22-23-24. fejezet

 

Huszonkettedik fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

Azóta össze voltam zavarodva, mióta az a fiú, aki tizenhat évesen ellopta a szívemet, elmondta, hogy már azelőtt szerelmes volt belém, hogy teljesen zúgtam volna. Igen, már tizenhárom évesen belezúgtam. Mindig is jóképűnek tartottam, de túl ijesztő volt ahhoz, hogy megközelítsem, ezért csak távolról csodáltam.

Hogy miért tartott távol, annak nyilván az apjához volt köze, és ez elég nagy dolog lehet ahhoz, hogy Saxon eléggé megijedjen, és minden alkalommal ellökött magától. Meg kellett ismernem a múltját, hogy továbbléphessünk. Mivel már tudtam, hogy ki is ő valójában, esélytelen, hogy elengedjem. Nem veszíthettem el azt, amit már eddig elértünk.

Nem számított, mennyire sötétnek látta a helyzetet.

Bármi történjék is, ő minden tekintetben az enyém volt, és amikor végre beszélni fog velem erről, bebizonyítom neki, hogy örökre mellette maradok.

A zavarodottságom mellett, a gyomrom úgy zengett, mintha egy egész kórus énekelne benne, és minden hang kellemes remegést váltott ki belőlem.

Nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Az egész ebéd alatt fülig ért a szám. Melegség öntött el, miközben a fejemben újra és újra lejátszódtak a szavai. Az első pillanattól kezdve szerelmes vagyok beléd.

Szerelmes volt belém.

Belém.

Örömömben sikítani akartam, de ugyanakkor fejbe kólintani, lábszáron rúgni és a golyóiba térdelni, amiért öt évig szemét módon bánt velem.

Megállt a teherautójával a telephely parkolójában, és éreztem, hogy felém fordul.

– Abbahagyod valaha is a mosolygást?

A melegség elöntötte az arcomat, és a fejem rázva, összehúzott szemekkel néztem rá. – Valószínűleg nem.

Felsóhajtott. – Basszus – morogta, én pedig felé fordultam, és a jóképű arcát fürkésztem. Az aggodalom napnál világosabban látszott a szemében, az összevont szemöldökében és az összepréselt ajkán.

– Mi az? – kérdeztem, még mindig mosolyogva, mert még az aggodalma ellenére is a szerelmes szavai forogtak újra és újra a fejemben.

Megnyalta az ajkát, majd szomorú mosolyt varázsolt rájuk. Csendben néztem, ahogy felemeli a kezét és megsimogatja az arcomat. A hüvelykujjával végigsimított a bőrömön, majd az alsó ajkamon. A szívem vadul vert. Mintha azt kántálta volna: – Csókolj meg, csókolj meg, csókolj meg!

Sajnos az agyam éppen azt a pillanatot választotta, hogy mindent elrontson, és a lecsapódó aggodalmam leintette a gyomromban éneklő kórust. Helyét a görcs vette át, amikor arra gondoltam, hogy vajon túl gyorsan haladok-e mindazok után, ami velem történt. Vajon azt gondolta, hogy én...? Istenem, még magamat sem ismertem. Rosszul tettem, hogy mindezek után az érintését akartam? Helytelen volt, hogy ennyire vonzódtam hozzá, és a csókját akartam ezek után? Túl gyorsan haladtam? Rossz dolog, hogy meg akartam csókolni, és megölelni? Azt fogja hinni, hogy csak kihasználom őt, hogy megpróbáljak felejteni? Tudtam, hogy nem így volt, de aggódtam, hogy ő másképp látja majd, és nem érti meg, mennyire boldoggá, milyen izgatottá tett, amikor rám mosolygott, amikor gyengéden beszélt hozzám, vagy óvatosan megérintett.

– Hova tűnt a mosolyod? – kérdezte. Felriadtam a gondolataimból, és a tekintetét kerestem, miközben folytatta: – Mert kurvára imádom látni az arcodon, tudva, hogy én vagyok az oka, de rohadtul aggódom, hogy örökre elveszítem, amikor elmesélek mindent. – Összeszorította az állkapcsát. – Megérdemled, hogy minden nap mosolyogj, angyalom, és kurvára imádkozom, hogy ma este után is én legyek az, aki mosolyt csal az arcodra.

Talán egy kicsit vissza kellene lépnem, és hagynom, hogy ő vezessen. Ha bármelyik tette kiváltana bennem valamit a pokolban töltött időből, az fájna neki, és nem akartam, hogy ez megtörténjen. Az utolsó dolog, amit akartam, hogy szakadék keletkezzen közöttünk. Elég jól ismertem Saxont ahhoz, hogy tudjam, ha kiborulok, az tönkretenné.

Így hát megvontam a vállam. – Azt hiszem, csak várnod kell, és majd meglátod.

– Most valamit rejtegetsz előlem. Már régóta figyellek, angyal. Tudom, mikor jár valami a fejedben, és most is nagyon gyorsan végigfutott néhány gondolat. De nem lehettek jók, mert a végén nem mosolyogtál.

Felvontam a szemöldököm, és elfordítottam a tekintetemet. De megfogta az állam, és felemelte a fejem, hogy ránézzek. – Mondd el, angyalom!

– Mit?

– Mondd el, mi miatt ráncoltad a homlokod, hogy segíthessek neked.

Összehúztam a szemem. – Talán miután elmondtad a dolgaidat, és nem, Saxon, nem a te gondolataidról beszélek most. Arról beszélek, amit szerinted el kell mondanod nekem, ami el fog taszítani.

Elmosolyodott. – Jól próbálsz kijátszani, gyönyörűségem, de várj estig!

– Miért? – csattantam fel.

– Mert apád írt nekem, amíg a mosdóban voltál, és azt akarja, hogy a lánya vacsorázzon velük Dive-nál. Dive és Mena visszamentek Halls Gapbe, hogy összeszedjenek pár cuccot. Apádék ott maradnak éjszakára, ami azt jelenti, hogy anyádé a konyha, és főzni akar a lányának.

Hátradőltem az ülésben, és keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt. – Jól van, vigyél oda, hogy velük lehessek.

– Én is maradok vacsorára.

Felhorkantam. – Hát persze, hogy maradsz.

– Ma este beszélünk, angyalom. Mindent kiterítünk az asztalra, és ha úgy érzed, hogy képes vagy rá, akkor továbblépünk, és amikor megtesszük, együtt leszünk. Ez azt jelenti, hogy mindenki tudni fogja, hogy te az én nőm vagy. – Magában morgolódott. – Nem mintha az első pillanattól fogva nem lettél volna az. Most, hogy már nem viselkedek seggfejként, minden jobb lesz.

Újra felhorkantam. – Az még nem dőlt el, mert most éppen az vagy.

Hátrarántotta a fejét. – Hogyan?

– Hallani akarod a gondolataimat és az aggodalmaimat, amikor te nem osztod meg velem.

– Megosztom. Csak később.

Kihúztam magam, és újra ránéztem. – És azt várod tőlem, hogy csak úgy kiöntsem a lelkemet, amikor te parancsolod, de én csak üljek ott, mint egy jó kislány, és arra várjak, amíg te készen állsz?

Felvonta a szemöldökét. – Ha igent mondok, akkor még jobban kiakadsz?

– Igen! – vágtam rá.

Megvonta a vállát. – Nem számít. Szeretem, amikor dühös vagy. Ez vagy te, és szeretem, amikor önmagad vagy. Akkor legszívesebben elhallgattatnálak egy csókkal. – Kinyitotta az ajtót, kiszállt, és ott hagyott tátott szájjal és tágra nyílt szemekkel.

Letekertem az ablakot, és utána kiáltottam: – Hova mész? Nem a szüleimhez megyünk?

– Hozok neked egy istenverte kabátot, mert hűvösebb lesz, mire elindulunk onnan.

Visszaesve az ülésre, morogtam. – Ja, tényleg.

Ekkor visszatért a mosoly az arcomra. Törődött velem. Szeretett. Veszekedtünk, és én élveztem. Mindketten makacsok voltunk, és a szavaink néha durvák voltak, néha hangosak, de tudtam, hogy soha többé nem fog addig fajulni a helyzet, amiben megsérülhetek.

Amikor visszatért, és közénk dobta a farmerdzsekimet, én még mindig mosolyogtam. Meglátta, hogy újra mosolygok, felnyögött, és morgott. – Bassza meg!

Nevettem, és néztem, ahogy beindítja a kocsit, miközben az ajka megrándult.

 

* * * *

 

Amikor megérkeztünk Dive házához, anya kötényben, vadul integetve lépett ki az ajtón. Stoke követte. Anyára vetett egy pillantást, majd karba tett kézzel az ajtókeretnek dőlt.

Saxon már kiszállt a kocsiból, és az ajtómhoz sietett, mielőtt még kinyithattam volna. Nyújtotta a kezét, segített kiszállni, de nem engedte el a kezem, így sétáltunk az ajtóig. Éreztem anya tekintetét. Az összekulcsolt kezünket figyelte, és könnyes lett a szeme.

Amikor közeledtünk, pislogva mosolygott, és néhány lépést tett felénk, majd átölelt.

– Itt az én kislányom.

– Anya – suttogtam a hajába. Akárcsak az enyém, az övé is nagyon hosszú volt.

– Hogy vagy, drágám? – kérdezte.

– Jobban. Nehéz volt nézni, ahogy Kelsey elment, de rendbe jövök.

Hátralépett, kezeit a vállamra tette, és az arcomat tanulmányozta. Egy kis mosoly jelent meg az ajkán, és bólintott. – Az leszel. Most pedig gyere és segíts anyádnak a konyhában, amíg a fiúk beszélgetnek. – Megfordult, karját a vállamra tette, és az ajtóhoz vezetett minket. – Szia, Saxon!

– Malinda. – Megemelte az állát felé.

Megálltunk az ajtóban apa előtt. – Nekem nem jár egy kis szeretet a lányomtól? – kérdezte a szemöldökét felvonva.

Mosolyogva válaszoltam: – Dehogynem – és átöleltem a derekát.

– Saxon, gyere be és igyál valamit! – hallottam anya parancsát, és éreztem, hogy elindulnak, de én csak kapaszkodtam apába. Nem tudtam, hogy ez neki vagy nekem jó. – Josh! – hallottam anyát bentről. – Vedd le a lábad a dohányzóasztalról! Ez nem a mi házunk!

– Jézusom, anya, Dive házában vagyunk, nem a királynőnél!

Apával elnevettük magunkat. Amikor apám hátrébb lépett, két kezébe fogta az arcomat. Rátettem a kezem az övére. – Már látom – mormolta, miközben a szemembe nézett.

– Mit? – suttogtam.

– Téged, kislányom, ahogy kilépsz a sötétségből, hogy újra önmagad lehess.

– Apu – nyöszörögtem, könnyek gyűltek a szemembe, alsó ajkam remegett.

– Elcseszett egy helyzet, de a lányom erős. Semmi sem tudja legyőzni, amikor mi állunk mögötte, és az a kölyök odabent, aki bármit megtenne, hogy biztonságban és boldogan élj. – Elmosolyodott. – Már látom, hogy működik a varázsereje, most, hogy már nem egy pöcs. – Nevetve felhorkantam. Apa arca komollyá vált. – Lehet, hogy újra erősnek kell lenned, amikor elmeséli a múltját..

Zavarodottan húztam össze a szemöldökömet. – Hogyan...

Apa megrázta a fejét, a kezét a vállamra csúsztatta, én pedig átöleltem a derekát. Apa félbeszakított. – Nem mondta el nekem. Én jöttem rá, és tudom, hogy te, mint a lányom, meg tudod oldani, és azt is, hogy amikor megteszed... amikor egyszer és mindenkorra megmutatod neki, hogy megérdemli a szerelmedet, ahogy te mindig is megérdemelted az övét, az egész életetek gyönyörű lesz. Ő is így akarja, és mi is. De az én kislányom makacs, mint az anyja, ezért tudom, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy ez így legyen.

– Így lesz – bólintottam.

– Légy boldog, kislányom! – mondta, és lehajolt, hogy megcsókolja a homlokomat.

– Már majdnem az vagyok.

– Jó – morogta. – És ha Vicious bármit is tesz, ami elcseszi ezt az egészet, ami nagyon is valószínű, akkor én magam fogom elintézni ezt a fickót.

Nevetve újra megöleltem. – Tudom, hogy megteszed.

– Most már jobb, ha bemegyünk, mert anyád még aggódni fog, hogy itt kint sírsz.

– Közel járna az igazsághoz.

– Ne mondd el neki. Szétrúgja a tökeimet – mondta, és újra kinyitotta az ajtót. Nem tudtam, ki csukta be, de hálás voltam ezért a pár perc békéért, amit apával kettesben tölthettem.

 

Huszonharmadik fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

A vacsora jól ment, bár észrevettem, hogy Saxon csendes volt, mióta apával és Joshsal a nappaliban hagytam. Azon tűnődtem, vajon mi történhetett, ami miatt olyan komor az arca és összehúzta a szemöldökét. Nem kellett sokáig töprengenem. Miután befejeztük az evést és az asztal körül ültünk beszélgetve, Saxon mély levegőt vett és kijelentette. – Rájöttem valamire.

– Hogy mégis van agyad? – kérdezte kuncogva Josh. Belerúgtam az asztal alatt, amitől felkiáltott, Saxon pedig mutatóujjával megbökte, miközben anya dühösen nézett rá.

Saxon elvigyorodott. – Ezt már régóta tudom, te idióta.

Josh a szemét forgatta. – Tökmindegy.

Az emberem az asztalra pillantott, miközben mély levegőt vett. Aztán újra felnézett. Szomorú szemekkel rám nézett. – Úgy gondoltam, talán jobb lesz, ha mindannyiótoknak elmondom, mit tettem tizennégy évesen. – A testem megmerevedett, és a szívem hevesen dobogott, mint egy légkalapács. Megnyalta kiszáradt ajkát, és folytatta: – Leginkább ez volt az oka, amiért ellöktem magamtól Naryt, és okoztam neki ötévnyi fájdalmat, de persze nem ő volt az egyetlen, akit megbántottam. Rajta keresztül mindannyiótoknak fájdalmat okoztam, mert szeretitek őt.

– Saxon, nem... – kezdte anya.

Ránézett, és anya elhallgatott. Saxon bólintott. – De igen. El kell mondanom, mert ti mindannyian mindent jelentetek Narynak, és ő pedig mindent jelent nekem. Szóval szükségem van a... Tudnom kell, hogy amit tettem, hogy ti mind... hogy hagyjátok-e, hogy utána Nary mellett maradjak. Mert én ezt akarom. Őt akarom, mindig is őt akartam, a kezdetektől fogva.

– Az első nap a gimnáziumban – suttogtam. Hallottam, ahogy anya remegő lélegzetet vesz.

A férfi mosolygott. – Igen, angyalom.

– Beszélj, testvér, mi hallgatunk! – mondta apa. Ő már tudott valamit, és szerintem ez segített Saxonnak, hogy folytassa.

– Rendben. – Saxon bólintott. – Négyéves korom óta anyám mindig megvert. – Anya megfogta a kezem. Megszorítottam, és az alsó ajkamba haraptam. Nem akartam előtte összeroppanni. Minden erőmet összeszedtem, hogy megőrizzem a nyugalmamat, miközben folytatta. – A legapróbb dolgok is felbosszantották, mindenért megvert. Éjjel-nappal üvöltözött velem, mondván, hogy tönkreteszem. – Összeszorította az állkapcsát, majd felsóhajtott. – Ez így ment tíz éven át. Apám tudta, hogy mit csinál anyám. De nem érdekelte, és amikor még kicsi voltam, csak egy kibaszott kisgyerek, sírva rohantam hozzá, mire azt mondta, hogy legyek férfi. Minden alkalommal, amikor arra jött haza, hogy véres és zúzódásokkal teli a testem, azt mondta, hogy „légy férfi”. – Saxon megdörzsölte a tarkóját, a szemét az asztalra szegezte. – Egy nap, amikor tizennégy éves voltam, elegem lett. Azt hiszem, mondhatnánk, hogy férfivá váltam. – Felnézett. – A konyhában voltunk, amikor rám támadt. Véletlenül kiöntöttem egy kis tejet, és ő, bassza meg, felkapta a mikrót, és a hátamhoz vágta. A mosogatónak zuhantam, és amikor lehajoltam, felkapta a tejesüveget, és a tarkómat ütötte vele. – Saxon előrehajolt a székén, könyökét az asztalra támasztva. – A mosogatóban volt egy kés. – A hangja mély volt és hideg. – Felvettem, megpördültem, és a gyomrába döftem. Felkiáltott. Megdöbbent, hogy meg mertem ezt tenni. Én is megdöbbentem, ezért kihúztam a kést. Nem tudtam, hogy valami létfontosságú szervet találtam el. A földre zuhant és elvérzett, miközben én csak néztem.

– A kurva életbe – suttogta Josh.

– Mit csinált az apád? – kérdezte apa.

Saxon felhorkant. – Hazajött, hívta a zsarukat, azt mondta, hogy önvédelem volt, és ennyi az egész.

Több volt a háttérben. Tudtam. Éreztem, hogy van még, de amit a családom előtt mondott, az elég volt mára.

Végül rám nézett. Megráztam a fejem, és megkérdeztem. – Ezért tartottál távol magadtól?

– Anyám vére tapad a kezemhez, Nary – vágta rá.

– Nem – suttogtam. –  A kezedhez tapadt vér a kínzód vére. Ő nem az anyád volt.

– Igaza van – mondta anya, ugyanolyan halkan. Könnyek töltötték meg a szemét, és odahajolt, hogy megérintse Saxon karját. – Egy anya nem okozhat fájdalmat a gyerekének. Nem érdemelt meg téged. Amit tett, az embertelen volt. Nyilvánvalóan valami baj volt vele, és hogy ezzel egyedül kellett megbirkóznod... a halála nem a te hibád volt. Az apádnak egy dologban igaza volt. Ez önvédelem volt.

Hátradőlt, anya keze az asztalra esett. Megrázta a fejét. – Ő szült engem, és én megöltem. – A hangja durva volt.

– Baromság – vicsorgott apa, és keményen ránézett. – Nem akartad megölni. Tizennégy éves voltál, baszd meg! Egy kölyök. Baleset volt. Ennyi az egész. Nem hidegvérrel tetted. Baleset volt, de megérdemelte.

Anya szipogott. – A múlt már elmúlt. Megmutattad nekünk, mit tennél meg a lányunkért, hogy törődsz vele és vigyázol rá. Megtiszteltetés számomra, hogy a gondjaidra bízhatom.

– Ráadásul… – kezdte Josh. Mindannyian rá néztünk. – Évek óta odavan érted, itt az ideje, hogy összeszedjétek magatokat. A nővérem nem hülye. Amikor évekkel ezelőtt neked adta a szívét, tudta, mit csinál.

Ebben a pillanatban nem is lehettem volna büszkébb a családomra.

Felállva megkerültem az asztalt, és Saxon mellé álltam. Ő is felállt, hogy a szemembe nézzen. Felé nyújtottam a kezem, és ő megfogta. – Most már nem szabadulhatsz meg tőlem.

Megszorította a kezem: – Elmehetnénk innen?

– Igen – bólintottam.

Mindenki elkísért minket az ajtóig. Apa egy pillanatra félreállt Saxonnal. Megragadta Saxon tarkóját, és előre húzta, amíg a homlokuk össze nem ért. Valamit mormogott, amit nem hallottunk. Saxon bólintott, de nem szólt semmit. Apa megint mondott neki valamit. Saxon összeszorította az állkapcsát, és újra bólintott.

Apa hátralépett, és azt mondta: – Hozd vissza a lányunkat.

 

* * * *

 

Csend volt a kocsiban. Hagytam Saxont a gondolataiba merülni, de a telephelyre vezető úton fogtam a kezét. Egészen addig nem engedte el, amíg meg nem álltunk a parkolóban. Akkor halkan megkérdeztem: – Mit mondott neked az apám?

– Kiváltságnak tartja, hogy a testvére vagyok, de azt is, hogy a lánya embere.

– És?

Felnyögött. – Menjünk be!

– Saxon! – könyörögtem.

– Azt mondta, mondjak el mindent, és meg is teszem, csak nem a kocsiban. Gyere be velem!

– Oké.

A szobába vezető úton néhány testvér üdvözölt minket, akik éppen lustálkodtak. Nem tudom, hogy érezték-e a feszült légkört körülöttünk, de nem zaklattak minket. Így tovább sétáltunk a folyosón, és bementünk Saxon szobájába.

Míg ő fel-alá járkált, én az ágyán ülve türelmesen vártam.

Megállt, és szembefordult velem, kezét a csípőjére tette. – Amit nem mondtam el a szüleid előtt, hogy amikor apám hazajött, és meglátta anyámat holtan fekve a földön, nyugodtan bekapcsolta a vízforralót, majd rám öntötte a forró vizet, és azt mondta, mondjam a zsaruknak, hogy önvédelemből tettem. A zúzódásaim bizonyították, de ő többet akart mutatni nekik. Meg is tettem, aztán apám a hátralévő időben, amíg vele laktam, ezzel tartott sakkban. Azt kellett tennem, amit mondott. Lopásra kényszerített, aztán tovább vert, ahogy azelőtt anyám is. De legalább nem volt olyan rossz. – Megvonta a vállát. – Nary – kezdte, és láttam, ahogy nyelt egy nagyot. – A forró víz, itt landolt – mutatott a mellkasára, majd a hasára –, és itt.

Elöntött a düh, hirtelen felforrt a vérem. – Ő nem az apád! Ő egy szörnyeteg, mint az anyád. Itt vagyunk neked mi, itt vagyok neked én.

– Angyal – mondta halkan. – Csak azt mondom, hogy tele vagyok sebhelyekkel.

A szememet összeszűkítve felcsattantam. – És akkor mi van? Nekem is van. – Hevesen az arcomra mutattam.

– Kicsim – nyögte. – Ez egy másfajta hegesedés. Rohadtul csúnya.

– Régebben én is azt hittem, hogy az enyém is az – mondtam sóhajtva. – Szörnyű fájdalmat éreztem. Akkoriban nem akartam tovább élni. Azt hittem, semmi sem lehet rosszabb annál, mint amin keresztülmentem. Tévedtem. Ami velem és Kelsey-vel történt, az rosszabb volt, és az is sebeket hagyott, csak azokat senki nem láthatja. – Felálltam az ágyról. – Megtanultam, hogy a hegek, mindegy, hogy kívül vagy belül vannak, szépek. – Gúnyosan felnevetett. Közelebb léptem hozzá, és odasúgtam neki. – Saxon, azért szépek, mert megmutatják, min ment keresztül az ember.  Azért szépek, mert megmutatják, hogy az ember sebhelyekkel, de mégis élve került ki a rémálmaiból, és bebizonyítja, hogy bármit is tesznek vele, tovább élhet és boldog lehet.

A vége felé lehunyta a szemét. Állkapcsa erősen összeszorult, és olyan mély levegőt vett az orrán keresztül, hogy kitágultak az orrlyukai. Újra közelebb lépve, kezemet a mellkasára tettem. Összerezzent. Nem törődtem vele, és kezemet lecsúsztattam a pólója aljáig. Megfogtam és lassan felhúztam. Engedte, de még mindig nem nézett rám. Amikor már teljesen levettem róla, és a karjai leereszkedtek, a tekintetem az arcáról a mellkasára vándorolt. Nem tehettem róla. Beszívtam a levegőt, és könnyek szöktek a szemembe. A bőre ráncos volt, és égésnyomok mintázták.

– Nem erre számítottál? – kérdezte halkan, de keményen. Felnéztem, a szemei már nyitva voltak, és engem bámult. Amikor meglátta a könnyeimet, újra összerezzent, majd mozdult, hogy felvegye a pólóját.

A karját megragadva felkiáltottam. – Ne! – Megállt, és felegyenesedve keményen a szemembe nézett. Megráztam a fejem. – Fáj, ha rájuk nézek. – Felhorkant, és újra megmozdult. A mellkasára nyomtam a kezemet, majd előrehajoltam, hogy megérintsem az ajkaimmal. Vett egy mély levegőt. Felnéztem rá. – Fáj rájuk nézni, mert tudom, hogy mekkora fájdalmat éreztél, és soha nem akarnám, hogy szenvedj. Ezek hozzád tartoznak, Saxon. Nem csúnyák. Rajtad van, ami bizonyítja, hogy valójában milyen erős vagy.

– Bassza meg! – morogta, majd megdörzsölte az arcát. – Hogy lehet ekkora szerencsém, amiért az enyém vagy?

– Mindketten szerencsések vagyunk – mondtam mosolyogva. – Annyi mindenen mentünk keresztül, és a végén mégis egymásra találtunk. A sors hozott össze minket, egymásnak lettünk teremtve. A nehéz idők, amiken keresztülmentünk, és amiken valószínűleg még át fogunk menni, amikor idegesítesz, csak próbára tesznek minket, de tudom, hogy végül jobbá válunk tőlük.

– Angyal. – A hangja fájdalmasan csengett. – Bassza meg, Nary! Az istenit, de szeretlek!

– Én is téged, Saxon Black. – Ismét megcsókoltam a mellkasát, majd megkérdeztem: – Alszol mellettem az ágyban?

A szemei felcsillantak. – Nem tehetem! Nem fogok... Túl korai még...

A kezemmel megsimogattam a nyakát. – Tudom, hogy még nem tartunk ott. Csak azt akarom, hogy velem legyél.

Bólintott. – Azt megtehetem.

– Köszönöm!

Az ágyhoz mentem a párnához, ami alatt a hálóingem volt, majd hátranéztem, hogy Saxon háttal áll-e nekem, de ő éppen lehajolt, hogy felvegye a pólóját.

– Ne vedd fel, kérlek – könyörögtem.

Bólintott és felsóhajtott. – Rendben.

Gyorsan átöltöztem, szóltam, hogy elkészültem, majd a fürdőszobába mentem. Miután becsuktam az ajtót, megmosakodtam, majd magamra bámultam a tükörben.

Zsúfolt volt ez a nap. Kelsey elment, Saxon elvitt ebédelni, és elmondta, hogy szeret, aztán a kocsiban vitatkoztunk. Ezután a szüleimnél, és végül a hálószobában. Kimerült voltam, elfáradtam. Biztos voltam benne, hogy Saxon is az volt.

Mégis, mindezek után mosolyogtam. Az álmaim férfijával fogok aludni. A kezemmel takarva a számat vihogtam. Nem tudtam, hogyan gondolhatta, hogy csúnyának fogom tartani a hegei miatt. Még vonzóbbá tette, és egy nap, amikor már nem ennyire új a köztünk lévő kapcsolat, majd elmondom neki.

Az alsó ajkamat harapva odamentem az ajtóhoz, kinyitottam, de megdermedtem. Saxon a fejtámlának dőlve ült az ágyban, a takarót a derekáig húzta, és gyönyörű mellkasa meztelen volt.

– Jól vagy? – kérdezte.

Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon, majd mosolyogva kinyögtem: – Igen.

– Nary? – kérdezte hitetlenkedve.

– Bocsánat! – Legyintettem, és lassan az ágyhoz mentem. – Csak mindig arról álmodtam, hogy kinyitom az ajtót, és te az ágyban vársz rám. – Olyan szélesen mosolyogtam, hogy már fájt. – Valójában ez, hogy valóban itt vagyok, jobb, mint bármelyik álom.

Hűha, csak nem elpirult Saxon?

De igen, és a látványtól a gyomrom is megremegett.

– Te megőrültél – mosolygott.

Bólintottam, és felemelve a takarót mellé bújtam. Saxon lejjebb csúszott a hátára, és mielőtt újra mozdulhatott volna, már mellé gömbölyödtem, a fejemet a mellkasára hajtottam, és átkaroltam a hasát.

Kicsit felemeltem a fejem, és gyengéd csókot nyomtam az ajkára. – Őrülten szeretlek – suttogtam. Szavaimra szorosan megölelt.

Boldogan aludtunk el egymás mellett.

 

Huszonnegyedik fejezet

 

 

Saxon

Két héttel később

 

Fordította: Sweety

 

Szeretet. Rohadt vicces dolog volt, már csak azért is, mert soha nem gondoltam volna, hogy Naryn kívül bárki más iránt is ilyen erősen fogok érezni. De a francba, ahogy Stoke, Malinda és Josh viselkedtek aznap este Dive házában, az, Krisztusom, elképesztő volt. Annyi bűntudatot és gyűlöletet hordoztam magamban a tetteim miatt. Nem is tudtam, hogy a saját apám táplálta ezeket az érzéseket, ami miatt még jobban utáltam magam. Ezért űztem el Naryt. Soha nem gondoltam, hogy elég jó lennék neki. Nem csupán ő, de a családja is bebizonyította, hogy tévedtem.

Attól a naptól kezdve Naryval szinte minden órát együtt töltöttünk, ébren vagy alvással. Meglepett, hogy beérte azzal, hogy a szobámban maradjon velem. Gyanítottam, hogy vonakodik visszamenni a Parkerrel közös lakásába, és az egyetemre tanulni. Mindkét témát át kellett beszélnem vele, de miután Parker a minap meglátott, ideje volt legalább az első témát szóba hozni.

Korán volt még. Az ágyban feküdtünk, és én már egy ideje ébren voltam, a karjaimban a nőmmel, amikor a nap kezdett besütni a függöny résein keresztül.

Nary megmozdult és kinyújtózkodott, a feneke az erekciómnak nyomódott.

A pokolba!

Ez a helyzet az volt. A pokol. Az elmúlt két hétben merevedéssel ébredtem. Mégsem akartam a bugyijába férkőzni, amíg nem tudtam, hogy készen áll rá. A francba, még csak nem is csókolóztunk, pedig kurva sokszor akartam, amikor valami random szarság miatt rám förmedt.

– Jó reggelt! – sóhajtotta. Fogalmam sem volt, honnan tudta, hogy ébren vagyok. Sok mindent megérzett rajtam. Például még mielőtt beléptem volna egy szobába, a szeme már az ajtón volt, mintha tudta volna, hogy jövök.

– Jó reggelt, angyalom! – motyogtam a nyakába, miközben újra nyújtózkodott. Visszafojtottam a nyögést, amikor megint hozzám nyomódott. Mielőtt valami hülyeséget csináltam volna, a hátamra gurultam. Azonnal megfordult, és a mellkasomra hajtotta a fejét. Lustán végigsimított a sebhelyes mellkasomon és a hasamon. Őszintén nem érdekelte, hogy hibás a testem. Ezért még jobban szerettem őt. Megköszörültem a torkomat. – Beszélnünk kell valamiről.

Parker elmondta, hogy kiköltözik a lakásból, és mivel az épület az övé, már át is költözött a legfelső emeletre. Azt akarta, hogy Nary menjen vissza, és tegye azt a helyet az otthonává, ameddig csak akarja. Azt is javasolta, hogy költözzek hozzá. Nagy lépés volt, de a francba, én már készen álltam rá.

A szavaimra megfeszült. Végigsimítottam a hátán.

– Minden rendben, Nary!

– Oké – mondta halkan.

– Parker beugrott a minap. – A teste ismét megfeszült. – Azt akarta, hogy tudd, elköltözik, és kapsz egy másik lakótársat.

Hirtelen felült, háttal nekem, és dühöngeni kezdett.

– Kiköltözik? Miért tenne ilyet? Azt gondoltam, hogy végül visszamegyek oda, és nagyobb biztonságban érezném magam, ha tudnám, hogy ott van. Mivel jelenleg nem vállalt titkos munkát, többet lenne otthon. De most elköltözik, és én egy idegennel leszek. Nem hiszem, hogy vissza tudnék költözni oda... Azt hiszem, itt kellene maradnom, ebben a szobában veled, de csak ha neked is jó. Úgy értem, tudom, hogy együtt vagyunk, és soha nem mondtad, hogy menjek el, de ha akarod, átköltözhetek egy másik szobába itt a telephelyen, ahol tudom, hogy biztonságban lennék.

Felemelkedtem, egyik kezemet az ágyra helyeztem a csípőjénél, és odahajoltam, az államat a vállára támasztva. – Angyal, nem maradhatsz itt örökké. Vissza kell menned oda, ahol a dolgaid vannak.

– Azt akarod, hogy elmenjek és beköltözzek valakihez, akit nem is ismerek?

– Én nem ezt...

– Nem! Semmi baj – motyogta, és ledobta a takarót, kimászva az ágyból. – Értem én! Nem kellett volna olyan sokáig maradnom anélkül, hogy megbeszéltem volna veled.

– Angyal, húzd vissza a segged ide!

– Nem, én, ööö, jobb, ha összeszedem a cuccaimat. Úgy értem, igazad van. Vissza kell térnem a normális kerékvágásba. – Körülnézett a szobában. – És tényleg nincs itt sok mindenem. – Megvonta a vállát.

Felkeltem az ágyból. Hála a fasznak, hogy a farkam lenyugodott, és nem sátorral a bokszeremben követtem. – Ha hagynád, hogy befejezzem...

A mellkasomra tett kézzel megállított. – Sajnálom! Túl sokáig maradtam...

– Egyáltalán nem – vágtam rá.

– Gyorsan lezuhanyozom...

– A kurva életbe! – kiáltottam, majd a vállánál fogva magamhoz húztam és befogtam a számmal a száját. Először megdermedt, amíg a nyelvem hegyével meg nem érintettem az ajka szélét. Akkor elolvadt, de folytatni akartam ezt a beszélgetést, ezért hátraléptem, és rá mordultam. – Most már figyelsz rám?

A szemei elhomályosodtak, majd lecsukódtak. Szuszogva lélegzett, aztán bólintott.

– Végre! Azt akartam mondani, hogy az új szobatársad én leszek. Parker nekünk adta a lakást.

Lassan pislogott, majd, Jézusom, összehúzta a szemét. – Azt mondod, hogy összeköltözünk?

– Igen – sziszegtem.

– Mondod? – fújtatott.

– Angyal, öt kibaszott évig egy seggfej voltam a nővel, akit szerettem. Nem fogok várni és még több időt elvesztegetni veled.

A szeme tágra nyílt. – Ó!

– Igen, ó! – mondtam mosolyogva

– Nos, rendben. Azt hiszem, belemegyek, de…

– De mi? – morogtam.

– Gondolod, hogy megpróbálhatnánk újra azt a csókot, mert nem volt a legjobb, és tudnom kell, hogy ez működni fog-e köztünk...

A picsába! Ez biztosan működni fog. Újra magamhoz húztam, átöleltem a derekát, felemeltem és összepréseltem az ajkainkat. Ő sóhajtott, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy becsúsztassam a nyelvemet a szájába. Miközben lecsúsztattam a testemről, a farkam ismét megkeményedett, magam elé állítottam. A szánk és a nyelvünk újra ismerkedni kezdtek egymással, és ha a nőm nyögéséből következtetni lehetett, akkor ő is élvezte a pillanatot.

– Tűnj az utamból, viking ember! – harsant fel egy kiáltás közvetlenül a hálószobánk ajtaja előtt.

Nary felszisszent, amikor az ajkam elhagyta az övét. Ujjaimmal a hajába túrtam, és a mellkasomhoz húztam a fejét. Hallhatta, ahogy a szívem hevesen ver.

– Addig nem, amíg nem beszélsz velem, baszd meg! – üvöltött vissza Dallas Melissának. Már vártam, mikor bukkan fel újra. Amikor utoljára Stoke-kal beszéltem, aki Nary családjának többi tagjával együtt visszatért Ballaratba, azt mondta, Melissa úgy döntött, hogy egy kis időre itt marad még nyaralni.

Melissa gúnyosan felnevetett. – Most meg beszélgetni akarsz? Azt hittem, utálsz beszélgetni.

– Nos, amíg távol voltál, úgy döntöttem, hogy a nőm vagy.

– Mi van? – sikította. Nary kuncogni kezdett, majd felnézett rám, szeme és az ajka mosolygott.

– Szóval nem te vagy az egyetlen, aki kérdezés helyett csak közli a dolgokat a nőjével – jegyezte meg.

Megcsókoltam az ajkát: – Nem, angyalom, és ez olyasmi, amihez hozzá kell szoknod, mert ez minden Hawks-férfira jellemző.

Megvonta a vállát. – Egyszer majd kitalálom, hogyan szerezzem meg, amit akarok. – Oldalra pillantott, majd vissza. – Bár, amikor a karjaidban vagyok, azt hiszem, már megkaptam, amit akartam.

– Basszus, de gyönyörű vagy – morogtam durván.

Melissa nevetni kezdett a folyosón. – Ezt nem mondhatod komolyan!

– De igen! – vicsorgott Dallas.

– Hát, én nem akarlak téged!

– Ez baromság! Akkor mi volt az a flörtölés?

– Szeretek incselkedni veled. Szórakoztató volt.

Dallas felnyögött, és tudtam, hogy a kezével az arcát dörzsöli.

– Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak Narytől, Low-tól, Menától és Josie-tól. Aztán megyek.

– Nem mész! – vágta rá Dallas figyelmeztető hangon.

– De igen! – feleselt Melissa.

– Ha elmész, utánad megyek, és az nem fog tetszeni!

Melissa felhorkant, és ekkor kopogtak az ajtónkon. Lenéztem magamra. – Megyek zuhanyozni.

– Miattam nem kell elmenned zuhanyozni – kiabálta Melissa az ajtón keresztül. – Szeretek nézelődni.

– Jézusom! – nevettem fel. – Ő tényleg Julian női változata.

– Apró hölgy! – figyelmeztette Dallas.

– Még mindig itt vagy, viking ember?

– Rendben, tisztázzuk a dolgokat! Igényt tartok rád, te az enyém vagy, én pedig a tiéd. Amíg ez így van, addig te kurvára nem flörtölsz más testvérekkel vagy bármilyen más férfival. Ha mégis, megfizetsz érte, és ha bármit próbálnak, kurvára kiszúrom a szemüket. Ha elfutsz, megtalállak, és pokolian megbánod. Hallasz engem, apró hölgy?

– Ez a legtöbb, amit Dallas valaha mondott – suttogta Nary, tágra nyílt szemmel.

Kuncogva, keményen szájon csókoltam a nőmet, majd hátraléptem, hogy felkapjak néhány ruhát. A fürdőszobába menet megkérdeztem: – Ez a csók elég jó volt ahhoz, hogy beleegyezz az összeköltözésbe? Nem mintha lenne más választásod, de gondoltam, azért megkérdezem, nehogy felhúzd magad.

A lábával dobbantott. – Saxon!

Nevetve kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, és becsuktam magam mögött. Bentről hallottam, ahogy Nary kinyitja a hálószoba ajtaját, majd Melissa azt mondja: – A pasik mind ugyanolyan birtokló seggfejek.

– Á, szia, Dallas! – mondta Nary.

– Nary! – morogta Dallas, majd egy hangos csattanás következett.

– Hé! – kiáltotta Melissa.

– Nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a seggeden érzed a tenyeremet, ha nem hallgatsz rám és nem engedelmeskedsz, apró hölgy! – Az ajtó becsapódott. Dallas biztosan megragadta a kilincset és becsapta, mielőtt elindult a folyosón.

A fenébe, rájöttem, hogy hibáztam. Egy másik szobában kellett volna zuhanyoznom, hogy ne halljam azt az istenverte csacsogást. Gyorsan felvettem a pólómat, és kinyitottam az ajtót, majd megdermedtem Melissa szavaira. – Hát, a francba, ettől a férfitól nedvesebb lettem, mint egy mosogatórongy.

– Basszus! – nyögtem. Odamentem a nőmhöz, gyorsan megcsókoltam, majd az ajtó felé sétáltam. – Nem akarok ilyen szarságokat hallani! Inkább egy másik szobában zuhanyozom.

Nary a szájára tette a kezét, hogy legalább megpróbálja elfojtani a nevetését. Amikor bólintott, már kint voltam.

– Várj! – kiáltotta Melissa. – Jól jönne egy kis szexuális tanácsadás.

– Baszd meg, nem! – ordítottam, és becsaptam magam mögött az ajtót.

 

* * * *

 

Nary

 

– Nos – kezdtem –, nagyon jó újra látni téged! – Elmosolyodtam, majd mindketten felnevettünk. Közelebb lépve megöleltem Melissát. – Akarsz reggelizni?

Hátrébb húzódott, és megrázta a fejét. – Bármikor máskor szívesen, de most tényleg azért jöttem, hogy gyorsan elköszönjek. Haza kell mennem, vissza dolgozni. – Melissa egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozott.

– Mi lesz Dallasszal?

Felhorkant és a szemét forgatta. – Csak a szája jár. Egy-két nap múlva már el is felejt engem.

Beleharaptam az alsó ajkamba, és megráztam a fejem. – Őszintén nem hiszem, hogy így lesz. Dallas kemény, makacs, és megkapja, amit akar. Mint minden férfi a Hawksban. Rajtad tartja a szemét, és már most megmondhatom, ha hazaérsz, nézz a hátad mögé, mert nem lesz messze, hogy visszarángasson ide.

A szeme ellágyult, de aztán összeszűkült. – Ezt kétlem, és ha mégis megteszi, akkor bizony harc lesz.

– Szerintem ezt élvezni fogja – mondtam kuncogva.

Elmosolyodott. – Ahogy én is. Most pedig gyere, ölelj meg még egyszer! A többiektől már elköszöntem.

– Korán jöttek – jegyeztem meg, miközben megöleltem.

– Igen, mondták, hogy visszaköltözöl a lakásodba Saxonnal, ami rohadtul izgalmas, szóval azért jöttek, hogy segítsenek.

– Tényleg?

Felvonta a szemöldökét. – Igen, miért?

– Saxon csak ma reggel közölte, hogy ő lesz az új szobatársam.

Hátravetett fejjel felnevetett. – A Hawks-férfiak aztán tényleg tudják, hogyan érjék el, amit akarnak, bármi áron.

– Pontosan – vigyorodtam el.

Ismét a szemét forgatta. – Mindenesetre hiányozni fogsz.

– Nem sokáig, ha Dallasnak bármi köze lesz hozzá.

– Majd meglátjuk.

– Igen, meglátjuk. – Bólintottam. Elindult az ajtó felé. – Melissa – szóltam utána. Megfordult, kezét a kilincsre téve. – Te is hiányozni fogsz, és még egyszer köszönöm!

– Bármit megtennék egy nővérért. – Elmosolyodott, kacsintott egyet, és egy „Majd találkozunk” kiáltással kisétált az ajtón.

– Hamarosan találkozunk – suttogtam, mert igaza volt. A Hawks-férfiak tudták, hogyan érjék el, amit akarnak.