusa elárulta, hogy nem ausztrál. A családom mindent megtett, hogy megtaláljon. Kétlem, hogy ezt valaha is meg tudnám hálálni, de reméltem, hogy egy nap majd talán megtehetem.

– Az öröm az enyém, különben nem tudnám kínozni Dallast. – Elmosolyodott.

– Te és ő...?

– A pokolba is, dehogy! – kiáltotta egy hang a folyosóról.

Melissa felhorkant. – Csak szeretné. De én hamarosan elmegyek.

Josie mellé lépett, és Melissa vállára tette a kezét. – Remélem, még egy kicsit maradsz! Szívesen hallanék a sógoromról még több történetet.

– Biztos vagyok benne, hogy eszembe jut még néhány. Kár, hogy a kislánya megbetegedett, és el kellett mennie. Szívesen zavarba hoztam volna.

Low felnevetett, és közelebb mozdult az ágyhoz. – Julian sosem jön zavarba.

Melissa felvonta a szemöldökét. – Meglepődnél. – A tekintete Josie-ra siklott. – Hé, hol vannak az embereid? Nem mindig ragaszkodnak hozzád, mint a ragasztó? Visszapillantott Kelsey-re, és hozzátette: – Az itteni pasik nagyon dögösek, nem gondolod?

Kelsey megvonta a vállát, majd lehajtott fejjel elpirult. Biztos volt egy férfi, akit dögösnek tartott, csakhogy ő nem Hawks-férfi volt. Ami aggasztott. Megbízott Gypsyben, mert megölt egy férfit, aki bántotta, és megmentette őt. Úgy kapaszkodott bele, mintha ő lenne a biztonsági takarója, de mi lesz, ha a fickó hazamegy?

Többek között ez is nyugtalanított.

Low-ra és Josie-ra pillantva figyeltem, ahogy beszélgetnek Melissával, miközben Kelsey hallgatta őket. Kellőképpen megdöbbentem, hogy Josie-nak két pasija van. A barátaim normálisan viselkedtek, nem is tudom, hogy miért gondoltam, másképp fognak velem bánni. Hülye voltam. Hisz ők is átélték a saját poklukat, mégis itt voltak épségben, ezért reménykedtem, hogy Kelsey-vel mi is rendben leszünk.

Rám néztek mindannyian. Szomorúan elmosolyodtam. – Sajnálom a korábbit!

– Ne merészeld, kislány! Teljesen megértjük – bólintott Low.

– Tényleg megértjük – mosolygott Josie. A válla fölött Saxonra és apára pillantva kérdezte: – Kaphatnánk egy kis csajos időt, kérlek?

Apa felhorkant. – Tudtam, hogy ez csak idő kérdése. Megyek, meglátogatom anyukádat, Nary. Minden rendben?

– Igen, apa. Köszönöm. – Egy állemeléssel kisétált. A tekintetem Saxonra vándorolt, aki még mindig keresztbe font karokkal támaszkodott a falnak.

– Csinálj úgy, mintha én is lány lennék.

Melegség járt át. Nem akart itt hagyni.

Melissa és Low hangosan felnevettek, miközben Josie, sőt még Kelsey is halkan elkuncogta magát. Mosolyogva ráztam a fejem. – Ez lehetetlen.

Mosolyra húzódott a szája. Gyönyörű volt látni. Soha nem tapasztaltam, hogy rám mosolygott volna, csak a Hawks gyerekekre vagy a motoros testvéreire.

– Kifelé! – parancsolta Low.

Összehúzta a szemeit és kemény tekintettel nézett vissza, úgy, amit már milliószor láttam, és mégsem ijedtem meg tőle soha. Mindannyiunknak voltak problémáink, és talán egy különleges valaki segíthet elrendezni. Arra vágytam, hogy én legyek Saxon különleges valakije.

A korábbi szavai megerősítették bennem, hogy az lehetek.

– Rendben – csattant fel. – Kint leszek a folyosón. – Kilépve a folyosóra megfordult, a szemben lévő fal mellett lecsúszott, és leült. Aztán felvonta a szemöldökét. Low morgott valamit az orra alatt az alfahímekről, és becsukta az ajtót.

– Teljesen megváltozott ez a fickó – jegyezte meg, miközben visszajött és az ágyra ült, szembe velünk, és keresztbe tette a lábait. Josie és Melissa is felmászott az ágyra, míg mi Kelsey-vel hátrébb húzódva, a fejtámlának támaszkodtunk.

– Egyetértek Low-val, és úgy érzem, hogy jó irányba változott – suttogta Josie, mert nem akarta, hogy Saxon meghallja a folyosón.

– Azt mondta, beszélni akar velem – vallottam be.

– A beszélgetés jót tesz – mosolyodott el Kelsey szégyenlősen.

Visszavigyorogva bólintottam. – Így igaz.

– Látnod kellett volna, Nary – nézett rám Josie. – Amikor megtudta, hogy mi történt, teljesen kikészült. Pick azt mesélte, sok testvér kellett, hogy a földre teperjék. – A szívem őrülten kalapálni kezdett a hallottaktól. Majd folytatta: – Egy időre be kellett zárniuk, amíg le nem nyugodott. Aztán amikor Stoke megérkezett, beengedték Saxonhoz. Nem tudom, mit mondhatott neki Stoke, de Saxon gyilkos tekintettel és bosszúra éhesen jött ki a szobából.

– Ez így igaz – tette hozzá Low. – Csajszi, nem aludt, nem evett, hacsak nem kényszerítették rá, és amikor mindenki azt hitte, hogy alszik, mégsem tette. Végül a testvéreinek el kellett kábítaniuk. – Kikerekedett a szemem. – Átkozottul dühös volt, de tudta, hogy kimerülten nem harcolhat érted, hogy visszaszerezzen.

– Ez a fickó nagyon heves – mondta Melissa. Low és Josie bólintott.

Aztán Josie folytatta: – Billy azt is elmondta, hogy amikor Saxon bement oda, ahol fogva tartottak, olyan lett, mint egy gép. Az embereket egymás után tette el láb alól, ahogy csak tudta.

Saxon harcolt értem.

A dolgok meg fognak változni közöttünk, és amit a csajok meséltek, tudtam, hogy ez nagyon gyönyörűen fog megtörténni. Ez egy olyan változás, amit nem szabad siettetni, mert ezt örökre meg akartam tartani.

– Drágám – suttogta Josie. – Jól vagy?

Az alsó ajkamat harapdálva bólintottam, csak a szememben lévő könnyek árulkodtak egy másik történetről. Megfogtam és megszorítottam Kelsey kezét. – Idővel jól leszünk. – A tekintetem találkozott Kelsey-ével. Sötétség lappangott az övében, és ez megrémített. Tudtam, hogy fél, mióta kiszabadult. Csak azzal tudtam megvigasztalni, hogy mellette leszek, amíg megküzdünk ezzel.

– Mindannyian ismerjük a megpróbáltatásokat ebben a szobában – mondta Low, szomorú mosollyal az ajkán, tekintetét Kelsey-re szegezve. – Mindannyian átéltük a saját poklunkat. – Low Josie-ra nézett, aki bólintott. Low ezután halkan mesélt Kelsey-nek a megpróbáltatásaikról. A vége felé Kelsey a karjaimban sírt, Low pedig így fejezte be: – Szóval tudjuk, kislány. Tudjuk, min mentél keresztül, és azt is tudjuk, hogy van fény az alagút végén. Mi a fényt azokban az emberekben találtuk meg, akik megtisztelnek minket azzal, hogy a sajátjainknak nevezhetjük őket. Csakhogy rájöttem, hogy nem csak ők, hanem az egész család is. Még ha nem is vagyunk vérrokonságban, akkor is egy család vagyunk. Erősek vagyunk, és drágám, amíg ezen keresztülmész, mi segítünk neked is erősnek maradni. Itt vagyunk neked mi, húgom, és ezt soha ne felejtsd el.

A szobában csend lett, és Kelsey a vállamba bólintott, miközben Low szemébe nézett.

– Hát, bassza meg! Azt hiszem, ezek után szükségem van egy váliumra – mondta Melissa, könnyektől csillogó szemmel. – Imádom, hogy most már mindannyiótoknak ez van, és hogy Juliant is szívesen befogadta ez a család, még azok a rosszfiús motorosok is. Mindannyian a legjobbat érdemelitek.

– Ahogy te is – mondta Josie. – Nem régóta ismerjük egymást, Melissa, de tudnod kell, hogy bekerültél a családunkba.

– Ezt nagyra értékelem, bébi. Azonban már nem sokáig leszek itt.

– Mégis, bárhová is mész, ha valaha is szükséged lesz a Hawks támogatására, mi ott leszünk neked – mondta Low.

Melissa lefelé bámulva motyogta: – Köszi!

Még egy darabig beszélgettünk, de amint látták, hogy elálmosodtam, megöleltek, és elindultak, hogy pihenhessünk Kelsey-vel. Amint kinyílt a hálószobaajtó, a tekintetem Saxonon landolt, és ő már engem figyelt. Felállt, és amikor Low, Josie és Melissa már kimentek, azonnal bejött.

– Aludnod kell – jelentette ki.

– Igen. – Bólintottam. – De nem lenne baj, ha átmennénk a szobádba, ahol van fürdőszoba, hogy Kelsey is lezuhanyozhasson elalvás előtt?

– Persze angyalom. – Odalépett, éppen amikor nyílt az ajtó, és Gypsy sétált be.

A tekintete azonnal Kelsey-re szegeződött, és mivel a karjaimban tartottam, hallottam a megkönnyebbült sóhaját. – Bocsánat! – mondta. – Le kellett zuhanyoznom, drágám, és utána még fel kellett hívnom Masont. – Kelsey bólintott, de nem szólt semmit. Csak örült, hogy visszatért.

Istenem, mi lesz vele, ha a férfinak vissza kell mennie?

A férfiak mögöttünk lépdeltek, amíg be nem értünk Saxon szobájába. Miközben Kelsey-t a fürdőszobába vezettem, a vállam felett hátra szóltam: – Megkeresné valamelyikőtök az anyámat, hogy hozzon valami ruhát Kelsey-nek?

Gypsy egy állemeléssel távozott, becsukva maga mögött az ajtót. Mire meleg vizet engedtem Kelsey-nek, kopogtak. Amikor kinyitottam, egy tréningnadrágot és egy hosszú ujjú pólót nyújtott be valaki, ami olyan volt, mintha az enyém lett volna. – Köszönöm – mondtam, majd ismét becsuktam az ajtót. Megfordultam, a mosdókagyló mellé tettem a ruhákat. – Megleszel egyedül is?

– Igen – bólintott. Ismét az ajtó felé indultam, mire megszólalt: – Nary! – Ránéztem, és egy apró, szomorú mosolyt láttam rajta. – Soha nem fogod megtudni, mit tettél értem... akkor ott. Megmentettél, és szeretném, ha tudnád, én... én biztos vagyok benne, hogy becsben fogom tartani az elkövetkező napokat, hónapokat, éveket, mert te adtál esélyt újra az életre. Együttérzést és reményt adtál. Olyan érzelmeket éreztettél velem, amilyeneket már régóta nem éreztem. K-köszönök neked mindent!

Könnyes szemmel elmosolyodtam. – Együtt vagyunk ebben, és mindig is helyed lesz az életemben és a szívemben, Kelsey!

– Neked is.

– Jó zuhanyzást, édesem.

A mosolya szélesedett. – Biztos vagyok benne, hogy így lesz.

Miután becsuktam magam mögött a fürdőszoba ajtaját, felemeltem a fejem, de csak Saxont láttam a szobában az íróasztalnál a székében ülni. Mielőtt megkérdezhettem volna, hol van Gypsy, Saxon megszólalt: – Éppen harap valamit.

– Te, ööö, te, vagyis...

– Angyalom! – A padlóról rá néztem. – Mássz be az ágyba! A barátnődé lehet a másik oldal.

– De, ez a te szobád!

Az ágyra nézett, majd vissza rám. – Már attól is, hogy itt vagy a szobámban, sokkal jobban érzem magam. Szeretném, ha itt lennél, és vigyáznál Kelsey-re.

Ó, Istenem!

Tényleg ezt mondta?

– Oké – suttogtam, majd az ágyhoz léptem.

– Anyukád küldött hálóruhát. Az ágyon van.

Megfogtam, és örültem a puha anyagnak, amiben aludni tudtam. A vállam fölött visszapillantva észrevettem, hogy Saxon az íróasztala felé fordította a székét. Gyorsan levettem a farmeromat, és felhúztam az alvónadrágot. – Készen vagyok – mondtam, és felemelve a takarót bemásztam az ágyba. Az oldalamra fordultam, hogy szembe legyek vele. – Köszönöm! – Hirtelen nehezemre esett nyitva tartani a szemem.

– Bassza meg!

Gyorsan pislogva halkan kérdeztem: – Mi az?

Meleg szemekkel nézett rám, ahogy az ágyában fekszem. – Semmi – morogta. – Aludj egy kicsit, angyalom. Amikor felébredsz, vagy én leszek itt, vagy anyukád, ígérem!

Eközben a szemeim újra lecsukódtak. – Nagyon szeretem ezt a Saxont – motyogtam, nem mintha tudtam volna, hogy hangosan kimondtam.

– Mindig is így kellett volna viselkednem veled.

A szavai átfutottak az agyamon, mielőtt elnyomott az álom.

 

Tizenhetedik fejezet

 

 

Saxon

 

Fordította: Sweety

 

Az, hogy az ágyamban láttam, kibaszott nagy hatással volt rám. Az összes vér a fejemből a farkamba áramlott. Férfi voltam, így ez elkerülhetetlen, főleg mivel már rohadt hosszú ideje rá gondoltam, a farkammal a kezemben. Lehunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet, és hátradőltem a székben. Most nem alkalmas az idő arra, hogy a farkam felálljon, főleg azok után, amin a nőm keresztülment.

Amikor kinyílt a fürdőszobaajtó, kihúztam magam, és Kelsey-t figyeltem, felkészülve a futásra, mivel Nary már elaludt, és Gypsy még nem jött vissza a szobába. Először az alvó nőt vette szemügyre, aztán rám nézett. – N-nagyon fáradt volt.

Csak egy állemeléssel válaszoltam. – Gypsy mindjárt visszajön. Elment ennivalóért neked. – Így akartam tudatni vele, hogy nem lesz sokáig egyedül velem.

Bólintott, majd félénken odament a fotelhez, és leült. – S-sokat beszélt rólad odabent. – Kelsey egy másodpercre a szemembe nézett, majd vissza Naryre. – Ő egy csodálatos nő. Erős, védelmező, boldog, tele reménnyel. Gyönyörű.

– Igen, az.

– Gonosz voltál vele.

Bassza meg!

Nary ezt is elmondta neki.

– De ő mégis neked adta a szívét.

Megdermedtem. A pokolba, még a lélegzetemet is visszatartottam.

– Jobban kell bánnod vele.

– Úgy lesz.

– Már most látom a különbséget, mint amiről Nary mesélt. – Kelsey elkerekedett szemekkel rám nézett. – Jézusom, még én is büszke voltam erre a nőre. – Nem mondta ki, de mindig is te voltál az álma. Kérlek, ne tedd ezt tönkre neki!

– Remélem, hogy nem fogom.

Engem vizsgált, aztán visszanézett Naryre. – A legjobbat érdemli.

– Egyetértek – vágtam rá. Még mindig nem voltam biztos benne, hogy én vagyok-e a legjobb neki, de kurvára megpróbáltam az lenni.

A kilincs megremegett, aztán nyílt az ajtó, és ott állt Gypsy, kezében egy tálcával. Ahogy belépett, felállva mondtam: – Tessék, ember, ülj ide! Szólok Nary anyjának, hogy legyen itt, amikor felébred. Van egy kis dolgom.

Gypsy bólintott. Tudta, hogy mi az, ezért így válaszolt: – Minden rendben, testvér. – Ahogy kiléptem az ajtón, még hallottam, hogy Gypsy azt mondja: – Drágám, gyere, egyél valamit! – Én pedig azon tűnődtem, hogy Kelsey hogyan fog működni, amikor a férfi már elment. Kurvára hálás voltam a segítségéért. Nem érdekelt, hogy bármivel is tartozunk a Rebel Wayfarersnek, mert Gypsy egy jó srác volt, és tudtam, hogy gondoskodik Kelsey-ről. Csak azt nem tudtam, hogy hogyan fogja csinálni.

A pokolba is, minden egyes lépésnél legszívesebben megfordultam volna, hogy visszamenjek a szobámba és bámuljam, ahogy Nary alszik. De nem tehettem. Bosszú égett az ereimben, és előbb a testvéreimmel akartam beszélgetni.

 

* * * *

 

Amint Josh is megérkezett a tárgyalóteremben, becsuktam az ajtót, és leültem az asztalhoz Talonnal, Dodge-dzsal, Killerrel, Dallasszal, Stoke-kal, Handle-lel és Joshsal. Griz már visszaindult Ballaratba, hogy ott is tájékoztasson mindenkit a dolgok alakulásáról. Nem akartuk megkockáztatni, hogy mindent telefonon vagy sms-ben mondjunk el. A többi testvér körülöttünk lebzselt, aludt vagy evett.

– Bemegyek Stoke-kal és Joshsal – tájékoztattam őket. Talon és Dodge megemelte az állát. Handle bólintott. Killer és Dallas nem tett és nem is mondott semmit. – Mielőtt belevágunk, tudnotok kell, hogy vérezni fog, és majd azt kívánja, bárcsak megölnénk, de nem fogjuk.

– Mi van? – vicsorgott Stoke.

– Nem érdemli meg a halált. Fájdalmat, kínzást és félelmet akarok neki minden kibaszott nap, az élete hátralévő részében. Ha megpróbálja megölni magát, márpedig meg fogja tenni, mi megakadályozzuk. Baszakodott a Hawksszal. Elvett egy embert a családunkból. Nem kapja meg a könnyű utat.

– És mégis ezt hogyan tervezed? – kérdezte Dodge.

Mindegyikükre nézve azt válaszoltam: – Hagyjuk, hogy Lan és Parker bevigyék minden szarságért, amit tett. Vannak bent testvéreink, akik szemmel tartják, és biztos vagyok benne, hogy szívesen szórakoznának vele minden nap.

A szoba elcsendesedett, majd Killer szólalt meg. – Viciousnak igaza van. A halál túl könnyű neki. – Killer a szemembe nézett. – Kurva nehéz meghozni ezt a döntést. Én is meg akarnám ölni, aki elvitte és baszakodott a nőmmel. – Bele akartam szólni, de felemelte a kezét. – Azonban a döntés, amit hoztál, okos, mert tudom, hogy ha megölném, a végén megbántam volna. Látni fogod Nary szemében a fájdalmat, a félelmet, és újra és újra meg akarod majd ölni azt az embert. Így legalább a tudat, hogy minden egyes kibaszott nap szenvedni fog, segít enyhíteni a fájdalmat, amit akkor fogsz érezni, amikor látod, hogyan küzd Nary a nehéz napokon.

– Egyetértek – vágta rá Dallas.

– Én is – bólintott Dodge.

– Egyetértek – mondta Talon.

Stoke-ot figyeltem, ahogy az állkapcsa megfeszült, és dühösen összehúzta a szemeit. – Hála a fasznak, hogy ez előbb jutott eszedbe, mint mielőtt bejöttem. Azt hiszem, a tudat, hogy az az ember minden kibaszott nap szenvedni fog, amiért elvitte a lányunkat, a legjobb ötlet.

– Ezzel én is egyetértek – mondta Josh, majd egy istenverte mosollyal hozzátette: – Mivel anya Naryvel van, most már bosszút állhatunk?

Igen, ő egy jó testvér volt. Igazából látnom kellett, hogyan reagál ott a szobában Stoke-kal és velem, mielőtt teljesen beleegyezem, hogy jelen legyen.

Amire készültünk, az nem lesz szép.

 

* * * *

 

Stoke a vállamra tette a kezét, mielőtt kinyitottam volna a faszfej Baxter cellájának ajtaját. Visszapillantva Stoke még a fiához szólt: – Utoljára kérdezem, biztos, hogy bele akarsz ebbe keveredni?

Josh kihúzta magát, elég magas fickó volt. Bólintott. – Igen, apa. Benne vagyok.

– Rendben. – Stoke megemelte az állát. – Ha bármikor el akarsz menni, csak menj, és ezért senki sem fog elítélni.

– Jól vagyok – jelentette ki Josh.

Stoke rám pillantott, majd bólintott. Kinyitottam az ajtót, és beléptünk. Baxter egy kicsi ágyon ült a szoba sarkában, Beast és Knife pedig az ajtó mellett őrködött. Amikor megérkeztünk, távoztak, Knife még visszaszólt: – Jó szórakozást!

Néztem, ahogy Baxter felállt. A szemében és a testtartásában nem volt félelem. Ezt hamarosan megváltoztatom. Ha valamit mutatott, akkor az az unalom volt.

– Cameron az unokatestvéred volt – mondta Stoke.

– Látom, a drágám beszélt! – Elvigyorodott. – Igen, az volt, és hagyott nekem egy üzenetet, amiben megírta, hogy mire készül. Sajnos nem kaptam meg időben, hogy segíteni tudjak, pedig akkor másképp alakultak volna a dolgok. A szajha, akit akart, az övé lett volna, én pedig megöltem volna egy-két Hawks tagot, ahelyett, hogy őt ölték volna meg.

Stoke felhorkant. – Ez baromság! Mindketten elbuktatok volna, de bassza meg, bárcsak korábban megkaptad volna azt a cetlit, és a segítségére sietsz, mert akkor nem került volna a markotokba a lányom.

– Nem tudtam, hogy kinek a lánya. Reméltem, hogy van valami köze Dodge-hoz. De mindegy is, mert kurvára összejött. Megkóstolhattam őt. – Stoke karja megállított. Legszívesebben kibeleztem volna a fickót. Baxter kuncogott. – Hogy megy az üzlet? Úgy hallottam, néhányat be kellett zárni valami tűz miatt.

Stoke megvonta a vállát. – Igazából minden rendben. Segített, hogy felújítsuk a helyeket, amit már régóta terveztünk. Szóval ezzel sokat segítettél nekünk.

Nem tetszett neki a válasz. Összeszorult az állkapcsa, a teste megfeszült, és Stoke-ra bámult.

A mögöttünk lévő ajtón kopogás hallatszott. Josh elindult, hogy kinyissa, és szinte azonnal be is csukta az ajtó túloldalán lévő személy, miután beadott valamit. Josh visszafordult felénk. A kezében tartotta a szerszámainkat. Elmosolyodtam.

Fogó, baseballütő, kések. Itt volt az ideje, hogy munkához lássunk.

Visszafojtottam a nevetést, amikor megpillantottam a félelmet Baxter kikerekedő szemeiben, mielőtt újra felvette volna az unott álarcát.

– Josh, hozd oda a széket – parancsoltam, a sarokban álló acélszékre mutatva. Josh megfogta és a szoba közepére vonszolta. – Le akarsz ülni? – kérdeztem Baxtertől.

Ő felhorkant. – Miért könnyíteném meg ennyire a dolgodat.

Csörögve estek a szerszámok a padlóra, ahogy Josh elengedte őket, kivéve a baseballütőt. – Tudod, apa, tényleg vissza kéne térnem a baseballhoz. Valahogy hiányzik – mondta, miközben körbe-körbe lóbálta az ütőt.

– Bármikor edzhetsz, fiam – vigyorodott el Stoke.

– Király! – Josh rámosolygott az apjára, és bassza meg, a kölyök nagyon gyors volt. Odasétált Baxterhez, hátra lendítette a karját, és keményen Baxter térdéhez csapta az ütőt.

– Bassza meg! – üvöltött fel Baxter. A földre zuhant a térdét szorongatva. Josh magasra lendítette az ütőt a feje fölé, és az a kibaszott izé suhogó hangot adott ki, amikor gyorsan lesújtott vele Baxter sípcsontjára. A férfi kínsikolya betöltötte a szobát, és a pokolba, ez zene volt a füleimnek.

Bár én még többet akartam.

Odasétáltam hozzájuk, megragadtam Josh ütőjét, mielőtt újra meglendítette volna, és megráztam a fejem. Lehajolva felemeltem Baxtert, és a székhez rángattam. – El akarom intézni ezt a szarzsákot, hogy visszamehessek a nővéredhez – mondtam Joshnak, aki nem volt túl boldog, hogy megállítottam. Felvonta a szemöldökét, a mellkasa keményen lüktetett minden lélegzetvételnél. Az adrenalin beindult. – Hozd ide a fogót! – mondtam. – Stoke, te pedig fogd le azt a rohadékot!

– Rendben, Vicious – felelte Stoke, és előre lépett. A szék mögé állva a karjait Baxter mellkasa köré kulcsolta, és lefogta.

Amint Josh a kezembe csapta a fogót, megragadtam Baxter csuklóját. – Josh, segíts apádnak tartani őt. A rohadék úgy fog visítani, mint egy disznó.

– Hagyd abba, baszd meg! Ne csináld! Jézusom! – káromkodott Baxter, miközben Josh előrehajolt, és leszorította Baxter karját.

Megragadva a mutatóujját, azt mondtam: – Amit csinálni fogunk, attól a halálodat fogod kívánni. Bár semmivel sem tudunk elégtételt venni azért, amit a nőmmel tettél.

A fogóval megfogtam a körme szélét, és lassan elkezdtem emelni a fogót, a körmével együtt. Baxter sikolya valószínűleg még a folyosón is hallatszott. Csak amikor egy harmadik ujjával is végeztem, változott át a sikolya nyöszörgéssé és könyörgéssé.

– Josh, hozz egy kést! – követeltem.

Josh felállt, és a szerszámok közül felkapott egy kést. Visszasétálva kérdezte: – Csinálhatom én?

– Mit?

– Le akartad vágni az ujjait, ugye?

– Hadd csinálja – mondta Stoke.

Itt volt az ideje, hogy lássuk, mire képes Josh, ha mocskos dolgokról van szó.

– Rendben! – Bár én akartam okozni ennek a pöcsnek az összes fájdalmat, nem felejthettem el, hogy nem csak én voltam, akinek fájdalmat okozott Nary elvesztése. Ezért megragadtam Baxter karját. Próbált kiabálni, káromkodni és mozogni, de szorosan tartottuk, miközben Josh az összes ujját levágta.

A vére a földre csorgott.

– Dallas! – kiáltottam. Nyílt az ajtó, és Dallas bedugta a fejét. – Amikor szólok, kell valaki, aki elállítja a vérzést. Nem hagyhatjuk, hogy elvérezzen, mielőtt még átadnánk a zsaruknak. – Dallas bólintott, és becsukta az ajtót.

– Mi a faszról beszélsz? – kérdezte Baxter. Látszott rajta a kimerültség. A homloka verejtékezett. Kinyitotta a szemét, majd lassan lehunyta. A teste elernyedt, elvesztette a merevségét, amivel az elején harcolt.

Tudván, hogy nem fog megmozdulni – a szétzúzott sípcsontja és térde miatt képtelen volt erre –, Stoke felegyenesedett, és megkerülte.

– Börtönbe kerülsz azért, amit tettél. Minden nő, akit elvittél, megérdemel egy esélyt, hogy megszabaduljon a pokoltól, amibe küldted. A zsaruk megkapják az összes aktádat. Meg fogják találni a nőket, és akkor életfogytiglani börtönbüntetést fogsz kapni. Amit még nem tudnak, de majd a Hawks felvilágosítja őket, az az, hogy életed hátralévő részében minden napod fájdalommal fog telni. Vannak odabent testvéreink, akiknek már most viszket a tenyerük. – Közelebb hajolt, és szinte Baxter arcába beszélt. – Tudhattad volna, hogy ne baszakodj velünk, mint a faszszopó unokatestvéred. Most ezt a leckét minden istenverte nap meg fogod tanulni.

– Én-én el fogom mondani a rendőrségnek, hogy mit tettetek velem.

Stoke kuncogott.

– Mire végzünk, már nem fogod tudni. Főleg, mivel levágjuk az összes ujjadat és kitépjük a nyelvedet.

Baxter elvörösödött. Vicces volt látni, ahogy megpróbál felállni és elfutni. Mindannyian ott álltunk, és mosolyogva vártunk. Egyesek betegesnek neveznék, ahogyan élveztük a fájdalmát, de engem nem érdekelt. Azok után, amit Naryvel tett.

– Van egy ötletem – mondta Josh.

– Csupa fül vagyok – válaszolta Stoke.

Miközben Baxter kiabált félelmében, Josh megosztotta velünk a kibaszott zseniális ötletét.

– Ne csak a Hawks okozzon neki fájdalmat a börtönben. Javaslom, véssük a homlokára, hogy gyerekmolesztáló.

– Kurvára tökéletes! – Vigyorogtam. A rabok rossz szemmel nézték a gyerekmolesztáló anyaszomorítókat.

Stoke megveregette Josh hátát.

– Csináld, testvér!

Ott volt. Josh sikeresen átment, és szerintem kiválóan sikerült.

Itt volt az ideje a befejezésnek, hogy átadhassuk ezt a faszt, én pedig visszatérhessek Naryhez.

Az élete innentől kezdve gyönyörű lesz.

Gondoskodni fogok róla.

Baszki.

Aztán eszembe jutott, mit kell még elmondanom neki.

Tizennyolcadik fejezet

 

 

Nary

Egy héttel később

 

Fordította: Sweety

 

Ez a hét csak úgy elrepült. Kelsey-vel ezt az időt pihenéssel, evéssel és beszélgetéssel töltöttük. A barátnőm megismerkedett anyával, Low-val, Josie-val, Menával és Mrs. Cliffel is. Mindketten jobban megismertük Melissát. Saxon és Gypsy sosem távolodott el tőlünk, mégis érinthetetlennek, megközelíthetetlennek tűntek. Úgy bántak velünk, mintha biztonsági őrök lennének, nem pedig a barátaink. Bár ez így nem volt teljesen igaz. Mindkét férfi gyengéd pillantásokat vetett ránk, mindketten halkan beszéltek hozzánk, mégis éreztem a távolságot közöttünk.

Megértettem.

Bizonyos értelemben.

Azért, mert törékenynek tartottak minket, és mi azok is voltunk valamennyire. Kelsey-vel egy ágyban aludtunk Saxon szobájában. Mindkettőnket rémálmok gyötörtek, így többször felébredtünk az éjszaka folyamán. A harmadik éjszaka után Gypsy és Saxon mellettünk aludtak a földön. Ez valóban segített enyhíteni a félelmeinket.

A rémálmok újak voltak számomra. Azt hittem, hogy nekem nem lesznek, mint Kelsey-nek, a fogva tartóinknál, de nem így történt. Azt gondoltam, hogy ha a telephelyen leszek biztonságban a családommal egy fedél alatt, akik bármitől megvédenek, nem lesznek rémálmaim.

Ezt nem értettem.

Különösen, mivel tudtuk, hogy Baxter és az emberei már nem jelentenek fenyegetést. Az emberei meghaltak, Baxter pedig börtönben volt. Ezt érdemelte, nem a halált. Bár, amikor Saxon először elmondta, hogy Baxter még életben van, legszívesebben berohantam volna a szobába, hogy a saját kezemmel intézzem el. Aztán, Saxon elmagyarázta, hogy miért döntött így, és megértettem. Tulajdonképpen hálás voltam, hogy Baxter még mindig él, és a saját személyes poklán mehet keresztül a hátralévő napjaiban, a börtönben rohadva. Tudtam, hogy az ott töltött ideje nem lesz sétagalopp. Saxon, az apámmal együtt, megígérte nekem, hogy Baxter minden egyes nap megfizet a tetteiért.

De mégis, a félelem apró szikrája, még mindig bennem volt.

Ha ezt elmondanám Kelsey-nek, az még jobban megviselné. Legtöbbször jól elrejtette, de néha láttam a sötétséget a szemében. Próbálkozott, ahogy én is, és tényleg, ez volt minden, amit tehettünk azok után, amin keresztülmentünk.

– J-jól vagy, Nary? – Először azt hittem, hogy Kelsey a megpróbáltatások miatt dadog. Aztán rájöttem, hogy ez a természetes, és szerintem nem csak számomra volt aranyos. Kézen fogva mentünk ebédelni a telephely társalgójába, Saxon pedig követett minket. Gypsy valahol kint csinált… valamit. Valószínűleg Masonnel vagy azokkal a barátaival beszélt, akik a távollétében intézték a dolgait.

– Az vagyok, drágám. Csak elkalandoztak a gondolataim.

– Ebéd után kimegyünk az u-udvarra? – Kelsey minden alkalmat kihasznált, hogy a szabadba menjen. Hálás voltam az időjárásért, mert elég meleg volt hozzá. A délutánok nagy részében kint ücsörögtünk a fűben, vagy valamelyik padon, amit a motoros testvérek állítottak fel. Beszélgettünk, olvastunk, vagy csak hátradőlve élveztük a napsütést.

Ettől szabadnak éreztük magunkat, ami átmelegített minket.

– A fenébe, igen! – Mosolyogtam. – Hallottam, hogy nemsokára jön a rossz idő, úgyhogy ki kell élveznünk, ameddig csak lehet.

– Úgy lesz – vigyorgott. Csak akkor rándult össze, mikor hatalmas üdvözlésbe kezdett mindenki, amikor beléptünk a közös terembe. Elengedtem a kezét és szorosan átöleltem a derekát, miközben szemügyre vettem a teremben lévő nőket és pár férfit.

Mosoly ragyogott fel az arcomon. Megnyugtatás képpen megszorítottam Kelsey derekát: – Ezek az emberek a ballarati családom. – Tétovázva bólintott. Hozzátettem: – Ígérem, hogy szeretni fogod őket.

– Bízom a véleményedben – jelentette ki, majd végre megnyugodott.

– Menj az osztaghoz, angyalom, mielőtt megőrülnek! – Saxon mögém állt. – Kelsey addig mellettem marad, amíg felkészül.

– Amíg m-mire készülök fel? – kérdezte Kelsey.

Felnevettem. – Majd meglátod – mondtam, majd a barátaim felé vettem az irányt.

Körülvettek. Könnyek, ölelések és gügyögések kombinációjával mindannyian megköszönték a magasságos égnek, hogy jól vagyok.

Julian odalépett. – Készen álltam kommandózni a dögös motoros fiúkkal, de nem az „alsógatyát elvesztő”, hanem az „alfahím” módon. De aztán a kislányunk megbetegedett.

Aztán Zara hozzátette: – Jöttem volna, hogy elrendezzem őket, de Talon megfenyegetett, hogy maradjak a gyerekekkel. Úgy értem, tudom, hogy a férfiak csodákra képesek, de a punciosztagnál nincs jobb segítség. Hála Istennek, hogy Julian megtalálta Melissát.

– A csajom csodálatos! – Julian tapsolt, majd elkapta Melissát egy ölelésre. – Elrabollak téged. Soha többé nem hagyhatsz el engem.

Amikor Deanna és Clary egyszerre szólaltak meg, Ivy félbeszakította: – Mindannyian annyira aggódtunk érted. Megszámlálhatatlanul sokszor hívtuk egymást sírva, vagy találkoztunk bőgve, és Griz hiába mondta, hogy minden rendben van, mégis el kellett jönnünk, hogy a saját szemünkkel győződhessünk meg róla. De úgy tűnik, tényleg jól vagy, de tudjuk, hogy mennek a dolgok a szörnyű helyzetek után. – Halkabbra vette a hangját. – Ismerjük a problémákat, amiket ez belülről okozhat. Mi tudjuk. Szóval csak azt akartuk, hogy tudd, nem vagy egyedül! Bármikor, amikor szükséged van bármelyikünkre, mi ott leszünk. Csak hívj, küldj SMS-t, e-mailt, vagy postagalambot, és mi pillanatok alatt Caroline Springsben leszünk. Na jó, nem pillanatok, hiszen egy óra az út, de ugye érted, mire gondolok? – Könnyel teltek meg a szemei. – Annyira jó látni téged!

Bólintva, én is könnyes szemmel és heves szívdobogással válaszoltam: – Én is nagyon örülök, hogy látlak titeket. Köszönöm, hogy eljöttetek, és hogy a srácaitok eljöttek segíteni...

– Ne gyere nekünk ezzel a szarsággal! Mi egy család vagyunk. A család pedig kurvára segíti egymást. Szóval nem volt kérdés, amikor a férfiak felébresztettek minket, és azt mondták, hogy Caroline Springsbe kell menniük. Egyszerűen elengedtük őket, persze, hogy elengedtük – mondta Deanna.

– Tudom. Köszönöm!

Deanna szipogott egyet. – Köszönetre sincs szükség.

Mosolyogva bólintottam. – Hálás vagyok, hogy ilyen fantasztikus családom van.

Deanna rám kacsintott. – Így kell lennie.

Clary mellém lépett, és átölelt. Még csak két hónapja szülte meg a Blue-val közös kisfiukat, Austint. Még nem találkoztam vele, és alig vártam, hogy láthassam. Éppen róla akartam kérdezni, amikor folytatta: – Egyébként is, úgy gondoltuk, hogy szükséged lesz egy csajos napra. Iszogatunk, közben csajos dolgokról beszélgetünk, körmöt festünk, arcmaszkot készítünk, és...

– Csak semmi gyantázás – szólt Low, amikor belépett Josie-val és Menával. – Mena mindig bajba kerül a gyantával.

Julian hangosan felnevetett, Mena pedig elpirulva kiáltott: – Low!

– Ezt a történetet hallaniuk kell – vigyorgott Zara. – De ne aggódj, minden a négy fal között marad, a férfiak pedig Dodge-nál vannak a gyerekekkel. – Saxonra nézett. – Lehet, hogy neked is el kellene...

– Szó sem lehet róla – vágta rá azonnal Saxon.

Zara elmosolyodott. – Gondoltam, hogy ezt fogod mondani.

Saxon morgott, és keresztbe fonta a karjait a mellkasán.

– Amit Clary nem említett – kezdte Deanna, majd hangosan bejelentette –, hogy pornót is hoztunk.

– Mocskosszáj? – nyögött fel Saxon.

– Nyugi, Vicious! Ez csak a Magic Mike, egy film dögös sztriptíztáncos pasikkal.

Felnevettem. A vállam fölött Kelsey-re néztem. Felé nyújtottam a kezem. – Gyere, ismerkedj meg mindenkivel!

Tétován előrelépett, és halkan azt mondta: – Sziasztok! – Bár nagyjából egyidős volt Deannával és Zarával, félénksége miatt fiatalabbnak tűnt.

Ami megmagyarázhatta, miért kiabálta Deanna azonnal, hogy „örökbe fogadom”. Zara, Clary és Ivy felnyögtek. Deanna Kelsey-re mutatott, és azt mondta: – Te, te vagy az új húgom! Nem mintha amúgy nem lennénk testvérek, mert ha egyszer Hawks leszel, akkor a családhoz fogysz tartozni. De köztünk egy erősebb kapocs lesz. Hozzám jössz, ha valaki baszakodik veled, és én elintézem őket.

Kelsey megnyalta kiszáradt ajkát. – Ah, o-oké.

– Jó. Azt hiszem... Te jó ég, te ki a faszom vagy!?

Kelsey-vel egyszerre fordultunk meg, és láttuk, hogy Gypsy éppen akkor lépett be a szobába. Hirtelen megállt Saxon mögött.

Saxon megdörzsölte az arcát, és figyelmeztette Gypsyt: – Csak hagyd, és előbb-utóbb megnyugszanak.

Julian zihált. – Soha nem voltam híve a férfias hátsóknak, de most meggyőztél arról, hogy tévedtem. – Gypsy felé sétált, aki összehúzott szemmel tátogott. Julian felé nyújtotta a kezét. – Szia, szexbomba! A nevem Julian, és te leszel az én...

– Julian! – figyelmeztettem. Amikor rám nézett, megráztam a fejem. Nem tudtam, hogy Gypsy hogyan viszonyul a meleg férfiakhoz, de nem akartam egyiküknek sem problémát okozni. Julian duzzogott, és visszasétált Melissa mellé. Visszafordultam a barátnőim felé. – Mindenki, ő itt Kelsey. – Nem közeledtek hozzá, de mindannyian másképp köszöntek. Néhányan még azt is elmondták, hogy mennyire örülnek, amiért kiszabadult és biztonságban van.

Megköszörülte a torkát. – Nem tudtam volna végig csinálni Nary nélkül, vagy... – A tekintete Gypsyre vándorolt, aki halkan beszélgetett Saxonnal.

– És ő ott Gypsy – tettem hozzá. Minden tekintet az említett férfit bámulta, és elismerően hümmögtek.

– Kezdhetjük végre a bulit? – kérdezte Low.

* * * *

 

Bár a napot nem a szabadban töltöttük, mégis jobban sikerült, mint gondoltam. Még soha nem láttam Kelsey-t ennyit mosolyogni vagy kacagni, és ezért nagyon hálás voltam a barátaimnak. Ittunk, bár mi Kelsey-vel nem sokat. Ettünk, beszélgettünk, és a srácok néha összerezzentek. Igaz, legtöbbször Julian váltotta ki ezt a reakciót belőlük, főleg amikor a „felelsz vagy mersz” játékot játszottuk, és azt kérdezte, hogy hány éves korunkban kezdtünk menstruálni.

Ez a nap békét hozott a lelkemnek. Mintha lekerült volna egy súly a vállamról, amiről nem is tudtam, hogy ott van. A barátaimat figyelni, hallgatni őket, és a társaságukban lenni, olyasmi volt, amiről nem gondoltam, hogy szükségem van rá.

Későre járt már, amikor a férfiak bejöttek és a ballarati charter összes férfija haza indult a nőikkel. Kivéve anyát, apát és Josht, ők még itt maradtak, és Dive házában szálltak meg. Anya élvezte a cuki Koda babusgatását és közben megismerte Menát. Melissa is úgy döntött, hogy hazamegy Juliannal. Szeretett volna időt tölteni Aeilával, mielőtt visszamegy Melbourne-be, majd haza repül Sydney-be.

Miután már mindenki elment, Kelsey-hez fordultam. Mosolygott. – Szeretem a családodat.

Nevetve megráztam a fejem: – Ők most már a mi családunk.

– Igen – suttogta. – A mi családunk. – Az alsó ajkába harapott, és a tekintete Gypsyre siklott. Ő és Saxon is csendben voltak egész nap, bár sosem mentek tőlünk távol. Ha bárki a fogva tartásunk alatti pokolról kérdezett, a férfiak gyorsan közbeléptek.

Kelsey szeme megenyhült, ahogy Gypsyt figyelte. Tudtam, hogy bár Kelsey elfogadta, hogy a családunk része legyen, valójában nem érezte ezt. Tudta, hogy elfogadjuk őt, törődünk vele, de akkor is boldog lett volna, ha egyedül csak Gypsy lenne a családja. Na, nem rokonként, mert nagyon belezúgott. Valószínűleg azért, mert mellette biztonságban érezte magát és megbízott benne.

A fejemet lehajtva rejtettem el a tudálékos mosolyomat, és elindultam Kelsey felé. Megfogtam a kezét és a szemébe néztem. – Akarsz egy filmet nézni Saxon szobájában?

Bólintott. – Jól hangzik, de nem lenne baj, ha ennénk egy kis fagylaltot?

– Persze. Lehet, hogy kajakómában vagyok a sok pizzától és sült bordától, de mindig lesz hely a tripla csokis karamellás jégkrémnek. – Belekaroltam és elindultunk a folyosón, tudva, hogy a férfiak követnek.

– Drágám? – szólt Gypsy. Amikor mindketten megfordultunk, ő csak Kelsey-t nézte. – Telefonálnom kell. Mindjárt jövök.

– Oké – suttogta Kelsey.

A tekintetem Saxonra siklott, aki a homlokát ráncolva a padlót bámulta. Valaminek nem örült, mégis, amikor felnézett, egy apró mosolyt és egy állemelést küldött nekem. Megvédett, kétségtelenül aggódott, és ha látom, hogy aggódik, én is aggódni fogok. Az idióta nem értette, hogy bármiért is nyugtalan, én mindig aggódni fogok, mert övé volt a szívem, az élete pedig az enyém. Bármin ment keresztül, azon én is átmentem volna.