10-11-12. fejezet

 

Tizedik fejezet

 

 

Nary

Másnap

 

Fordította: Sweety

 

A nap négyszer kelt fel és nyugodott le. Négy nap étel és zuhany nélkül. Naponta csak kétszer kaptunk vizet, de a végén már a részem felét Kelsey-nek adtam. Annyira aggódtam érte. Napközben és éjszaka is egyre többet aludt, de alvás közben sem hagyta abba a remegést a vékony kis teste. Akármennyire szorosan is öleltem, és igyekeztem a vékony takarók nagy részét rá teríteni. Magamért is aggódtam. Minden zajra megijedtem, és összerezzentem az árnyékoktól.

Ez a hely kezdett tönkretenni. A férfiak és a hosszan elidőző bámulásuk, a simogatásuk és az émelyítő mosolyuk egyre jobban kezdett kikészíteni.

Gyenge voltam, nagyon gyenge, ami feldühített.

Négy nap teljesen összetört belülről.

Megtörtem.

Féltem.

Rettegtem.

A szememet törölgetve, a családomra gondoltam. Josh biztos eszét fogja veszíteni. Az öcsém, az én édes tesóm nem érdemelt meg több fájdalmat és aggodalmat. Egyikük sem érdemelte. Stoke, anya, Saxon, Jerimiah... Istenem, biztos minden felelősséget magára vállalt. Fájt belegondolni, hogy elárultam őt, hiszen Saxon foglalta le a gondolataimat.

Jerimiah-nak jobban fog fájni, ha... nem, amikor megmentenek, látni fogja, hogy mennyire erősek az érzéseim egy másik férfi iránt. Soha nem akartam megbántani az embereket. Anyát már az is tönkretette, amikor az igazi apámmal volt. Soha nem akartam sem megtapasztalni, sem fájdalmat okozni egy másik embernek.

Néha azt kívántam, bárcsak megöltek volna ahelyett a pokol helyett, amin keresztülmentünk, mert nem csak velem csinálták ezt. A családom is átérezte, és ennek a gondolata még jobban megsebezte a szívemet.

A panaszosan korgó gyomromra tettem a kezem. Kelsey elhúzódott tőlem. Nemrég hozták vissza Baxter szobájából. Amikor kinyílt az ajtó, és bedobták, friss vér borította az ajkát és a fülét.

Mindketten a poklon mentünk keresztül, csak másképp.

Lehunytam a szemem, a fejem a falnak döntöttem, az állkapcsom összeszorult, hogy megállítsam a feltörni készülő zokogást. Nem akartam felébreszteni Kelsey-t. Miután elvitték, Baxter emberei bejöttek a szobánkba. Megfogdostak, megnyaltak, és arra kényszerítettek, hogy... Feltörni készült az epe a torkomon. A mellkasom fel-le hullámzott, ahogy próbáltam leküzdeni a hányingert. Még mindig éreztem az ízüket a számban.

Gyenge voltam.

Összetört és rémült.

– Nary – suttogta mellettem Kelsey.

Szipogva végigsimítottam a karján, jelezve, hogy figyelek. Nem tudtam még megszólalni. Az érzelmeimet kordában kellett tartanom.

A hangja megtört volt, amikor megszólalt. – Meg akarok halni.

– Kel...

– N-nem, azt hittem, el tudom ezt viselni. Azt hittem, hogy a dolgok majd jobbra fordulnak. De nem így lett. És nem is fog. Én... én csak ennyit bírok elviselni. – A remegése egyre erősebb lett, ahogy zokogni kezdett.

Szorosabban magamhoz öleltem. – Ígérem, hogy túléljük ezt az egészet! Megígérem! – Elakadt a hangom az érzelmektől.

Megrázta a fejét. – É-én nem tudom....

A testem megdermedt. – Mit nem tudsz, Kelsey?

Tovább rázta a fejét.

Nem, nem, nem, nem. Nem fogja. Nem tehette. – Pszt – követeltem. – Figyelj rám, Kelsey Rye! Ne csinálj semmi hülyeséget, kérlek! Könyörgöm neked! Tarts ki még egy kicsit... Ha nem jönnek, együtt fogunk harcolni. Mindent megteszünk, hogy kijussunk innen, és ha nem sikerül... ha mégsem sikerülne, akkor együtt tesszük meg. Megértettél engem? Együtt, Kelsey! Nem vagy egyedül!

Nem fog egyedül meghalni. Soha többé nem érezheti magát egyedül.

Ez volt a legnagyobb félelme. Elszigeteltsége ellenére utált egyedül lenni, és amikor a többi nő belépett azon az ajtón, soha nem foglalkoztak vele. Féltek, hogy belőlük lesz a következő Kelsey, és a férfiak csak játékszernek tartják.

Nem engedném, hogy újra egyedül legyen.

Mindenben össze kellett fognunk.

Ha nem jutunk ki gyorsan, ha a családom nem talál rám, akkor harcolni fogunk... Harcolni fogunk, amíg meg nem halunk.

 

* * * *

 

Saxon

A következő nap

 

Zúgott a fejem. A szemem égett, mintha homokkal lenne tele, és a testem kezdte feladni. Negyvennyolc órája nem aludtam. A pokolba, lehet, hogy még régebb óta, de tegnap megszerveztük az amerikai látogatását, aztán a sztriptízbárokban történt tűzesetek rendezése miatt mindenki elfáradt.

A poggyászkiadónál álltam lehunyt szemmel, a fejemet a korlátnak támasztva, próbáltam a mellettem lévő két idiótát is kizárni. Dallas és Melissa.

– Hogy érted, hogy nem érteném meg? – csettintett Melissa.

– Mert te egy nő vagy. Nem értheted a férfiak dolgait.

– A Harley-zés a férfiak dolga? Te egy faszfej vagy! Ezt tudod, ugye? Csak azt kérdeztem, hogy miért élvezed annyira a motorozást. Válaszolhattál volna normálisan is, ahelyett, hogy a nők nem értik a férfiak dolgát. Istenem, ezzel a hozzáállással egyáltalán lefeküdtél mostanában valakivel?

– Igen.

Melissa morgott. – Igen, hát persze, ebben biztos voltam. – Szünetet tartott – Dallas valószínűleg felvonta rá a szemöldökét. A nő morgott. – Tudod egyáltalán, hogyan kell beszélgetni az ellenkező nemmel?

– Nem kell.

– Nem kell? Mi van, amikor egy nővel vagy? Beszélgetsz velük, kedvesen bánsz velük, vagy felveszed ezt a szarok rá, engem nem érdekel stílust?

– Csak a farkamat akarják. Nem érdekli őket, hogy beszélgetek-e.

– Ó, Istenem! Mi lesz, ha meg akarsz állapodni, és gyerekeket szeretnél? Tényleg így akarsz bánni a nőddel? Mintha a nők alacsonyabb rendűek lennének nálad? – Felhorkantam, amikor a hangját elmélyítve utánozta Dallast. – Bőgnek, véreznek a vaginájukból, amitől gyengék lesznek. Nem értik, mit akarnak a férfiak.

– Egyszerű, soha nem fogok megállapodni.

Csalódottan felszisszent. – Tényleg legszívesebben most azonnal fejbe vágnálak!

– Miért? – Dallas kérdésében hallatszott a zavarodottság.

– Miért? Mert kurvára idegesítesz! A nők nem gyengébbek a férfiaknál!

– Ha te mondod – morogta Dallas.

– Te hülye, arrogáns anyasz... Te jó ég, élőben sokkal jobb, mint a Mason által küldött fotón!

A szememet kinyitva arrafelé bámultam, amerre Melissa nézett, és egy hatalmas csávót pillantottam meg. A méretéből ítélve, keményen edzett. Laza pólója arról árulkodott, hogy nem egy magamutogató ember, de a nők mégis felfigyeltek rá, mint Melissa.

Ahogy felénk lépkedett, egy állemeléssel jelezte, hogy tudja, velünk kell találkoznia. A táskáját átdobta a vállán, hosszú, sötét haját kontyba kötötte. A szemem sarkából észrevettem, hogy Dallas a karját keresztbe fonva a mellkasán Melissa mögé lépett. A nő magának követelésének biztos jele. Jó kedvemben talán még elmosolyodtam volna ezen. Ehelyett kihúztam magam, és kezet nyújtottam Gypsynek.

– Vicious – mutatkoztam be. Megfogta, majd megrázta a kezem.

– Inkább más körülmények között találkoztunk volna – mondta mély hangján.

Hallottam, ahogy Melissa felsóhajtott mellettem.

– Szia, Melissa vagyok!

Gypsy elengedte a kezemet, és Melissára vigyorgott.

– Mason Iss-e, ugye?

Mielőtt Melissa válaszolhatott volna, Dallas közbeszólt: – Dallas! – Bemutatkozott, majd átnyúlt Melissa mögül, hogy kezet rázhasson Gypsyvel.

– Rendben, kaptam néhány hírt Masontől, amikor átszálltam Los Angelesben. Össze kell hívni egy gyűlést.

– Van még csomagod? – kérdeztem.

– Nem, haver. Csak ennyi. – Ujjaival megkocogtatta a vállán lévő zöld sporttáskát.

– Lépjünk le! – morgott Dallas.

A kocsinál vita alakult ki, hogy ki üljön elöl. Dallas autójában a reptér felé én ültem elöl, ezért Melissa furcsállotta, hogy Dallas most úgy döntött, ő üljön előre mellé.

– Miért? – kérdezte, a karját frusztráltan a levegőbe emelve. – Ennek semmi értelme! Azt mondtad, hogy a férfiak ülnek elöl, most meg azt akarod, hogy én üljek előre?

– Drágám – szól Gypsy Melissához. – Azt akarja, hogy mellé ülj, ne mellém.

Dallas felhorkant: – Ez baromság! Rendben, akkor inkább ülj te előre!

Gypsy megvonta a vállát, és beszállt az utasoldali ülésre, miközben Dallas morgolódva a vezetőoldalhoz lépett. Melissa még mindig döbbenten állt a kocsi mellett.

– Melissa? – türelmetlenkedtem. Csak vissza akartam már érni a telephelyre ezzel a fickóval, hogy megtudjam, mit derített ki az elnöke. – Szállj már be!

Megrázta a fejét, és miután beült hátra, azt mondta: – Hívjatok csak, Lissának! – Egy állemeléssel nyugtáztam. Dallas morgott, Gypsy pedig bólintott.

– Elmondanád, mit tudott meg a prezed? – kérdeztem, miközben Dallas elindult.

Gypsy hátrafordulva az ülésében, rám nézett. Végig nézett rajtam, majd megkérdezte: – Közel állsz az elrabolt nőhöz?

– Ő az enyém!

Lehunyta a szemét, majd amikor ismét rám nézett, a szeme tele volt bánattal. – Sajnálom, testvér!

– Nincs mit sajnálni! Azért vagy itt, hogy segíts visszaszerezni őt. Csak ez számít.

– Így van. A gyűlésen majd tájékoztatok mindenkit a fejleményekről, hogy ne kelljen ismételni magam. Milyen messze van a telephely?

– Ebben a forgalomban még úgy húsz perc – mondta Dallas.

– Az nincs is olyan messze, ugye? – mondta egyenesen nekem. Az, hogy nem kellett sokáig várnom, nem azt jelentette, hogy nem akartam azonnal hallani. Megemeltem az állam, és kifelé bámultam az ablakon.

A kocsira csend telepedett, majd Melissa nagy levegőt vett, amiből tudtam, hogy most fog még több szart Dallas nyakába zúdítani: – Szóval tetszem neked, Viking ember?

– Bassza meg! – nyögte Dallas. – Nem, pici lány, nem tetszel.

– Én mondom, hogy ez baromság – énekelte Melissa. – Ha tetszem neked, akkor biztos meg akarsz dugni.

Dallas felsóhajtott. – Nem csodálkozom, hogy Julian a barátod. Mindketten baszottul idegesítőek vagytok. Most pedig fogd be a szádat!

Gypsy hátrafordulva rám nézett. Felvonta a szemöldökét. Bólintottam: – Mindig is így viselkednek. Bár Melissa még új nálunk.

Dallas felkacagott. – Várj, amíg megismered Juliant! Hála a fasznak, hogy Vadmacska és a punciosztag nem jött ide.

Gypsy felhorkant. – Érdekes.

Dallas kuncogott. – Igen, hát így is nevezhetjük a kis csapatunkat.

Tíz perccel később leparkoltunk a műhely előtt. Melissa kiszállt, és Dallas mellé ugrott. – Akarod fogni a kezem, amikor bemegyünk?

Dallas a szélesen vigyorgó Melissára bámult. Összeszorított fogain keresztül préselte ki a szavakat: – Össze foglak törni, pici lány!

Melissa rákacsintott. – Jó értelemben, ugye?

Dallas nyögve az égre nézett, majd a nőre bámult. – Nem, most éppen arra gondolok, hogy a nyakad köré fonom a kezem, amíg nem kapsz levegőt. Hagyj békén a picsába!

– Persze, viking emberem! – Ezután az őrült nőszemély rácsapott Dallas seggére, majd az ajtó felé rohanva, még visszakiabált. – Majd később kipróbáljuk azt a mocskos fogást.

A fejemet rázva sétáltam az ajtó felé, a bosszúsan morgó Dallasszal és a kuncogó Gypsyvel.

 

Tizenegyedik fejezet

 

 

Saxon

 

Fordította: Sweety

 

Hála a fasznak, hogy az összes nő és Julian elmentek, mire ideértünk. Melissa eltűnt valahová, úgyhogy elindultam a nagyterembe a többiekkel. Dodge összehívta a gyűlést, Talon a háta mögé állt, majd gyorsan bemutatkoztak.

– Rendben – kezdte Gypsy, és felállt a velem szemben lévő székről. – Beszéltem Masonnel. A számítógépes fickónk megtalálta az oldalukat. – A teremben feszült csend lett. – Rossz hír, mert eddig csak ausztráloknak adtak el nőket, hogy ne bukjanak le, ha megpróbálnák átjuttatni őket a határon.

– Bassza meg! – káromkodott Stoke, öklével az asztalra csapva. Nekem is ökölbe szorult a kezem az ölemben. Ekkor kinyílt az ajtó, és mindenki a belépő Jerimiah-t figyelte.

Kiabálva pattantam fel. – Mi a faszt keresel itt?

Megfeszítette az állkapcsát: – Segíteni jöttem.

– A kurva életbe! Nem akarom itt látni a pofádat! – Elindultam felé, de Stoke elkapott hirtelen.

Halkan a fülembe súgta: – Hagyd abba! Most már közénk tartozik. A testvérünk.

Megvonva a vállam, Stoke-tól felé fordultam. Ujjal mutattam Fangra. – Ő az, aki nem vigyázott Naryre. Miatta vitték el őt.

Stoke megrázta a fejét. – Nem ő a hibás.

– Azt mondta, hogy egy csoporttal fog elmenni – mondta Fang, a hangja keményen csengett.

Felé pördültem, és a szemébe néztem. – Akkor sem hagyhattad volna egyedül, baszd meg!

– Elég! – dörmögte Talon. – Ez a punciharc nem vezet sehová. Fang mindenkinél jobban bánja a történteket. Ez az ő lelkén szárad, és még egy darabig cipelni is fogja ezt a terhet, de más hibáztatásával nem találjuk meg Naryt. Fang most már a Hawks tagja, Vicious. Szokj hozzá, hogy itt van.

Bassza meg!

A kurva életbe!

Szinte minden nap találkoztam a rohadékkal, amióta a Hawks tagja. A gyomrom összeszorult. Esküszöm, hogy ha ez a fasz a nőm közelébe próbál menni, senki sem tarthat vissza attól, hogy elintézzem.

Mielőtt leültem volna, azt követeltem: – Maradj távol tőlem, és Narytől, amikor visszajön!

A szobában ismét csend lett. Gypsyre siklott a tekintetem, mire ő felém bólintott. – Rendben, ahogy mondtam, általában a nőiket ausztráloknak adják el. De Mason telefonált, és beszélt a főnökükkel, Baxterrel. Megnyugtatta a faszt, hogy simán el tudjuk juttatni a nőt az USA-ba, és semmi sem fogja lebuktatni.

– Hogyhogy? – kérdezte Dodge.

– Ismerünk egy embert, akinek van egy magángépe. Nem mintha erre sor kerülne, mert a nő ide fog visszajönni. Mason azt is mondta Baxternek, hogy azért akarja a nőt, mert gondja van a Hawksszal. Azt mondta, hogy meg kell fenyegetni Naryt a családja életével, ha nem csinálja, amit mondunk. Baxternek tetszett az ötlet. Szükségünk lenne egy hamis útlevélre a nőnek, csak hogy megmutathassuk neki.

– Ahogy mondtam, bármit megtenne a családjáért – bólintott Griz.

– Készíthetek egy hamis útlevelet – ajánlotta fel Handle. – Csak egy fénykép kell róla.

– Malindának biztos van. Nézd meg, hogy visszajött-e már – mondta Stoke. Handle felállt és távozott.

– Mikor lesz az üzlet? – érdeklődött Dodge.

– Ötszázezer kell, hogy megmutassam ennek a köcsögnek. Holnap este lesz a csere.

– Megszerezzük a pénzt – biztosította Talon.

– Hol lesz a csere? – kérdeztem.

– A pöcs nyilvános helyen akarta lebonyolítani, mert nem bízott Masonban. – Gypsy elvigyorodott. – Bár nem jött be. Mason felült a magas lóra, és közölte, hogy ha már rájuk bízza az emberét a területükön, akkor ott akarja, ahol a nőt fogva tartják, nehogy megszökjön. Némi vitatkozás után beleegyezett.

– Hol? – ugattam.

– Ferntree Gullyban.

– Az istenit – morogta halkan Killer. – Hogyhogy nem jöttünk rá?

– Jól elrejtőztek – mondta Gypsy –, valahol vidéken.

Előre hajoltam. – Akkor meg minek várnánk? Most is odamehetünk, és visszahozhatjuk.

– Túl nagy a kockázat. Szükségünk van egy belső emberre, és az lesz Gypsy – parancsolta Talon. – Memphis, állítsd fel a kibaszott Google Mapset! Szükségünk van egy részletes tervre. – Memphis bólintott, és elindult kifelé. Talon még hozzátette: – Kellene még néhány műholdkép is a környékről.

– Várjatok! – szólt Gypsy, miközben kivette a telefonját a zsebéből. – Myron átküldte, amit a helyszínről talált. Elküldöm nektek e-mailben. Csak egy címre van szükségem. – Memphis megadta, majd kiment a laptopjáért.

– Honnan fogjuk tudni, hogy mikor kell berontanunk a buliba? – kérdezte Knife.

– Egy poloska? – javasolta Griz.

– Ha átvizsgálnak, akkor minden el lesz baszva – bámult rá Gypsy.

– Nem azokkal, amiket Beast készít – mondta Knife. – Semmi sem tudja érzékelni a cuccait.

Gypsy tekintete a néma emberre tévedt, akire Knife mutatott. Beast bólintott. Gypsy így válaszolt: – Előbb látni akarom!

Nyílt az ajtó, és Jason lépett be egy tálcával egyensúlyozva. – Gondoltam, mindenkinek jól esne egy ital. – Mosollyal az arcán szétosztotta. Amikor elém is letett egy pohárral, megveregette a vállamat. – Megyek, hozok még.

– Hamarosan végzünk, újonc! Ne aggódj miattuk! – mondta Killer. Aztán felemelte a sörét, és Gypsy felé emelte. – Az új testvérekre. – Mindenki éljenzett körülöttünk.

Végre! Kurvára végre vissza fogjuk kapni az angyalom. Már csak huszonnégy kibaszott órát kellett várnom. Felhajtottam a sörömet.

Átfutott az agyamon egy gondolat. A testvéreimnek nem fog tetszeni, de megölt ez a várakozás, amikor tudtam, hogy Nary a poklok poklát élte át. Addig szemmel tarthatnám a helyet, talán tehetnék is valamit, sőt talán még be is juthatnék, ahelyett, hogy a seggemen ülnék.

– Hívd fel Lant és Parkert. Tudnunk kell, hogy fedeznek-e minket a zsaruknál. Senki sem tudhat arról, ami itt történni fog – parancsolta Talon. Killer felállt és távozott.

– Zsaruk vannak a fizetési listádon? – kérdezte Gypsy.

– Nem. Ők nyomozók, és bizonyos értelemben Hawksok. Fedeznek minket, amikor durva dolgok történnek. Amikor egy kicsit meg kell kerülnünk a törvényt, hogy megvédjük a családunkat.

Gypsy nem szólt semmit.

– Mit szólnál még egy italhoz? – kérdezte Dallas. – Beast megmutathatja közben a kütyüit.

– Jól hangzik. – Gypsy bólintott, és távozott a többi testvérrel, kivéve Talont, Dodge-ot és Stoke-ot.

Amint az ajtók bezárultak, Dodge-hoz fordultam, és vártam. Elvigyorodott. – Tudod, mit fogok mondani?

– Ne csináljak semmi hülyeséget? – találgattam.

– Igen, és emellett pihenned is kell...

– Kurvára nem tudok pihenni, amikor...

Dodge felemelte a kezét. – Tudom, ezért tett Jase altatót a sörödbe.

– Mi a fasz? – ordítottam, és felálltam, csakhogy a lábam megingott alattam. Megmarkoltam az asztalt.

Stoke szólalt meg mellettem. – Aludnod kell, kölyök, aztán levadásszuk a csajunkat.

Nary!

Megráztam a fejem, de a gondolataim már zavarosak voltak.

Az angyalom.

Levadásszuk.

– Összeesik – kiáltotta Talon.

– Elkaptam – ez volt az utolsó dolog, amit hallottam.

 

* * * *

 

Nary

 

– Ébresztő! – A kiáltást követően valaki durván megrázta a vállamat. Alig bírtam kinyitni a szememet. Aztán belém hasított a valóság, és felülve a hátamat a falhoz szorítottam. Stan hajolt fölénk. Kelsey mellettem feküdt a hátán, félig lehunyt, ijedt szemekkel nézett.

– Te! – Rám mutatott. – Baxter azt akarja, hogy lezuhanyozz. – Felállt, és hátranézett. Két férfi belépett, és mindkettő tálcát dobott a földre. – Egyél! Öt perc múlva érted jövök és elviszlek zuhanyozni. – A férfiak az ajtóhoz sétáltak, csakhogy a nyitott ajtónál megálltak és a falnak támaszkodva vártak. Így legalább bejött annyi fény, hogy láthattuk mit eszünk. Lenéztem a tálcákra. Kenyér, valamilyen pörkölt és puding volt rajtuk. Kelsey lassan felült. Mindkettőnk keze remegett, ahogy magunk felé húztuk a tálcákat.

– Lassan egyél, különben visszajön! – figyelmeztetett.

Bólintva beleharaptam a kenyérbe, és majdnem felnyögtem, amikor éreztem, ahogy lecsúszik a nagyon is üres gyomromba.

– Miért etetnek meg most minket? – kérdeztem suttogva.

Szomorúan rám mosolygott. – A-azért mert találtak rád egy vevőt.

A gyomrom felkavarodott, és éreztem, hogy a második kanál pörkölt mindjárt visszaköszön. Könnyek gyűltek a szemembe, és láttam, hogy Kelsey némán sírt, miközben a kenyerét rágcsálta.

– Nem hagylak el – mondtam és megfogtam a kezét.

– Muszáj lesz, Nary.

– Nem! Ebben együtt vagyunk!

– H-ha ő jó, egy jó tulajdonos talán valahogy... nem tudom, talán segítene nekem. Tudok, azt hiszem, még egy kicsit ki tudok tartani.

– Kelsey...

– Ne, k-kérlek, Nary! A saját érdekedben menj bele! Kérlek!

– Miről sutyorogtok ott? – ugatott az egyik férfi az ajtóból.

– Semmiről – válaszolta Kelsey. Megszorította a kezemet, majd tovább evett.

Nem biztos, hogy képes lennék mindent végigcsinálni, tudván, hogy Kelsey-t ott hagyom. Túlságosan fájt, ha csak rágondoltam.

A tekintetem az ajtóra siklott, ahogy Stan ott állt; még nem telt le az öt perc. – Előbb találkozni akarok Baxterrel, aztán lezuhanyozom. Gyerünk!

Kelsey szemébe nézve figyeltem, ahogy bólint. Szívás volt. Minden szívás volt. Felálltam, a testem remegett a gyengeségtől, és az ajtó felé indultam. Az erős fénytől hunyorogtam. Megdörzsöltem a szemem, és néhányszor pislogtam. Anélkül, hogy hátranéztem volna, követtem Stant a mosdókkal szemközti folyosón. A hely hatalmas volt. Nem tudtam, mi rejtőzik az ajtók mögött, és igazából nem is érdekelt. Stan kinyitotta a folyosó végén lévő ajtót, ami egy másik rohadt folyosóra vezetett. Végig sétáltunk, azaz én csak vonszoltam magam. Nem volt energiám, pedig épp most ettem egy keveset. Az, hogy négy napig nem ettem semmit, megviselte a szervezetem. A testem undorítónak és mocskosnak éreztem. Tulajdonképpen hálás voltam, az előírt zuhany miatt, de bárcsak lett volna merszem megkérdezni, hogy Kelsey is lezuhanyozhat-e. A testünk csupa mocsok volt, a hajunk csomókban, és én bűzlöttem. Minden egyes lélegzetvételnél összerezzentem.

Stan megállt a folyosó végén lévő ajtónál, és bekopogott. Baxter bentről kiszólt, hogy beléphetünk. Stan belépett és oldalra állt, én pedig lassan beléptem utána. Egy iroda volt. Az iratszekrények mellett két szék volt, Baxter íróasztalával szemben. Ránéztem, ahogy az íróasztala mögött trónolt, és intett, hogy foglaljak helyet. Leültem.

Baxter előre hajolva rákönyökölt a mappák tetejére és a legfelsőt megkocogtatta a mutatóujjával. – Nagyon nagy volt az érdeklődés irántad. Végül leszűkítettem a kör egy emberre.

Felfordult a gyomrom. Az értékes étel, amit megettem, felfelé kívánkozott.

Megnyaltam száraz, repedezett ajkamat. – Ki az?

– Nem számít, hogy ki az. Csak azt kell tudnod, hogy holnap itt lesz, és elvisz. – Hátradőlt a székében. – Azt is tudnod kell, hogy ha bajt okozol, nos, aki megvett téged, tudja, hogy ki a családod. Ha nem azt teszed, amit mondanak, megöli mindannyiukat. – Elmosolyodott. – Azt is hozzá akarom tenni, hogy ha bármivel elbaszod ezt az üzletet, akár miután elmentél, gondoskodom róla, hogy Kelsey fizessen meg érte! – Rám kacsintott. – Biztos vagyok benne, hogy érted, mire gondolok. – Felállt, és az asztalt megkerülve elém térdelt. – Jó kislány leszel?

Amikor a keze a combomon landolt, lehunytam a szemem, és megrándultam. – Azt teszem, amit mondanak – válaszoltam könnyes szemekkel.

 – Jó! – morogta az orra alatt és felállt, majd fölém hajolt. Szétfeszítette a lábaimat, és megsimogatott. – Szerettem volna egy kicsit kipróbálni a puncidat. Megdugtam volna rendesen, de azt akarják, hogy működőképes legyél, amikor a fickó embere érted jön. – Felegyenesedett. – Jól kell kinézned, zuhanyozz le, egyél még egy kicsit! Holnap újra lezuhanyozhatsz, ki kell sminkelned magad, és ígérem, hogy később gyengéd... nos, gyengédebb leszek Kelsey-vel.

Istenem!

– Ha mindent megteszek, akkor éjszaka békén hagyod?

Hátravetett fejjel felnevetett. A fejét rázva rám nézett. – Ezt sajnos nem tehetem, édesem. Teljesen kemény lettem tőled. – Elindult, de megragadta a hajam, majd hátra rántotta a fejem, amitől felkiáltottam. – Te itt nem követelhetsz semmit! Azt teszed, amit mondok, ribanc! – Elengedte a hajam. Lassan lehajtottam a fejem. – Vigyétek zuhanyozni, aztán kapjon még enni! Azt akarom, hogy Kelsey a szobámban legyen tíz percen belül!

– Rendben, főnök!

Megrázkódva felálltam és megfordultam. Legszívesebben átrohantam volna Baxter után a még mindig nyitott ajtón, kerestem volna egy ablakot, és eltűntem volna onnan a fenébe. Nem akartam, hogy egy új tulajdonoshoz kerüljek. Nem akartam egy újabb poklot, de legfőképpen nem akartam elhagyni Kelsey-t.

Hogyan húzhatnám ki magunkat ebből a zűrzavarból?

Csak egy lehetőséget találtam.

A halált.

 

Tizenkettedik fejezet

 

 

Saxon

A következő nap

 

Fordította: Sweety

 

Amikor felébredtem, a kibaszott nyálam a párnára folyt. A hátamra gurulva megtöröltem a számat, és a plafont bámultam. Elkábítottak. Kurvára bedrogoztak. Elég, ha csak annyit mondok, hogy már rohadt régóta nem aludtam, még akkor sem, amikor a testvérek azt hitték, hogy lefeküdtem. De nem, azzal, hogy altatót tettek a piámba elárultak, ezzel ők is tisztában voltak. – Kibaszott köcsögök!

– Legalább élsz és sokkal erősebb vagy. Így biztosan visszaszerezzük a csajunkat, és tudjuk, hogy akció közben nem fogsz összeesni a kimerültségtől.

Felkaptam a fejem, és Stoke az ágyam végén ült. Nyögve dörzsöltem meg az arcomat. – Mit csinálsz itt?

– Azért jöttem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem fogsz szarozni velünk. A nőm aggódott érted. Bassza meg, mindannyian aggódtunk. Teljesen zombi voltál. Aludnod kellett volna, Vicious, amit most meg is tettél. Kapd fel a segged és irány a gyűlés! Átbeszéljük a dolgokat a futam előtt.

Az istenit, jó érzés volt, hogy vannak emberek, akik támogatnak. Még akkor is, ha kurvára felbaszták az agyam. – Előbb pisilhetek? – kérdeztem.

Stoke felhorkant, és az ajtóm felé vette az irányt. – Igen, és ha már ott vagy, zuhanyozz is le! Ha nem teszed, beküldöm Mrs. Cliffet, hogy segítsen neked.

– Szemétláda! – kiáltottam az ajtó felé, ő pedig felnevetett a másik oldalon. A minap megkérdeztem Stoke-ot, hogyan tud még mindig mosolyogni a testvéreivel, sőt még nevetni is. Azt válaszolta: – A nőm miatt. Ő ad nekem bátorságot, erőt, és okot arra, hogy mosolyogjak és nevessek. Ő tart eszemnél, amikor úgy érzem, hogy a dolgok összeomlanak.

Ekkor megértettem.

Nary, az angyalom, ilyen volt nekem, amikor nem is tudott róla.

Minden alkalommal, amikor úgy éreztem, hogy minden összeomlik, addig mentem a motoromon, amíg meg nem találtam Naryt. Csak egy pillantás kellett a mosolygós arcára, a meleg szemére és a kibaszott gyönyörű testére, és máris megnyugodtam. Megnyugtatott. A pokolba is, még akkor is, amikor oda-vissza csatáztunk, minden pillanatot élveztem, mert hallhattam a hangját, vagy láthattam, ahogy a szemei bosszúsan megvillannak, és néha még a fájdalmat is. Aztán utáltam magam, amiért megbántottam őt.

Bassza meg! Nagyon sok mindent jóvá kellett tennem.

Egy gyors zuhany után felöltöztem a szokásos motoros csizmámba, farmer, póló és klubmellényembe, majd a nagyterembe mentem, ahol Malinda egy tányér ételt tolt elém. – Enned kell, mielőtt bármit is csinálsz.

A francba! Soha életemben nem éreztem még ennyi gondoskodást. Minden egyes alkalommal melegség öntött el.

A nők körülöttem beszélgettek, én pedig gyorsan megettem mindent a tányéromról, majd köszönetet mondva elindultam a tárgyalóterem felé. Amikor beléptem, már nagy volt a nyüzsgés. A hosszú asztalon papírok hevertek. Talon, Dodge és Gypsy egy térkép fölé hajolva halkan beszélgettek. Memphis, Griz és Killer a számítógép körül álltak. A többiek azon vitatkoztak, hogy milyen felszerelést vigyünk magunkkal, és hogyan fogunk odajutni. Valami izgalom kezdett lüktetni bennem. Izgalom, hogy visszaszerezzük a nőmet. Izgalom, hogy elvegyünk néhány életet. Bármi is volt az oka, az adrenalin végigsöpört rajtam.

Órákkal később már volt egy tervünk. Gypsy a fülébe helyezte a Beast által készített észlelhetetlen lehallgató készüléket, hogy Talon tudja, mi folyik odabent. Hihetetlen, hogy egy számunkra ismeretlen fickó, aki nem tartozott nekünk semmivel, hajlandó fegyvertelenül besétálni oda. Ez a fickó tökös volt. Tudta, hogy fedezzük a hátát, és bízott bennünk annyira, hogy a készülő szarvihart távol tartsa az arcától, amíg gondoskodik Naryről. A testvérekkel biztonságos távolságban lennénk a bozótosban, és amikor elhangzik, hogy „induljon a műsor”, akkor betörünk Baxter bulijára, és kicsinálunk néhány embert.

A szar hamarosan valósággá fog válni, és én már alig vártam, hogy ez megtörténjen.

 

* * * *

 

Nary

Öt órával később

 

Eljött a végzetem. Az előző nap próbáltam rávenni Kelsey-t, hogy egyezzen bele a tervembe, de nem akart. Még azt is mondta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy ne ronthassak el semmit. Azt javasoltam, hogy kezdjünk el valamit, egy nagyon rossz valamit, ami sok fájdalmat okozna és végül remélhetőleg halállal végződne.

Meg. Akartam. Halni.

Megértettem, hogy miért fordult meg Kelsey fejében is.

Minden reménytelennek tűnt.

Még ha a halál a frászt is hozta rám, inkább a saját akaratomból vetettem véget mindennek, nem pedig valaki más döntése alapján.

Ami szintén segített enyhíteni a halálfélelmemet, hogy kétségek kúsztak a gondolataimba, miszerint a családom mégsem jön el értem.

Kelsey, az erős, gyönyörű nő, még mindig reménykedett, és könyörgött, hogy legyek biztonságban, és kérjek segítséget, amikor csak tudok, amikor kint vagyok. Végül beleegyeztem, mivel kezdett hisztérikussá válni.

Tudtam azonban, hogy mi járt a fejében, miközben könyörgött, hogy menjek el, legyek biztonságban, és próbáljak meg segítséget kérni. A saját halálát tervezte.

Bármennyire is próbáltam, nem tudtam ezért haragudni rá. Pontosan ezt terveztem volna én is, ha az ő helyében lennék. Bár nem tudta, hogy nem hagyom, hogy egyedül csinálja végig. Ha kellett, könyörögve a világot ígértem volna a gazdámnak, ha ki tudja hozni Kelsey-t.

Ráébresztett, hogy a férfiakkal való harc szóba sem jöhetett. Elzárva lennék tőle távol, pedig mindketten egymás közelében akartunk maradni. Könyörgött nekem, és az ígéret volt az utolsó dolog, amit meg tudtam neki adni.

A könnyek végigfolytak az arcomon, valószínűleg tönkretették a sminket, amit korábban felkentem. Egy piros, selyem kombinét is felvettem. Bár sem ez, sem a smink sem tudott mindent elrejteni: a heget az arcomon, a lesoványodott alkatom, vagy a reszkető testem.

Remegett az ajkam, amikor elbúcsúztam Kelsey-től. Minden egyes lépés összetörte a szívemet, helyrehozhatatlanul megrongálta, ahogy kisétáltam a szobából, és teljesen egyedül hagytam őt abban a sötét pokolban.

Ahogy közeledtünk az ajtóhoz, megtöröltem az arcom, kihúztam magam, és vettem egy mély, megnyugtató lélegzetet.

Kérlek, kérlek, kérlek, legyen jó ember!

Malcolm, a válla fölött rám vigyorgott, majd kinyitotta az ajtót. A szívem a torkomban dobogott, és olyan heves tempóval lélegeztem ki-be, hogy valószínűleg hamarosan el fogok ájulni.

Gyorsan végigpillantottam a szobán. Olyan volt, mint egy nappali, nagy kanapékkal, tévével és dohányzóasztallal. Baxter az ablak melletti kanapén az ajtóval szemben ült. Vele szemben egy másik férfi ült. Hatalmas volt, mint Beast vagy Dallas, és a haját kontyba kötve hordta. Öt másik férfi állt még a szobában, az egyikük Stan volt, így arra tippeltem, hogy mind Baxter embere.

Összekulcsoltam magam előtt a kezem, és beléptem. A lábam megtorpant, és hirtelen megálltam. Nem akartam tovább menni. A mellkasom fájt a nehéz légzéstől.

Ez nem volt helyes.

Semmi sem volt helyes.

El akartak adni.

Hogy soha többé ne láthassam a családomat.

Zokogás fojtogatott. Átöleltem a hasam, miközben a hideg futkosott a hátamon.

– Nary – szólt Baxter. – Gyere ide!

A Baxterrel szemben lévő férfi felállt, és felém fordult. Elkerekedett a szemem a jóképűségétől. Az alsó ajkamba haraptam. Még a legdögösebb férfi is lehetett az ördög.

A férfi felmordult. A szeme összeszűkült. – Ez az a ribanc, akiért a Hawks megőrül?

Könnyek csordultak végig az arcomon. A szívem megint megszakadt, mert tudtam, hogy nem lesz esélyem Kelsey kiszabadítására. Ezek a szavak csak megerősítették.

Kudarc.

Összeszorítottam az állkapcsomat, és Baxter egyik emberéra pillantottam. Baxterrel együtt nevetett. A tekintetem végig vándorolt rajta, és megakadt a farmerja derekába dugott fegyverén.

– Igen, ő lenne az – mondta Baxter.

– Mindegy, leszarom, a főnöknek kell. Vagy megkapja, vagy meghal a családja.

Felkaptam a fejem, és rábámultam. A francba! Észrevette, hogy Baxter emberének fegyverét néztem? A vállam előrebukott. Nem tehettem semmit, és ez megölt engem. Nem tudtam senkit megmenteni, se Kelsey-t, se magamat vagy a családomat.

Nem volt választásom.

– Vonszold ide a segged, ribanc! – követelte a férfi, majd Baxterre nézett. – Megkaptad a pénzt. Most elviszem őt.

– Még nem! – Baxter elmosolyodott és felállt. – Alá kell írnod még néhány papírt. Minden tranzakciót megjelölünk és aláírunk.

– Rendben – közölte az összeszorított fogain keresztül. A tekintete visszatért rám. – Süket vagy, szuka? Azt mondtam, vonszold ide a segged, most azonnal!

Egy új rémálom.

Ez volt a férfi.

Lassan, a kanapét megkerülve mellé léptem. Amikor rám nézett, felemelt állal dühös pillantást villantottam rá. Egy pillanatra, mintha megrándult volna az ajka, de aztán összeráncolta a homlokát.

– Hogyan kapta a monoklit, a felrepedt ajkat és a heget az arcán?

– Bocs, haver, de meg kellett leckéztetnem, viszont a heget nem tőlünk kapta. Azt az unokatestvéremtől, mert a hülye ribanc nyilván nem hallgatott a figyelmeztetésére, ezért lelőtte – magyarázta Baxter. Stan néhány papírt tett elé.

– Rendben. – A gazdám embere felnevetett. – A kibaszott hülye nők sosem tanulnak.

– Átkozottul igazad van – vigyorgott Baxter, majd a kezében lévő papírokra nézett. – Ez nem az a kibaszott szerződés, faszfej. Menj és hozd ide a jót – ugatta Stanre, aki azonnal távozott a szobából.

Megragadta az állkapcsomat. Felziháltam, amikor a gazdám embere maga felé fordította a fejem. – Csinos kis teremtés, lehet, hogy megkérdezem a főnökömet, hogy megtarthatlak-e. – Közelebb hajolt és megszagolt. – Bassza meg, de finom illatod van. – Aztán az orra a nyakamhoz ért. A következő suttogott szavaira a szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. – A nevem Gypsy. Itt a családod, Nary. Stoke, és Saxon is. Jól kell viselkedned!

A családom.

Libabőrös lettem.

Stoke. Ó, Istenem, itt volt az apám.

Saxon. Beharaptam az ajkam, nehogy hangosan felnyögjek, és összeszorítottam a szemem, hogy megállítsam a könnyeimet. Boldog borzongás futott végig a testemen, amikor Gypsy hátrébb húzódott.

– Igen, engedélyt fogok kérni, hogy megkóstolhassalak! – Baxterre nézett. – Induljon a műsor. Nálam a lány, és a főnök arról nem mondott semmit, hogy valami szart is alá kellene írnom.

– Ne kezdj el pöcsösködni, csak mert felállt a csajra a farkad! Csak pár másodpercet várj még! – A tekintete az egyik emberére siklott. – Hol a faszban van Stan?

– Megyek, megkeresem.

Baxter a szemét forgatta. – Igen, tedd azt, te idióta! – Végigsimított a fején. – Szóval, mi a főnököd terve vele?

– Azt nem tudom, csak azt, hogy mit üzent. Ha ezt elbaszod, hajlandó idejönni, és elvenni az üzletedet.

– Ez nem fog megtörténni – kiáltotta Baxter. Vörös arccal nézett egy másik emberére. Ránéztem, de hirtelen a kanapéra kerültem, Gypsy teste betakart. Meglepetésemben felkiáltottam, és a gyomrom összeszorult. – Mi a fasz történik? – kérdezte Baxter, aztán kicsapódott az ajtó. Felnéztem, mire négy feketébe öltözött férfi rohant be. Lövések dördültek, és Baxter emberei a földre zuhantak, maga Baxter pedig a fal felé kezdett hátrálni.

– Jól vagy? – kérdezte Gypsy. Felnéztem rá, és már éppen elmosolyodtam volna, amikor eszembe jutott Kelsey.

– Segítened kell nekem! Kelsey. Ő is itt volt bezárva velem a szobában. Kérlek, ki kell őt hoznod onnan! Kérlek! – könyörögtem, miközben megmarkoltam a pólóját.

Lesöpörte a kezem magáról, és bólintva elindult az ajtó felé.

– Gypsy? – kérdezte Talon. Bárhol felismerném a hangját. Felültem, és amikor megfordultam épp a fejéről húzta le a maszkot, aztán Dodge és...

– Apa! – kiáltottam.

– Ne mozdulj, baszd meg! – hallottam Dodge vicsorgását.

Apámon kívül már semmi más nem létezett. Futottam hozzá, de megbotlottam, ő pedig elkapott, és megölelt. Könnyek folytak végig az arcomon. A sírásom nyöszörgéssé változott.

– Kislányom, itt vagyok. Itt vagyunk. A kurva életbe, Jézusom! Kislányom! Itt vagyok! Megtaláltunk!

– Hogy a fenébe...

Talon morgott. – Mostanra már rá kellett jönnöd, te köcsög, hogy senki sem baszakodhat a Hawksszal!

Bumm.

Összerezzentem a hangtól. Oldalra fordítottam a Stoke mellkasára támasztott fejem. Saxon épp a falhoz szorította Baxtert. Egy összetört tévé hevert Baxter lábai előtt. Saxon hozzávágta?

– Hozzáértél! Kurvára hozzáértél!

A szám elé kaptam a kezem.

Saxon.

Ott volt. Látta a fotót.

Ó, nem, nem, nem!

Saxon. Az én Saxonom nem láthatta.

Vad és védelmező volt a tekintete, amikor kirántotta a farmerjából a kését, és Baxter feje mellett a falba vágta. – Azzal, amit veled fogok tenni, a halálodért fogsz imádkozni és könyörögni, amit majd leszarok. Itt az ideje, hogy megfizess mindenért, amit vele tettél. Itt az ideje, a kibaszott szenvedésednek.

Apa a vállamra terítette a kabátját. Belebújtam, és felhúztam a cipzárat, miközben még több férfi özönlött a szobába. Saxon hátrébb lépett, és hagyta, hogy elvigyék Baxtert. Rám nézett, és úgy ellágyult a tekintete, ahogy még soha nem láttam tőle. Legalábbis nem nekem.

Bár én még nem álltam készen erre. Nem álltam készen semmire.

A testem megmerevedett.

– Mi a baj, Nary? – kérdezte apa.

– Kelsey! – suttogtam, felnézve rá. – Aztán kirohantam a szobából.