4.-5.-6. Fejezet

 

Negyedik fejezet

 

 

Saxon

 

Fordította: Sweety

 

Miközben autóztunk, Stoke elmesélte, hogy Billy megszerezte annak a kocsinak a rendszámát, amelyik elvitte Naryt. Átadta Lannek, hátha ki tud deríteni valamit róla. Remélem, hamarosan jó híreket kapunk tőle. Belülről már kezdtem megőrülni. A kezemet az üléshez szorítottam, az állkapcsom frusztráltan összeszorult, miközben az utasablakon bámultam kifelé.

Stoke azt is megemlítette, hogy Fang miért nem volt akkor a nője közelében. Az átkozott Nary elküldte őt, mondván, hogy biztonságban van, és egy csapat emberrel fog kijönni. De én le se szartam. Hülye húzás volt a részéről, és ha találkozunk, beszélni fogok vele. Kurvára dühös voltam, amikor Stoke elmondta ezt, mert Fanggal megegyeztünk. Ő vigyáz a csajunkra, megadja neki a világot, én meg hagyom őket békén. De ezt most nagyon elcseszte, és ezért fizetni fog.

A mellkasom azóta fájt, mióta megtudtam, hogy Naryt elrabolták. Tehetetlenül dörzsölgettem.

Stoke rám nézett. – Meg fogjuk találni!

Megemeltem felé az állam. Nem volt kedvem beszélgetni. A pokolba, mióta is? Kinéztem az ablakon, és megpillantottam a minket körülvevő testvéreket a járgányaikon. A Hawkshoz tartozni... bassza meg, jobbá tette az életemet. Ha Stoke annak idején nem vett volna a szárnyai alá, és nem ad egy esélyt, hogy kijussak a pokolból, akkor most cseszhetném.

Stoke visszazökkentette a figyelmem a kérdésével. – Ha hazahozzuk a lányt, lépni fogsz?

Vicsorogva válaszoltam. – Igen. – Lépni fogok. Követelnem kellett a nőmet.

Ő felhorkant. – Épp itt az ideje!

– Azt hittem, nem akarod ezt.

– A francba, testvér! Ahogy vigyázol rá, tudom, hogy veled lenne a legnagyobb biztonságban. – Felsóhajtott. – Jó gyerek vagy, Saxon. Nem számít, hogy apád mit betonozott be a fejedbe az anyádról. – Megmerevedtem. – Igen, tudom, és szerintem az egész baromság, te pro...

– Kurvára ne beszélj erről!

Megrázta a fejét. – Ne hagyd, hogy ez felemésszen! Ne hagyd, hogy ez határozza meg az életedet! Ha visszakapjuk Naryt, meg kell ismernie a történeted. A lányomnak a legjobbat kell kapnia, és gondoskodom róla, hogy ezt meg is kapja!

– Miért engednéd, hogy vele legyek, ha tudod...

– Te jó gyerek vagy. – Az állkapcsom összeszorult, amiért már másodszor is gyereknek nevezett. Nem törődött vele, és folytatta. – A kislányommal már négy kibaszott éve bánsz rosszul. Megérdemli, amit mindig is akart, az pedig te voltál. Szóval ne baszd el ezt az egészet!

Kibámultam magam mellett az ablakon, és arra gondoltam, hogy ha Nary mindent megtud rólam, az úgyis elbassza a kapcsolatunkat.

Mintha olvasott volna a gondolataimban, Stoke megszólalt. – Nem fogja érdekelni. Egy nap majd minden részletre fény derül, és ahogy ismerem a lányomat, így lesz. Ő ki fog tartani melletted, semmi nem számít.

Témát váltva megkérdeztem: – Egyébként hová megyünk?

Megrándult az ajka, aztán homlokráncolva válaszolt. – Meglátogatjuk a Venom MC-t.

– Nem tudnak újat mondani, mindet kikérdeztük.

A vigyora halálos volt. – Majd fognak, ha erőszakot alkalmazunk.

– Keményen és gyorsan csináljuk?

– Kurvára igen! Valaki odabent tudja a válaszokat, és mi megszerezzük, még akkor is, ha az egész bagázst ki kell nyírnunk. Fang és Parker semmit sem tudott kideríteni. Szóval itt az ideje, hogy mi tegyük meg a következő lépést.

– Jobb, ha találunk valamit – motyogtam.

– Igen, testvér. Ajánlom, hogy így legyen. De ha mégsem, akkor is szükségem van rád, és hogy a fejed a helyén legyen. Csak akkor engedheted el magad, ha visszaszereztük a lányt. Kicsinálhatod azokat, akik hozzáértek.

Ahogy közeledtünk a Venom telephelyéhez, Stoke megemelte az állát. Nem biztos, hogy Stoke tisztában van vele, hogy mennyire el tud szállni az agyam. Bár látta, hogy mit műveltem Malcolmmal, azzal a pöccsel, aki azt hitte, hogy Nary az övé. Miután megpróbálta elrabolni, egy cellába vittük a Hawks ballarati telephelyén. Ott aztán kitöltöttem rajta a dühömet, eltörtem öt ujját, felrepedt a szája, miután szarrá vertem. Valószínűleg néhány bordája mellett a koponyáját is betörtem.

Már amikor Nary még csak tizenhat éves volt, én pedig tizennyolc körül jártam, szemet vetettem rá. Ki nem? Maga volt a szépség. A farkam megkeményedett, valahányszor egy szobába voltunk. De Krisztusom, nem tudtam megtenni. Ő volt minden, ami én nem... Most mindent félre kellett tennem. Nem történhet meg több szarság vele. Nem érdemelte meg, és nem tudtam tovább távol maradni, amikor teljesen világossá tette, hogy engem akar.

A pokolba! Ő engem akart.

Tizenhat éves kora óta.

Nem volt bennem semmi különleges. Persze, gondoskodtam róla, de közben úgy bántam vele, mint egy darab szarral. Megráztam a fejem, és megdörzsöltem az arcom, mert ha eszembe jutott, hogyan bántam vele, megszakadt a szívem. Kurvára pokolian fájt, amikor a szeme könnybe lábadt, amikor a mosolya lehervadt, és mégis... még mindig engem akart.

Azt terveztem, hogy soha nem tudja meg, mit jelent nekem. Hogy mennyire szerettem őt, és szerettem azóta, hogy rám vetette magát, és a földre tepert, hogy „megvédjen” Malcolmtól. A pokolba is, hogy őszinte legyek magamhoz, már azelőtt beleszerettem. Amikor először pillantottam meg őt.

Soha nem tudta volna meg... egészen mostanáig. Egészen addig a napig, amíg vissza nem szerzem őt.

Sok mindent jóvá kellett tennem, és ha hajlandó elfogadni a hibáimmal együtt, akkor meg fogom becsülni a talajt, amelyen járt. Bár, nem mintha már ne tettem volna meg eddig is, csak ő nem tudott róla.

Jézusom! Bolond voltam. Egy kibaszott idióta. Sokszor.

– Saxon?

Megfordulva azt láttam, hogy Nary ott áll előttem, az én angyalom, tétován mosolyogva, és még ha vissza is akarnék mosolyogni, nem teszem. Összehúzott szemekkel vicsorgok. – Mi van? – préselem ki magamból.

Dodge partiján voltunk a táborban, amikor odajött hozzám. Mindig ökölbe kellett szorítanom a kezem, amikor a közelében voltam. Nary számára ez dühnek tűnhetett, pedig csak azért csináltam, hogy ne nyúljak utána, ne követeljem, nehogy megérintsem. Hogy ne húzzam magamhoz, és ne csókoljam meg az édes ajkait. Nem rég költözött Caroline Springsbe, és beiratkozott az egyetemre. Nem tudtam, hogy miért költözött ide. Biztos nem azért, mert én ide cuccoltam. Nem engedtem meg magamnak, hogy ez járjon a fejemben, hiszen még mindig mindent megtettem, hogy távol tartsam magamtól.

– Csak tudni akartam, hogy boldogulsz ebben az új városban.

Hülye vigyorral válaszoltam: – Jól, csupa új punci, akit megdughatok. Ez minden férfi álma.

A vállai megroskadtak, gyorsan felállt, és emelt fővel bámult rám. – Nem kell pöcsnek lenned! Reméltem, hogy mivel egy városban lakunk, civilizáltan tudunk viselkedni egymással. Azt hiszem, tévedtem.

– Igazad van.

A lány sóhajtott egyet, majd sértett hangon megkérdezte: – Miért vagy gonosz velem, Saxon?

– A nevem Vicious. Használd! – Kérdését figyelmen kívül hagyva megkerültem, és gyorsan kisétáltam a szobából.

Nem értette, hogy muszáj gonosznak lennem vele. Távol kellett tartanom magamtól, mert mérgező voltam. Mérgező, ha ez jelenti azt, hogy valaki megölte a saját anyját.

– Készen állsz? – kérdezte Stoke, kizökkentve a gondolataimból.

– Igen – válaszoltam szűkszavúan. Az utcán, ahol a telephely volt, járművek sorakoztak. Valaki bulit rendezett. Amikor megláttuk a kaput, a testvéreink hátrébb maradtak, hogy mi menjünk be először. A telephely udvarán egy rakás ember volt, ami megmagyarázta, hogy ki tartotta a bulit.

Kellemes meglepetésben lesz részük.

Stoke felpörgette a motort, aztán gázt adott. Felugratott a járdaszegélyre, és nekilódultunk a kapunak. Az kicsapódott, az emberek pedig szanaszét rohantak mindenfelé. Aztán mindenki fegyvert rántott, bár senki sem lőtt. Stoke centiméterekre állította meg a kocsit Blackie-től, aki még mindig a tűzrakóhely mellet ült egy székben. Kiszálltam a kocsiból, amikor a testvéreink megálltak mögöttünk, és leszálltak a járgányaikról.

Stoke-kal a kocsi előtt találkoztunk, majd megálltunk pár lépéssel Blackie előtt. Felvonta a szemöldökét, és kényelmesen hátradőlt a székében.

– Minek köszönhetjük a hirtelen jött látogatást?

– Hívd ide az összes emberedet! Mindegyikükkel beszélni akarunk – parancsolta Stoke.

Blackie elnézett mellettem. A szemem sarkából láttam, hogy Talon és Dodge is odalép. – Talon, most már hagyod, hogy egy testvér beszéljen helyetted? – kérdezte.

– Igen, ha a lánya elrablásáról van szó.

Blackie összeszorította az állkapcsát, majd felállt. Keresztbe fonta a karját a mellkasán. – Most hallunk erről először, úgyhogy tudnod kell, hogy semmi közünk hozzá.

Tettem egy lépést előre. – Nem számít! Beszélni akarunk az összes taggal! Valaki innen Baxter besúgója. Ha kiderítjük, ki az, megtaláljuk Naryt, és újra béke lehet köztünk.

Blackie tetőtől talpig végigmért. Felhorkant. – Ki a faszom vagy te, hogy pofázni mersz, kölyök!?

– Ő a lány embere – kiáltotta valaki mögöttem. A kibaszott Fang odalépett, és bár legszívesebben a földre tepertem volna, mégsem tettem. Kibaszott szerencséje, hogy azt mondta, én vagyok Nary embere.

Blackie felvont szemöldökkel mondta a tagjának: – Ez vicces, azt hittem, te vagy az.

Mivel magam is tudni akartam a választ, a mellettem álló Fangra néztem. A szemében fájdalom volt, olyan fájdalom, amit jól ismertem. – Az voltam. Nem vigyáztam arra, ami az enyém volt, így elvesztettem az esélyem. Vicious nem tett volna olyan ostoba lépést, mint én. – Bánat. A hangja tele volt vele. Bár igaza volt, még ha Nary kiabált is volna, hogy hagyjam békén, akkor sem hallgattam volna rá. Nem, amikor minden Hawks tag veszélyben volt. Mindig együtt voltunk. Senki sem maradhatott egyedül, így Baxter nem tudott elkapni minket, mert nem voltunk védtelenek.

– Leszarom, hogy kihez tartozik! Ami viszont igenis érdekel, hogy ti köcsögök tönkreteszitek a bulinkat, ezzel a szarsággal, amit a küszöbünkre hoztatok, amikor én már az elején kihúztam ebből a testvéreimet!

Összeszorított fogaimon keresztül préseltem ki a szavakat: – Nem mindenki olyan nyuszi, hogy elkerülje a Baxterrel való drámát. Vagy kurvára segítesz nekünk most, vagy elkezdheted számolni a holttesteket! – Mögöttem mindenki felemelte és csőre töltötte a fegyverét. Lassan elővettem a sajátomat, de leeresztve magam mellett tartottam.

Blackie gúnyolódni kezdett. – Azt hiszed, csak úgy bejössz ide, és elkezdesz lövöldözni? Milyen prez lennék, ha ezt hagynám?

– Egy okos prez – mondta Talon. – Gondolj bele, Blackie! Mit tennél, ha az egyik gyerekedet elrabolnák, és tudnád, hogy valaki a mi klubunkból tudná, hogy hol van?

Blackie megmerevedett. – Fenyegeted a gyerekeimet?

– Baszd meg, dehogy! Csak azt mondom, hogy képzeld magad a mi helyünkbe! Csak annyit kérünk, hogy elbeszélgethessünk az embereiddel. Ha ezt megteszitek, akkor tartozni fogunk neked – ajánlotta fel Talon. Ha a Hawks tartozik egy másik klubnak, az egy óriási dolog volt.

Blackie felnézett az égre, majd vissza ránk egy vigyorral az ajkán. – És ha nem teszem meg?

– Vérfürdő lesz – mondta Dodge.

– Nem minden tagomat tudnád lelőni, ugye tudod? Néhányat mi is lelőnénk közületek.

– Ezt a kockázatot vállaljuk – felelte Stoke.

– Biztos nagyon fontos mindannyiótoknak.

– Ő a mi hercegnőnk – mondta Dodge. Egy hercegnő a klubban mindent jelentett. Drága volt, és senki sem nyúlhatott hozzá.

– Bassza meg! – vágta rá Blackie, majd felsóhajtott. – Az összes tag itt van ma este. – A testvéreihez fordulva kiabálni kezdett. – Jelezzétek, hogy ki van benne egy kis csevegésben a Hawks embereivel. – A legtöbben felemelték az állukat vagy a kezüket; körülbelül tízen nem. Egy biccentéssel visszanézett ránk, és azt mondta: – Vigyétek el azokat, akik nem jelentkeztek! Csak ennyit tudok felajánlani nektek.

– Szétszóródni – kiáltotta Stoke. A Hawks tagjai akcióba lendültek, és kérdésekkel bombázták azokat, akik nem jelentkeztek és menekülni akartak. Itt-ott verekedés kezdődött, de hamar a földre terítették őket.

– Szép játék – mondta mellettem Talon Blackie-nek.

Horkantva válaszolt. – Nem sok választási lehetőséget hagytál nekem. Talán legközelebb a kapum kiiktatása helyett leülhetnénk egy csésze tea mellé.

Talon hátravetett fejjel felröhögött. – Jézusom, Blackie, csoda, hogy még te vagy a prez!

Blackie sunyi mosolyt villantott. – Megvannak a módszereim, hogy az emberek kövessék az irányvonalamat. – Fangra nézett. – Akarsz mondani valamit?

– Ki akarok szállni!

– Már egy ideje tudom, kölyök. A Hawkshoz akarsz csatlakozni?

Fang Dodge-ra nézett, aki bólintott. – Ja.

– Rendben – morogta Blackie, majd a válla fölött hátra szólt: – Cuff!

Parker lépett előre, Venom klubos öltözékében.

Blackie állon vágta Parkert, aztán Dodge felé fordult. – Nem akarod magaddal vinni a másik disznódat is?

Mindenki megfeszült.

Blackie felnevetett. – Nem vagyok hülye! Hagytam, hogy játszadozzatok, és Fang és Cuff a klubomban maradjon, hogy tudjátok, teljesen tiszta vagyok Baxter dolgaitól. Nem az én hibám, hogy vannak hülye tagjaim.

– Mindig van valaki – mondta Dodge.

– Ez igaz. Most pedig takarodjatok a birtokomról, hogy folytathassuk a bulit!

Elindultunk a kocsik felé, amikor Dallas megállt egy furgonnal, hogy összeszedje a Venom tagjait, akik nem akartak együttműködni. – Hé! – szólt utánunk Blackie. Megfordultunk. – Remélem, hamar megtaláljátok! Senki sem nyúlhat egy hercegnőhöz.

Igaza volt, mert ha mégis, akkor a mi kezünkben lesz az életük, és én már kész voltam néhánynak véget vetni.

 

 

Ötödik fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

Lépéseket hallva a folyosól, megremegtem. A tarkómon végigfutott a hideg, és felállt a szőr a hátamon, ezért felhúztam a mellkasomhoz a térdem és szorosan átöleltem, majd becsuktam a szemem. Bárcsak nálam lenne Dorothy varázslatos piros cipője, és hazakívánhatnám magam. Ehelyett, amikor nyílt az ajtó és kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy a kívánságom nem vitt sehova.

Kelsey-t belökték a földre, de mielőtt becsukták volna az ajtót, a bejövő fényben még láttam, hogy véres az ajka és a hálóinge.

Megszakadt a szívem érte. Nyolc hónapig egyedül csinálta ezt az egészet végig.

Nyolc hónapig, én pedig már pár óra alatt össze akartam omlani.

Térdre ereszkedve tapogatóztam a mocskos padlón, amerre Kelsey-t bedobták. A karjába ütköztem. Ő felsikoltott, és megpróbált hátrébb húzódni.

– Semmi baj. Nary vagyok.

Valamelyest megnyugodott, bár ugyanúgy remegett, mint én.

– Gyere, üljünk a matracra! – Felálltam, tudván, hogy nincs semmi a lábam előtt. Felsegítettem, és lassan a matrachoz vezettem. Amint a lábam a széléhez ért, megfordítottam, és lassan leültettem. Amint Kelsey mellé telepedtem, átkaroltam a vállát, és magamhoz húztam. A teste továbbra is folyamatosan remegett. Elakadt a lélegzete, és hangosan felnyögött, aztán a mellkasomra borulva zokogott.

Nekem is kicsordultak a könnyeim, és végigfolytak az arcomon. – Fizetni fognak ezért! Mindenért megfizetnek!

Éreztem, ahogy bólintott. Nem mondott semmit, hisz nem volt mit mondani. A vigasztaláson kívül mást nem tehettem. Az alsó ajkamba haraptam, és összeszorult a gyomrom. Fájt, hogy így bántak vele. Bár az a fájdalom, amit az elmúlt nyolc hónapban elszenvedett, meg sem közelítette, amit korábban én éreztem. Még a golyó okozta sebem és utána a felépülés sem hasonlítható össze az ő nyolc hónapos poklával.

Ahogy magamhoz húztam a falnak dőlve, eszembe jutottak azok a napok, amikor a kórházban feküdtem, miután Cameron, azaz Josie zaklatója lelőtt, miközben megpróbáltam segítségért kiáltani. Akkor azt hittem, azok voltak életem legrosszabb napjai, azok a kínok, amiket akkor átéltem. Nem tudtam enni, inni vagy fogat mosni anélkül, hogy ne éreztem volna fájdalmat. Néha, főleg amikor a tükörbe néztem, az az őrültség jutott eszembe, hogy talán jobb lett volna, ha aznap egyszerűen kioltja az életemet.

Azonban felismerve, hogy mi vár rám a következő napokban, hetekben, hónapokban, az a kín és kétségbeesés, amit akkor éreztem, valószínűleg semmi ahhoz képest, amit ezután fogok majd átélni.

Anya a kórházi ágyam mellett ül. Figyelme a kezében tartott telefonjára összpontosul, és homlokráncolva elhúzza a száját.

Felveszem az előttem lévő asztalkán lévő tollat, és ráírom: „Mi a baj?” majd megkocogtatom az asztalon a tollat.

Amikor meglátja a papírt, egy apró mosolyra húzza a száját, és elolvassa. Beleharap az alsó ajkába. Majd egy nagyot sóhajt. – Stoke írt. Megkért, hogy ne mondjak neked semmit, de drágám... tudnod kell. Saxon – a szívem nagyot dobban a neve hallatán. Azt mondták, hogy védelmezve nem engedett el, amíg a mentő meg nem érkezett. Ahogy az emberek mesélték, hogy aznap velem volt, nehéz elhinni, hogy nem akar tőlem semmit. Bár talán azért hihető, mert azóta nem láttam – végig itt volt, kicsim – suttogja anya. A szemeim elkerekednek. – Itt volt és arra várt, hogy hallja, hogy vagy. Itt volt, amikor megműtöttek, és akkor ment el, amikor apád is. Nem értem, miért tartja magát távol tőled. Ennek nincs semmi értelme. Azonban megvannak az okai... Csak tudnod kell, hogy törődik veled, de azt hiszem, az lenne a legjobb, ha nem erőltetnéd ezt a dolgot.

Könnyek csillognak a szememben. Nagyot nyelek, és veszek egy mély levegőt. Remegő kézzel fogom meg újra a tollat, és írok anyának egy újabb üzenetet. Amikor elolvassa, könnybe lábad a szeme. Bólint. – Igen, lehet, hogy itt az ideje, hogy elengedd, még akkor is, ha róla álmodozol. – Megfogja és megszorítja a kezemet. – Nem minden álom válik valóra, de ez nem jelenti azt, hogy ne alkotna valaki más neked egy másik álmot.

Kelsey megmozdult a karjaimban, ezzel visszazökkentett a Saxonról szóló gondolataimból. Elhúzódva felült, de a szorításából éreztem, hogy fájt neki a mozgás.

– Hoztak neked valami fájdalomcsillapítót?

– Nem – suttogta. – Nary, nagyon sajnálom, hogy ezen kellett keresztülmenned.

– Ne tedd, kérlek! Nyolc hónapig a pokolban éltél, Kelsey! Biztos vagyok benne, hogy el tudom viselni, amíg... amíg el nem adnak. – Az alsó ajkam remegni kezdett, ezért ráharaptam.

– Sz-szerinted tényleg el fog jönni a családod?

Megköszörülve a torkomat válaszoltam: – Igen. Nem tudom, mikor, de az biztos, hogy már keresnek. Tudom, hogy bármit megtesznek majd, hogy megtaláljanak.

– Ez biztos jó érzés lehet.

– A te családod nem...?

– Nem, nevelőszülőknél nőttem fel. Senki sem fog keresni engem.

– Munkatársak? A barátod?

A lány kiengedett egy szuszogást. – Nem, két munkahely között voltam, és a férfi, akit szerettem... azt se tudta, hogy élek.

– Tudod, hogy mit jelent a holnapi fotózás?

Megérintette a kézfejem. Megfordítottam, és megfogtam a kezét. – Minden nővel, aki itt volt, csináltat néhány provokatív fotót, hogy ezzel csábítsa a vevőket. Sajnálom!

A gyomrom összeszorult. Lehunytam a szemem. A meglévő félelmem egyre erősödött, amitől remegni kezdtem.

– Talán ha megint azt teszed, amit mondanak, nem lesz olyan rossz – javasolta.

– Rossz? Megerőszakolt engem, Kelsey! Hozzám ért az engedélyem nélkül! – kiabáltam.

– T-tudom, sajnálom – suttogta.

Visszafojtottam a zokogást, és átkarolva a vállát magamhoz húztam. A hangom remegett. – Nem, én sajnálom! Nem kellett volna kiabálnom veled. – Ott sem kellett volna lennem. Nem kellett volna, hogy bárki bármire is kényszerítsen.

Ó, Istenem! Könyörgöm, siessetek! Könyörgöm!

– Talán aludnunk kéne egy kicsit. A fájdalom talán csillapodik, ha alszol egy kicsit.

– Kelsey, adnának neked valamit a fájdalomra?

– Kétlem. Próbáltam már korábban, de csak kinevettek. Nem lesz semmi bajom. Kicsit durva a helyzet odalent, ennyi az egész.

– Kelsey – suttogtam, és megsajdult a szívem.

– Nem lesz semmi bajom!

– Egy szent akaratával rendelkezel, Kelsey, de örülök, hogy most itt vagyok, és amikor a családom ideér, kivihetünk innen téged is. Segítünk újra élni.

Szipogott. – Nem hiszem, hogy az élet lesz.

– Ó, drágám, dehogynem, és én ott leszek, hogy segítsek talpra állni, ígérem!

– Szörnyű ezt m-mondani, de örülök, hogy itt vagy, Nary. Az a mérhetetlen bizalom, amit a családod iránt érzel, engem is arra késztet, hogy higgyek.

– Képes vagy rá! Kapaszkodj bele, és tartsd észben, ha valami rossz történik. El fognak jönni, és az emberek odakint az életükkel fognak mindenért megfizetni.

Megborzongott. – Én is ebben reménykedem.

– Jó – bólintottam. – Mielőtt lefekszünk, ah, Kelsey, hová kell vécére menni?

Felhorkant. – A szoba sarkában van egy vödör. – Felemelt kézzel mutatta az irányt. – De, öhm, a nagy dolognál kivisznek minket egy mosdóba. Hetente egyszer zuhanyozhatunk. Bár biztos vagyok benne, hogy téged elvisznek holnap, mielőtt lefotóznak.

– És a kaja, víz?

– Ma lemaradtál. Minden nap kapunk ebédet.

Összeszorítottam az állkapcsom, a könnyeim ismét potyogtak. – Ezek állatok – morogtam.

– Azok – suttogta.

 

* * * *

 

Egy ajtócsapódásra ébredtem. Egy pillanatra elfelejtettem, hol vagyok, amíg Kelsey fel nem sikoltott, amikor két alak jött felénk. A folyosó fénye minimális volt, így nem láttam, hogy kik azok. Nem mintha számított volna. Mind gonoszak voltak.

Gyorsan felültem a matracon, és magamhoz húztam Kelsey-t. Gondoskodtam róla, hogy ő legyen belül a falnál, és betakartam a testemmel, mert nem hagyta abba a remegést. Fogalmam sincs, hogy mikor alhattunk el mindketten, de úgy tűnt, nem is olyan régen.

– Irány zuhanyozni, most – ugatott egy férfi a matracunk mellől.

Elkezdett felénk nyúlni, mire én felkiáltottam: – Várjon, kérem! Mindent megteszek, amit mond! Nem fogok ellenállni, de megtenné, hogy ad valamit enni Kelsey-nek fájdalomcsillapítóval együtt?

A férfi felnevetett, mire a másik is csatlakozott. – Nem vagy olyan helyzetben, hogy bármit is kérj! Kelj fel, baszd meg!

Megragadta a karomat, de én kirántottam. – Csak egy kis ételt és egy Panadolt szeretnék. Kérem!

A hajamba markolt, és felrántotta a fejemet. Feltérdeltem, hogy megállítsam a fejbőrömön érzett szúró fájdalmat. Kelsey sikított, könyörgött, és megpróbálta megfogni a fickó kezét. Visszalöktem a sarokba, és a nyelvemre haraptam, hogy ne sikítsak. – Kár, hogy a fotózás előtt nem verhetlek össze, de ez nem jelenti azt, hogy utána ne tehetném meg. Meg kell tanulnod, hogy befogd a pofád, és ne kérj olyan dolgokat, amiket soha nem kapsz meg! – Hirtelen elengedett, amitől hátra estem. – Ti kinyaltátok egymást tegnap este, és most, hogy belekóstoltál a puncijába, meg akarod védeni őt? – Felnevetett. – Hát nem tudod megvédeni, ribanc, ezt ne feledd! Most pedig kelj fel, baszd meg, és gyere utánam!

– Menj! – suttogta Kelsey. – K-kérlek, ne aggódj miattam!

Legszívesebben tökön rúgtam volna az előttem álló férfit, a másikat meg leütném, és felkapnám Kelsey-t, hogy elfuthassunk. A kezem az üres hasamra tettem, mert tudtam, hogy nem tehettem semmit. Férfiak voltak odakint, és segítség nélkül nem tudtunk volna elmenekülni mindegyikük elől.

Ehelyett inkább megpaskoltam Kelsey kézfejét, és felálltam. Mindkét férfi megfordult, és elindult kifelé. Ahogy közeledtem az ajtóhoz, már a gyenge fény is bántotta a szememet. Nem voltam hozzászokva, hogy ilyen sokáig sötétben legyek. Felemeltem a kezem, hogy megvédjem a szemem, de durván lerántották, és kirángattak a szobából a folyosóra. A második férfi az ajtónk előtt megállt.

Ahogy a szemem hozzászokott a fényhez rájöttem, hogy Kelsey-nek igaza volt. Mindenütt férfiak voltak. Körülbelül tízet számoltam meg a szobákban, amelyek mellett elmentünk a folyosón. Néhányan ettek, beszélgettek vagy tévét néztek. Mindannyian közömbösen figyelték a történéseket. Miért akart ennyi férfi nők eladásával foglalkozni? Hogy úgy bánjanak velünk, mintha értéktelenek lennénk? Jelentéktelenek.

A negyvenes évei végén járó férfi kinyitotta a hosszú folyosó végén lévő ajtót. Elkerekedett a szemem, amikor berántott egy közös mosdóba. Az egyik fal mentén zuhanyzók voltak sorban, a másikon pedig a vécék. Bár nem ettől kerekedett el a szemem, hanem a körülöttem álló öt férfitól. Mindannyian megfordultak, amikor beléptünk.

Istenem, ne!

Mit akartak velem csinálni?

A testem remegett, és a vállaim előre estek. Nagy levegőt vettem az orromon keresztül, és az alsó ajkamba haraptam, hogy megpróbáljam megállítani a pánikot. A sírás helyett, felfordult a gyomrom.

A csuklómat szorító férfi ismét előre rántott. – Vetkőzz le és zuhanyozz! – parancsolta.

Megnéztem az engem körülvevő férfiakat. Az egyik Stan volt, aki lefogott, és a másik, aki Kelsey-t tartotta. A másik hármat nem ismertem, de mindannyiuk szemében ott volt a gonosz csillogás, ahogy sóvárogva bámultak. Stan még az ajkát is megnyalta, és a farkát fogdosta a farmerján keresztül.

Elöntötte az epe a torkomat. Köhögve próbáltam elnyomni a hányingert, és azt suttogtam: – M-mi folyik itt?

– Vetkőzz le, te nő! Most! – Amikor nem mozdultam elég gyorsan, két férfi lépett mellém, és letépték a pólómat. Hiába próbáltam ellökni őket, az egyikük kigombolta a farmeromat, és lerántotta a bokámig, így ott álltam meztelenül.

Kezek futottak végig a testemen, és mindenhol megérintettek.

– Hagyjátok abba! – könyörögtem. – Kérlek!

– Fogd be a pofád! – morogták az arcomba, azok a férfiak, akiket nem ismertem. Becsuktam a szemem. Az alsó ajkam megremegett, és a gyomromra tettem a kezem, de tudtam, hogy ettől nem múlik el a hányingerem. Nem, amikor rosszul voltam az undortól.

Hirtelen előre löktek. Mivel a farmerom még mindig a bokámnál volt, négykézlábra estem.

– Bassza meg, kár, hogy szűz, és nem használhatjuk, mert hívogat a puncija!

A vállam fölött átpillantva figyeltem, ahogy mindannyian elővették a nadrágjukból a farkukat, és simogatni kezdték.

– Zuhanyozz le, most! – kiáltotta az a férfi, aki berángatott a szobába.

Lerúgtam a farmeromat, és a zuhanyzó felé indultam, a szívem a torkomban dobogott. Ami egy kicsit megnyugtató volt, hogy nem tudtak... megerőszakolni. Mégis, amit csináltak, ahogy hozzám értek, elég volt ahhoz, hogy megöljön bennem még valamit.

Miközben zuhanyoztam, ők csak néztek, markukban a farkukkal. Lehunytam a szemem, és Saxonra gondoltam, hogy eltereljem a figyelmemet a szobában történtekről. Saxon ahogy a homlokát ráncolja, az ugatása és az acélos tekintete. Saxon, amikor verte Malcolmot, a vigasztalása, amikor láttam, hogy anyámat kórházba viszik. Felidéztem egy képet, amit csak én képzeltem, ahogy Saxon átölel, miután meglőttek.

Legvégül, mielőtt visszarángathattak volna a valóságba a zihálásukkal és nyögéseikkel, amikor elélveztek... Saxon és a pillantásai, amiket néha észrevettem, amikor azt hitte, hogy senki sem figyel. Szomorú szemei, tele vágyakozással és kedvességgel.

 

Hatodik fejezet

 

 

Saxon

 

Fordította: Sweety

 

Visszatérve a telephelyre, behúztam egyet Fang arcába, amíg a testvéreim el nem rántottak. Ez egy üzenet volt: Ha valaha is az én területemre kerül, örökre elintézem. A testvéreimmel ezután egész éjjel az embereket hallgattuk ki. Egy kis fenyegetés, csonttörés és zúzódás után még mindig nem jutottunk sehova. Nyolc embert engedtünk szabadon. Kettőt továbbra is fogva tartottunk, mert az egyik hülye elszólta magát, hogy nem mond semmit, ami azt jelezte, hogy tud valamit.

Annak ellenére, hogy újra mocskos leszek, gyorsan lezuhanyoztam, hogy lemossam az első körben szerzett, a kezemet és a ruhámat beborító vért.

Amikor kisétáltam a telephelyen lévő szobámból, Billy elkapott a folyosón. – Vicious, a tárgyalóterembe, most!

– Dolgom van!

– Az megvár, amíg befejezed a megbeszélést.

Bassza meg! Egy állemelés után követtem a folyosón át a közös helyiségbe, ahol a nők éppen a Nary kereséséből szünetre beérkező férfiakat szórakoztatták. Nekem nem volt kedvem itt megállni. Szerintem senkinek sem szabadna, amíg meg nem találjuk Naryt.

Befordultunk egy másik folyosóra, ahol a nagyterem volt, ahol a gyűléseket tartottuk. Billy kinyitotta az ajtót, én pedig követtem őt, és kiszúrtam Talont, Dodge-ot, Picket, Dive-ot, Stoke-ot és Grizt.

– Tényleg be kell ülnöm valami baromságra, amikor kiverhetném a válaszokat a köcsögökből?

Stoke felállt. – Beküldtük helyetted Killert és Dallast. Ők majd kiszedik belőlük, amire szükségünk van...

– Mi a fasz!? – vicsorogtam.

– Nyugalom, kölyök! Kurva jó munkát végzel, de szükséged van egy kis szünetre – mondta Dodge.

– Ez egy baromság. Csak arra van szükségem, hogy megtaláljam! Minél tovább van náluk, annál több időt hagyunk, hogy Isten tudja, mit csináljanak vele!

– Ezt én is kurvára tudom! – üvöltötte Stoke, és az öklével az asztalra csapott.

– Vicious – szólt Griz. Felé fordultam. – Ha nem pihensz, amikor csak tudsz, és nem hagyod, hogy a testvéreid segítsenek, akkor teljesen kimerülsz, mire a kemény harcra kerül a sor.

A francba! Bízzunk az öreg fickó értelmes gondolataiban.

– A legtöbb emberükből kiverted már a szart is. Ideje, hogy hagyjuk, hogy Killer és Dallas azt csinálja, amihez a legjobban ért – mondta Dive. Pokolian meglepett, amikor megtudtam, hogy visszajött. Bár Naryért bárki bármit megtenne. Még a nőjét és a gyerekét is magával hozta, tehát valószínűleg hosszú távon marad. Azt is hallottam, hogy Dodge hívta fel arra az esetre, ha Stoke, akárcsak én, elvesztette volna az eszét. Csakhogy nem így történt. Basszus, Stoke összetört néhány dolgot, de összeszedte magát, mire értem jött a szobába.

Talon felállt. – Felhívtuk az iskoláját. Azt mondtuk nekik, hogy Nary családi ügy miatt marad távol. Malinda ezt megerősítette, de a tegnapi bejelentések után még mindig gyanakodnak, pedig Lan is beszélt velük.

– Mit mondtál nekik, amikor az emberek jelentették, hogy ő... amikor ő...

– Azt mondtuk, hogy ez egy rosszul sikerült tréfa volt – válaszolt Talon. – Egy másik ok, amiért még mindig gyanakodnak. És ha ezt nem erősíti meg Nary, akkor gondot fognak okozni nekünk, és Lan meg Parker nem tehet többet a zsaruknál. Úgy tűnik, a nyomozókat itt nem tisztelik annyira, mint szeretnénk.

Dodge még hozzátette: – Rávesszük Josie-t, hogy Narynek kiadva magát, hívja fel az iskolát. Bár mindannyian aggódunk a lelkiállapota miatt. – Ránézett Pickre és Billyre, Josie embereire. Ők bólintottak. – Túl sok minden történt vele, de biztosak vagyunk benne, hogy meg tudja csinálni. Megkérhetném a nőmet, de mindannyian tudjuk, hogy nincs türelme faszfejekkel beszélni. Még a végén azt mondaná nekik, hogy törődjenek a saját dolgukkal...

– Mena megcsinálja. Ne Josie-t kérd! – szakította félbe Dive.

A férfiak egymásra néztek. Pick szólalt meg. – Josie biztosan megtenné, de azt akarjuk, hogy inkább a gyerekekkel foglalkozzon. Egy időre eltereli a figyelmét mindenről, és ha megkérnénk, hogy telefonáljon, lehet, hogy összetörne a nyomás alatt.

Jézusom, most jutott eszembe, hogy milyen szarságokon ment keresztül Josie is. Szerencséjére két férfi is támogatta. A hármuk kapcsolatának ereje átsegítette egy újabb elbaszott helyzeten.

Bárcsak Naryvel lehetnék, hogy segíthessem.

A pokolba! Jövünk, angyalom!

Talon bólintva utasította Dive-ot. – Csináld! Menj és kérd meg őt most! – Dive felállt majd kisétált. Talon ezután rám nézett, és azt mondta: – Menj, egyél és igyál valamit! Szundíts egy kicsit, az istenit! Leszarom, ha csak öt percet is. Csak bízz bennünk, hogy addig mi elintézzük a szart. Visszahozzuk neked, Vicious, de bízz bennünk, hogy keressük! Tudnotok kell neked is és Stoke-nak is, hogy fedezünk titeket. Nem számít, mit kell ezért tennünk.

Összeszorult az állkapcsom. Erről szólt a család.

Egy biccentéssel kisétáltam a szobából, amikor Dive visszajött a nőjével.

– Szia! – üdvözöl Mena szégyenlősen.

– Szia! – motyogtam elsétálva mellettük.

Amikor a közös helyiségbe értem, kurvára fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal. Megálltam és körülnéztem. Csak pár testvér volt ott, ettek és beszélgettek. A testvérek asszonyai körülöttük legyeskedtek, mindenkit ellenőrizve. A francba, még a gyerekek is csendben játszottak.

Mindenki komoly volt.

Érezték a feszültséget.

Érezték azt, amit én. A veszteséget, a fájdalmat.

Nary pokolian sokat jelentett mindannyiunknak.

Dive háza előtt Halls Gapben megállt az autó. Tisztán látom az elöl ülő Picket és Billyt, napszemüveggel a fejükön. Josie száll ki elsőként hátulról, aztán Nary, bassza meg. Dive felé fordulva mondom: – Bemegyek. Van egy kis söröd, tesó?

Dive az arcomat kutatva vigyorog. – Igen, hátul a fészerben.

Gyorsan megkerülöm a házat a hátsó udvar felé.

A francba! Jobban fájt, most látni őt, mikor tudtam, hogy foglalt, mint amikor szingli volt. Mielőtt összejöttek, előtte néhány hónappal keresett meg, hogy mit szólnék hozzá, ha elfogadná Jerimiah, vagy ahogy én hívtam, faszfej Fang randi ajánlatát. Bárcsak ráordítottam volna, hogy ez egy kibaszott hülye ötlet, mert én akartam őt magamnak. De nem tettem.

Vicsorogva válaszoltam: – Mi a faszt kérdeztél? Leszarom, hogy mit csinálsz az életeddel, és ne gondold, hogy ez bármennyire is érdekel! – Aztán elsétáltam.

A kurva életbe, annyira egy pöcs voltam.

Akkoriban úgy gondoltam, hogy amúgy is jobb volt, ha vele randizik. Nem volt elcseszve.

Lehetetlen volt Nary közelében lenni, mert minden alkalommal, amikor nevetett, beszélt, Krisztusom, vagy akár csak pislogott, őt akartam.

Azt akartam, hogy az enyém legyen, és már azért meg akartam ölni Jerimiah-t, amiért valaha is találkozott vele.

Csak egy haver tudta, hogy vannak igazi érzéseim, és amikor Jeri-kibaszott-miah meglátott Nary közelében, tudta, hogy színjáték az egész. Sőt, már akkor odajött hozzám, mielőtt tudta volna, hogy Nary szabad préda, és megkérdezte, hogy gondot fogok-e okozni.

Épp Naryt figyeltem egy kávézóban az egyetem közelében, amikor besétált Jerimiah, aki már egy ideje szaglászott Nary körül. Meglátott, és odasétált hozzám. Vigyorogva dőltem hátra a székemben. Rám meredt, kihúzta a szemben lévő széket, és leült.

– Megkérem Naryt, hogy legyen a barátnőm – jelentette ki.

Lassan előre hajoltam, és a könyökömmel az asztalra támaszkodtam. Ő megmerevedett. Rá mosolyogtam. – Miből gondolod, hogy ez érdekel engem?

Felhorkant. – Nary lehet, hogy vak, amiért egy pöcs vagy vele, de én nem vagyok az. Tudni akarom, Vicious, hogy gondot fogsz-e okozni, amikor az enyém lesz?

Összeszorítottam az állkapcsomat, mert legszívesebben a földbe vertem volna a faszfejet. Őt akarja. Mosolyra fakasztja és megnevetteti. Még sosem csináltam ilyet.

Nincs jogom hozzá, és ez megöl engem.

De jobb neki egy normális emberrel.

Én nem vagyok normális.

Soha nem leszek az, mert minden este, amikor lehunyom a szemem, anyám holttestét látom a konyha padlóján. Aztán látom a véres kezemet, amiben azt a kést tartom, amivel megöltem. Aztán látom, amikor apám hazajön, meglátja anyámat a padlón elvérezve, és felvont szemöldökkel a vízforralóhoz sétál, hogy bekapcsolja. Ott állok sokkos állapotban, tizennégy évesen, rémülten. Ott állok megdermedve, miközben ő felkapja a vízforralót, és a forró vizet a mellkasomra önti. – Önvédelem. – Apa mosolyogva hívja a rendőrséget és a mentőket.

Fang szemébe nézve válaszolok: – Kapd el! De meg kell esküdnöd, hogy az életed árán is megvéded. Ha nem, akkor visszalépsz.

– Rendben – mondta, majd emelt fővel távozik.

Végigsimítok a hasamon lévő hegeken, amelyeket apám okozott. Nyilvánvalóan tudta, hogy anya éveken át fizikailag és lelkileg is bántalmazott. Mégsem tett semmit, mert tudta, hogy egy nap majd bekattanok. Alig várta, hogy a halála után megkapja az örökséget. Aztán ő lett az új gyötrőm, és azzal zsarolt, hogy megöltem a saját anyámat. Megfenyegetett, hogy ha nem azt teszem, amit mond, felhívja a rendőrséget, és elmeséli az igazságot.

Hála a fasznak, Stoke annyira megijesztette, hogy azóta békén hagyott. Rossz dolgokat hallott a Hawksról; és ha egyszer a szárnyaik alá vettek, akkor örökre megvédenek. Apám nem volt hülye; nem tudott volna egy klubbal harcolni miattam. Attól a naptól kezdve, hogy Stoke elhozott abból a házból, soha nem néztem vissza. Ez mégsem állított meg semmit, sem a gondolataimat, sem az álmaimat, vagy az emiatti kiborulásaimat.

Az anyám volt, és én elvettem az életét.

Biztos volt más mód is, hogy megbirkózzak vele, de úgy döntöttem, hogy kést szegezek a saját anyámra.

Egyenesen a mellkasába.

A kezemen volt a vére.

A vérének látványa még mindig élénken élt az agyamban.

Nem érdemeltem meg, hogy megtisztuljak. Viszont ő a tisztaságot érdemelte. Megérdemelte a világot.

De itt volt az ideje, hogy kockáztassunk. Itt volt az ideje, hogy mindent kiteregessek a nőmnek, hogy el bírja-e viselni az igazságot, a sebhelyeket, a rémálmokat, és ha mégsem, akkor elsétálok. Az ő érdekében, muszáj volt. Ez nem jelentette azt, hogy nem akartam, vagy tudtam volna távolról is megvédeni. Azt viszont tudtam, hogy soha nem bíznám másra a védelmét, soha nem bíznám másra az angyalom.

Mindig ott leszek mellette.

– Hé, te! – kiáltotta valaki. Felnéztem, és Mrs. Cliff rám bámult. – Vonszold ide a csinos seggedet és egyél!

Jézusom! Még őt is idehozták. Az a nő teljesen őrült.

Csendben odasétáltam az ételekkel teli asztalhoz. Felvett egy tányért, és felém tolta. Gyorsan megfogtam, most nem volt energiám vitatkozni ezzel az erőszakos nővel. Ezután karon ragadott és körbejárva az asztalt, telehalmozta étellel a tányéromat.

Miután elégedett volt a mennyiséggel, felém fordulva mondta: – Kell az energia, hogy legyőzd azokat a rohadékokat, akik elvitték a lányunkat. – Amikor bólintottam, elmosolyodott. – Jól van! Tudod, ha sokkal fiatalabb lennék, Narynek esélye sem lenne. Másodpercek alatt lecsapnék rád. Lehet, hogy utána pár napig nem tudnál járni, de a trükköktől, amiket mutatnék, elszállna az agyad. Pont a minap, amikor...

– Mrs. Cliff – kiáltotta Malinda, felénk tartva. – Kérem, ne fejezze be ezt a mondatot!

A vén denevér mosolyt csalt volna az arcomra, ha nem lennék morcos. Ehelyett inkább fogtam a tányérom és elmenekültem onnan, majd leültem. Egy dologban igazuk volt. Fenn kellett tartanom az erőmet.

Handle, aki a vérszerinti testvére és Baxter szövetsége miatt vesztette el a nőjét, odasétált, és leült mellém.

– Hogy érzed magad?

Ő volt az, akihez valamennyire közel kerültem. Együtt lógtunk, ittunk, beszélgettünk, de csak felszínesen. Viszont, ő volt az egyetlen, aki észrevette, hogy csak flörtölök a klub kurváival, de nem dugom meg őket. Rákérdezett, de csak azt válaszoltam, hogy mert nem érdekel. Aztán Nary besétált a szobába. Csak őt bámultam, mint mindig, mire kuncogva azt mondta: – Igen, most már értem, miért nem érdekel. – Ez mégsem akadályozott meg abban, hogy kirángassak a szobából egy kurvát, hogy Nary azt higgye megkefélem.

A francba, nagyon el voltam cseszve.

Handle-re pillantva lenyeltem a torkomban lévő gombócot a kajával, és morogva válaszoltam. – Rendben vagyok.

– Nem fogja úgy végezni, mint az én asszonyom – jelentette ki.

Megdermedve néztem rá.

– Nem fogja. Megtaláljuk és elintézzük őket, hogy visszaszerezzük őt.

– Meg fogjuk – morogtam.

– Igen, úgy lesz! – mondta a hátamra csapva. – Mindig számíthatsz rám, testvér!

Mielőtt elsétált, utána szóltam: – Ez mindkét irányba működik, ember. – Nem voltam egy nagy beszélgetőpartner, de vele sikerülne. Ahogy mellettem állt és csendben támogatott, talán megnyíltam volna.

Elvigyorodott. – Egy nap úgy lesz. Egyelőre koncentráljunk arra, hogy visszaszerezzük a nődet.

– Megegyeztünk – bólintottam.