19-20-21. fejezet

 

Tizenkilencedik fejezet

 

 

Saxon

 

Fordította: Sweety

 

A földet bámulva követtem a nőket a folyosón a hálószobámba. A gondolataim azonban máshol jártak. Azon, amit Gypsy az előbb mondott nekem. Úgy döntött, hogy pár napon belül indul haza. Kibaszottul szomorú nap lesz, amikor elmegy, de megértettem. A saját dolgaival kellett foglalkoznia. Jó, becsületes testvér volt, és rohadtul örültem, hogy megismerhettem. A pokolba, még annak is örültem, hogy tartoztunk egy szívességgel az elnökének, mert amit értünk tettek, azt valahogy visszafizetjük majd.

A többi mondatától azonban aggódni kezdtem és összeszorult a gyomrom. Gypsy meg akarta kérdezni az elnökét, és ha Mason beleegyezik, akkor Gypsy felvetette volna az ötletet Kelsey-nek, hogy visszamenne-e vele. Azt remélte, hogy a környezetváltozás majd segít neki a trauma feldolgozásában. Ami a legjobban aggasztott, és amitől még jobban összeszorult a gyomrom, hogy mit fog érezni Nary, ha Kelsey elmenne. Ez összetörhetné Naryt, és nagy volt az esélye, hogy Kelsey elmegy, mert kurvára imádta Gypsyt, még ha bizonytalan is volt vele. Az aggódás a barátnője miatt, segített Narynek. Ez elterelte a figyelmét arról a pokolról, amin keresztülment. Mióta visszajött, nem sírt, nem engedte szabadjára az érzelmeit, kivéve azt az első éjszakát. Még akkor sem sírt, amikor valamelyik éjszaka sikoltozva ébredt. Megnézte Kelsey-t, megnyugodva visszabújt hozzá, és újra elaludt.

Kelsey nélkül csak abban bíztam, hogy én elég leszek, hogy Nary ne omoljon össze.

Hamarosan el kellene beszélgetnem vele. A megfelelő pillanatra halogattam, de bassza meg, sosem volt megfelelő a pillanat. Meg kellett értenie a nőmnek, hogy mindig ott leszek neki. Még azután is, hogy megosztottam vele a szar múltamat, gondoskodni fogok róla, hogy ne legyek messze tőle. Mindig megvédem őt.

Az istenit, reméltem, hogy elég leszek az angyalomnak.

 

* * * *

 

Mason

(Rebel Wayfarers: írta MariaLisa deMora)

 

Telefoncsörgés ébresztette Masont, és megfordulva az ágyban, gyorsan elhallgattatta a csengést. Willa megmozdult mellette, amikor kigurult az ágyból, hüvelykujja már a képernyőn volt. Az előszobába érve beleszólt: –  Igen? –  Meg sem nézte a számot, tudta, hogy egy ilyenkor érkező hívás fontos lehet.

A házon átvágva bepillantott Garrett szobájába, és látta, hogy a fia széttárt karokkal, összegyűrt takaróval alszik. Gypsy szólalt meg, elvonva Mason figyelmét a fiáról, szigorú hangja riadókészültségbe kapcsolta Masont. –  Szükségem van a hozzájárulásodra, főnök.

– Megkapod –  mondta Mason, és a konyha felé vette az irányt. Felkapcsolta a lámpát a mosogató fölött, árnyékban hagyva a helyiség többi részét.

– Tudod, miért voltam itt, és tudod, hogy mi történt. –  Nem kérdés volt, mert Mason tudta. Ő volt, aki eleve Ausztráliába küldte Gypsyt, megoldásként a problémára. Várt, tudta, hogy Gypsynek nincs szüksége semmilyen noszogatásra, hogy folytassa. –  Tudod, ki vagyok én, Mason. Hogy milyen ember vagyok. –  Gypsy vett egy mély lélegzetet, visszafogottsága ellentétben állt a hangjában lévő feszültséggel. –  Meg kell kérdeznem, mit szólsz.

– Mire gondolsz, te köcsög? Köpd már ki! –  Hideg levegő érintette a vállát, és Mason vissza akart bújni az ágyba a felesége mellé, nem pedig itt állni és azt hallgatni a hideg konyhapadlón, ahogy az egyik embere egy kérdés körül vergődik.

– Az a lány, akit Naryvel együtt kiszabadítottunk. –  Gypsy hangja megváltozott, reszelős lett. –  Kelsey. Ő... megbízik bennem, főnök. Nincs itt senkije. Senki, kivéve Naryt, és annak a lánynak folytatnia kell az életét. Kelsey... nem lenne akadály, mert Nary sosem engedné, de érzelmileg megrekedtek. Ma tisztán láttam, hogy mik lehetnek, mik lesznek, ha továbblépnek. Mason! –Sóhajtott egyet. –  Haza kell mennem, de nem tudom elképzelni, hogy itt hagyjam őt. Szeretném... nem, magammal kell vinnem őt.

Mason kíváncsian kérdezte: –  Mi a franc a kérdés, Gypsy?

– Magammal viszem, ő az enyém. Elintézem, hogy ne is menjen el. Nem a vízumról beszélek, főnök. Hanem, hogy az életem része lesz. Ami azt jelenti, hogy ő az enyém lesz. Ez természetesen részben az ő döntése. Egy olyan nő, mint ő, akitől annyi mindent elvettek, a papíron kívül minden más az ő döntése kell, hogy legyen. De bassza meg, Mason, ő az enyém, ami azt jelenti, hogy Rebel lesz! Bárhogyan is akarja magát nekem adni, én elfogadom. Szükségem lesz erőforrásokra, hogy hazavigyem... haza. –  Gypsy szünetet tartott, és Mason várt. –  Magammal viszem, csak azt akartam, hogy tudd!

– Ez inkább kijelentés volt, mint kérdés, ha esetleg érdekelne –  viccelődött Mason. –  Ha fontos neked, akkor hozd magaddal. Van elég Old Ladynk, hogy segítsünk neki beilleszkedni.

– Tudnál... gondolod, hogy Willa tudna hozni néhány dolgot a házamba? –  Gypsy most tétovázott, mintha ebben sem lenne olyan biztos.

– Az a kérdés, hogy a nőm hajlandó-e neked vásárolni? Testvér, ezt nem gondolhatod komolyan! –  Mason felhorkant. –  Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy szüksége van-e levegőre. Küld el neki e-mailben a listát, ő... gondoskodunk róla, hogy mindened meglegyen, testvér. Ez a nő jelent neked valamit?

– Igen. –  A válasz gyors és határozott volt.

– Akkor már nekem is jelent valamit. Vigyázok rád, haver. –  Mason elvigyorodott amikor meglátta Willa árnyékát, ahogy feléje tart. –  Ez a sors, testvér. Trükkös ribanc, mi?

– Tessék? –  Gypsy hangja úgy hangzott, mintha elindult volna, valószínűleg azért, hogy megkeresse és rábeszélje Kelsey-t a föld másik féltekéjére.

– Körbe kellett járnod a világot, hogy megtaláld a nődet.

 

* * * *

 

Gypsy

 

Saxon szobájának ajtajához lépett, és benézett az ágyon pihenő csoportra. Középen Nary, közel Saxonhoz, tekintetét a tévére szegezve. Saxon a csuklóját fogva, szórakozottan körözött a hüvelykujjával, hogy el ne mozduljon. Nem mintha Nary bárhová is menne, közben Saxon is a tévét bámulta. Kelsey, Nary másik oldalán feküdt, egy párnával a feje alatt. Bár egy szót sem szólt, de az a halványkék szempár azonnal Gypsy felé fordult. Rám.

Mindig is így volt. Nem számított, hol voltak, vagy mi történt körülöttük, a lány mindig megtalálta őt. A tekintetével, vagy néha bassza meg, a közelébe került, és imádta, amikor odabújt hozzá. Ha a férfi kezdeményezett, hagyta, hogy megfogja a kezét, még akkor is, ha közben érezte a csuklóján a félelem lüktetését, de Kelsey akkor is kitartott. Az oldalához simult, és Gypsy átkarolta a vállát, és a keze alatt érezte az izmaiban lévő remegést, mintha harcolna a menekülés ellen, de Gypsy tudta, hogy nem előle akar menekülni. A lány mélységes félelme miatt próbálta mindig összeszedni magát, és küzdött a testének közelsége okozta vágyai ellen.

Gypsy tudta, hogy változásra volt szüksége. Saxon is tudta. Masonon kívül ő volt az egyetlen, akivel Gypsy beszélt erről. Csendben állt az ajtófélfának támaszkodva, megemelte Kelsey felé az állát, mire a lány a legédesebb mosollyal ajándékozta meg. Gyönyörű, olyan kibaszottul gyönyörű. Bassza meg, bármit megtennék, hogy minden nap ezer oka legyen mosolyogni. Gypsy a fejével a folyosó felé biccentett, mire a lány felnézett Naryre, majd vissza a férfira. Szabadkozva legördült az ágyról, és kisétált a szobából.

Várt. Amikor mellé ért, felbámult rá, és hirtelen azon tűnődött, vajon a lány tudja-e, mit művel vele ilyenkor. Szó nélkül megbízik benne, a közelében akar lenni, mert miatta érezte magát biztonságban. Az első naptól fogva áldásnak érezte ennek a bizalomnak a súlyát, és egyensúlyozott az iránta érzett kéjjel, amikor megérintette a lányt. –  Beszélni akarok veled –  mondta neki, és figyelte, ahogy a lány szeme elkerekedik. Nem az izgalomtól. A félelemtől. Bassza meg! –  Gyere velem, Kelsey!

A lány összeszorított ajkakkal bólintott. –  Oké.

– Nem lesz semmi baj, drágám. Ígérem! –  A szavai mintha megkönnyebbülést jelentettek volna a lánynak, és ismét bólintott. Esélyt sem hagyott, hogy elhúzódjon az érintése elől, a könyökétől a csuklójáig végigsimított a karján, majd megszorította a kezét. Várt, a lány szemébe nézve reménykedett, hogy a lány meglátja a szemeiben, hogy mire van szüksége. Lassan és remegve, de megtette, és Gypsy büszkén rá mosolygott, amikor összefonta az ujjaikat. Gypsy ölt érte, és mégsem félt a keze érintésétől.

A házon át kivezette az udvarra, és megállva felnézett a csillagokra, majd ismét elcsodálkozott, hogy a csillagok mintázata innen teljesen más. Anélkül, hogy elgondolkodott volna a mondandóján, beszélni kezdett. –  A főnököm, azaz az elnök... Mason küldött erre a feladatra, tudod. Ő egy jó ember. Szerintem neki is tetszene itt. –  Gypsy tudta, hogy össze-vissza hablatyol, de olyan kibaszottul ideges volt, hogy nem tudta kontrollálni a száját. Egy átkozott zsaru volt, aki gyilkosokat és zsaroló maffiózókat hallgatott ki, most mégsem találta a szavakat ennek a nőnek. Mert ő számít, gondolta. Mert őt akarom.

– Jól hangzik. –  A nő megint reszketett, ami kikészítette. Bármit megadna neki, hogy jobban érezze magát.

Ideje, hogy haladjunk. Gypsy szelíden szólt: –  Szeretek itt lenni. Elmosolyodott, amikor a lány megszorította a kezét, aztán elkomorult, amikor megborzongott. –  Drágám, te fázol! Szólnod kellett volna. –  A kezét fogva Gypsy maga felé terelte, és Kelsey az egyik bizakodó lépést a másik után tette felé. A mellkasához húzta a lány hátát, és nagyon lassan, hogy lehetősége legyen menekülni, átkarolta a vállát, magához ölelve a nő karcsú testét. –  Jobb így?

– Igen. –  A fejét az ölelő karjaihoz hajtotta. Gypsy elfojtott egy nyögést, a lány nyakának íve látványától, amely finom vonalú és gyönyörű volt, mire az ajkát oda érintette a nyaka és a válla találkozásához. Tökéletes volt számomra. Picsába! Felidézte a lány megmentésének emlékét. Zúzódásokkal tele próbálta rémülten kiszabadítani magát a szemétláda alól, és pár pillanattal később már megbízott benne. Bennem. Sokkal erősebb és bátrabb, mint ahogy magáról gondolja.

Ezt muszáj volt jól csinálnia, nem kockáztathatta, hogy megijessze a lányt a teste vágyaival. A domborulatai, amelyekkel még nem rendelkezett a kiszabadításakor, a testének nyomódtak, és majdnem felnyögött, amikor a nő megmozdult, a feneke a farkához nyomódott. Rabszolga volt hetekig... hónapokig.

Nem várhatta el, hogy azonnal visszazökkenjen a kinti életbe. De segíthetek neki, hogy minden nap egy kicsit messzebbre jusson, gondolta.

– Szeretek itt lenni –  ismételte, majd befejezte –,  de haza kell mennem. –  Mintha áramütés érte volna, úgy merevedett meg a karjaiban. –  Nem most azonnal, de hamarosan, Kelsey. Nagyon hamar. –  Mozdulatlanul állt a karjai között, és nem tudta eldönteni, hogy a szívdobogás, amit hall, az melyiküké. Ez nagyon rosszul is elsülhet, gondolta. Vagy nagyon jól. –  Az otthonom Amerikában van. Gondoltál már arra, hogy meglátogass, drágám? –  A gyönyörű, sötét hajszálai végigsöpörtek a bőrén, ahogy a lány megrázta a fejét. –  Nem gondoltál még rá, vagy nem is akarsz elgondolkodni rajta?

Egy vállrándítás, ami végigsimította a férfi mellkasát, olyan érzés volt, amiről nem is tudta, hogy létezik. –  Drágám! –  Gypsy nem tudta, mit vár el tőle, de többet, mint ez az egyszerű mozdulat. Azt akarta, hogy a lány egyértelműen döntse el, hogy vele tart-e. Kérlek, kicsim!

– Sosem gondoltam, hogy erre képes leszek valaha. –  Ez legalább nem egyértelmű elutasítás, és talán egy kis vágyakozás is volt benne.

– Szeretnél? Akarsz jönni? –  Gypsy torka összeszorult, és muszáj volt nyelnie egyet, hogy folytatni tudja. –  Akarsz velem hazajönni?

– Te... nem hagysz itt? –  A hangja megtört, és ez kibillentette a mérleg nyelvét. Lehet, hogy sok mindentől félt, de mindennél jobban vele akart lenni. Engem választott.

– Mit mondtam neked, amikor először megláttalak? Hm, bébi? –  Nem várta meg, hogy Kelsey visszaemlékezzen, mert a szavak a szívébe voltak vésve, és kétségbeesetten a lány tudtára akarta adni, hogy ő emlékszik rá. –  Nem megyek sehova. Nélküled nem.

 

Huszadik fejezet

 

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

Néztem Kelsey-t, amikor belépett a hálószoba ajtaján. Nem igazán tudtam meghatározni az arckifejezését. Aggodalom, megkönnyebbülés és izgalom keveréke volt rajta. Bár a figyelmem azonnal Saxonra terelődött, amikor felállt az ágyról. –  Hagylak benneteket a lefekvéshez készülődni, és beszélgetni.

Beszélgetni?

Beszélgetnünk kellene?

Miről?

Ahogy Kelsey körbenézett a szobában, és nem nézett a szemembe, csak az ajkát harapdálta, elárulta, hogy ez a beszélgetés, amiről mit sem tudtam, nagy horderejű lesz.

Gypsy felzaklatta? Elintézem, ha így történt.

Bár nem hiszem, hogy megtenné. Csodálatosan viselkedett Kelsey-vel. Annyira, hogy szerintem érzett valamit iránta.

Összerezzentem, amikor hallottam a hálószoba ajtajának csukódását. Saxon kiment.

– Nary –  suttogta Kelsey. Az ágy végéhez sétált, és végre a szemembe nézett. –  Hm, nekem... valamit el kell mondanom.

– Jól vagy, édesem? –  kérdeztem, feltérdelve az ágyon.

Mosolyogva bólintott. –  Igen. –  Leült az ágyra, majd mellém kúszott. Amikor leült velem szemben, én is leültem és megfogtam a kezét

– Mi történt? Mert jól voltál, mielőtt kimentél Gypsyvel, most pedig bizonytalan vagy és el akarsz mondani nekem valamit. Aggódom!

– Kérlek, ne aggódj! Csak azért vagyok bizonytalan, mert aggódom, hogy m-mi lesz a véleményed.

– Miről? –  kérdeztem halkan, és megszorítottam a kezét.

– Gypsy az előbb b-beszélt velem. Azt mondta, hogy hamarosan haza kell mennie...

– Ó, édesem, annyira sajnálom –  szakítottam félbe.

Megrázta a fejét, megnyalta kiszáradt ajkát. –  Magával akar vinni.

– Micsoda? –  kiáltottam fel. Megsajdult a szívem. Már láttam a választ a szemében: Elmegy. Elhagy. Megdörzsöltem a mellkasom. Más okból fájt. Nem azért, mert elmegy; tudtam, hogy ez a legjobb döntés számára. Kötődtek Gypsyvel, úgyhogy nem akartam az útjába állni.

Inkább a félelem kavarta fel a gyomromat. Ott voltunk egymásnak. Mindketten tudtuk, hogy valójában mit jelent ez az egész. Együtt voltunk benne. Segítettük egymást. Együtt voltunk... gyengék.

Elöntötték a könnyek a szemem és láttam, hogy Kelsey is csendben sír. Bólintott és szipogott. –  Én... ha továbbra is egymásba kapaszkodunk, attól tartok, hogy soha nem fogjuk megtanulni, hogyan kell újra élni.

Kelsey, az én édes barátnőm, ugyanarra a következtetésre jutott, mint én. Nem csak a férfiak nyújtották nekünk a biztonságot. Mi is egymásnak. Csakhogy nem tudtam, hogy ez így nem fog előre vinni. Akkor esett le, hogy ha Kelsey itt marad, nem leszek soha újra a régi. Nem mennék vissza az egyetemre, nem költöznék vissza a lakásomba, nem folytatnám az életemet. Kizárólag Kelsey-re koncentrálnék. Erre mindketten rájöttünk.

– Biztos ezt akarod? – kérdeztem megtört hangon. Nem akartam, hogy biztos legyen, mert még nem voltam önmagam. Nem Kelsey miatt, hanem magam miatt. Amint elmegy, szembe kell majd néznem a valósággal. Tovább kellene lépnem, és... Istenem, készen álltam erre? Nem tudtam, és ez ijesztett meg a legjobban.

– Igen –  mondta, majd mély levegőt vett. –  M-mikor Gypsy azt mondta, hogy hazamegy, az egész testem... –  Megrázta a fejét. –  Üres lett a szívem, és ez fájt, itt. –  A szívére tette a tenyerét. –  Tudom, hogy nagyon fogsz hiányozni, mert te... csodálatos ember vagy, Nary. –  Lenézett az ágyra, majd újra rám, és szomorúan elmosolyodott. –  De tudom, hogy egy napot sem bírnék ki nélküle.

Bólintottam: –  Tudom, mire gondolsz. –  Én ugyanígy voltam Saxonnal. Minden reggel ébredés után már őt kerestem. Minden lépésnél utána kutattam, és amikor külön voltunk, csak a közelében akartam lenni. –  Csak az számít, hogy boldog legyél. Nagyon fogsz hiányozni, de minden nap hívhatjuk egymást, skype-olhatunk, üzenhetünk egymásnak. –  A vállam megereszkedett. Szerettem volna visszaszívni a szavakat, és inkább azt mondani, hogy ne menjen el, soha ne hagyjon el, de akkor csak önző lettem volna, pedig komolyan gondoltam, amit az előbb mondtam. Csak az ő boldogsága számított.

– Én... így lesz...

– Ijesztő, de egyben izgalmas is. Gypsy a becsület és a megbízhatóság mintaképe. Tudom, hogy biztos kezekben leszel nála. Ráadásul dögös is.

Meglegyezgettem magam, mire Kelsey szégyenlősen elpirulva elmosolyodott.

– Szerintem is.

– Mi? Az, hogy dögös?

Elkerekedtek a szemei, aztán felkacagott. –  Nem, én-én úgy értettem, hogy nagyon megbízható.

– Az is. És, édesem, nagyon szerencsés, hogy vele mész, de te is szerencsés vagy, mert nyilvánvaló, hogy odáig van érted.

– Igen –  elvigyorodott. –  Végre r-ránk ragyogott a szerencse.

– Így van –  mondtam halkan.

 

* * * *

 

Három nappal később

 

Kelsey-vel egy hátsó piknikasztalnál beszélgettünk és élveztük egymás társaságát, mert másnap felül egy repülőre Gypsyvel. Még mindig nem hittem el, hogy elmegy. Összeszorult a gyomrom, amikor eszembe jutott, hogy külön élünk majd egymástól, de mindkettőnknek így lesz a legjobb. Csak folyamatosan emlékeztetnem kellett erre magam.

Kelsey-ről a telephely hátsó ajtajára néztem, amikor kinyílt. Azonnal megdermedtem. Jerimiah lépett be. Saxonra néztem, aki tőlünk nem messze Gypsyvel a motorját bütykölte. Láttam, ahogy felemeli a fejét, és meglátja Jerimiah-t. Eldobta a kezében lévő akármilyen szerszámot, és nagy hévvel elindult az exem felé. Torkomban dobogó szívvel felálltam, és gyorsan megkerültem az asztalt.

– Nary? –  szólt Kelsey.

– Drágám, maradj itt, csak egy pillanat...

– Takarodj a szemem elől! –  üvöltötte Saxon, és megállt Jerimiah-val szemben.

– Csak beszélnem kell...

– Leszarom, hogy mit akarsz! Ő már nem tartozik hozzád! Elvesztetted a jogot, hogy egyáltalán a közelében legyél! –  Saxon hátralökte Jerimiah-t.

– Saxon! –  kiáltottam, és sietve lépdeltem feléjük. Saxon nem figyelt rám. Jerimiah arcához hajolt, és suttogott valamit, amit nem hallottam. Aztán megint hátralökte. –  Állj! –  parancsoltam, és melléjük léptem. Kezemet Saxon karjára tettem. Lenézett rá, majd a szemembe. –  Kérlek, nekem is beszélnem kell vele! – könyörögtem.

Lágy tekintettel nézett rám. –  Angyal...

– Kérlek! –  suttogtam. Sürgetve, hogy megértse, és remélve, hogy tudja, még ha nem is tisztáztuk, hogy mik vagyunk egymásnak, nem megyek vissza Jerimiah-hoz.

– Bassza meg! –  káromkodott Saxon. Megfordult, és visszament a motorjához. Gypsy már nem volt ott. A vállam fölött hátrapillantva észrevettem, hogy Kelsey-vel ül, aki aggódva figyelt engem. Megnyugtatóan rá mosolyogtam, majd Jerimiah felé fordultam.

Fájt a lelkem. Borzalmasan nézett ki, fáradtnak és összetörtnek. Rettegés szorította össze a gyomromat. Már régen üzennem kellett volna neki, hogy találkozni akarok vele.

Nem, össze kellett volna szednem a bátorságom, hogy magam keressem meg, de féltem, mert nem akartam megbántani, pedig már megtettem.

– Nem akarsz leülni oda? –  kérdeztem egy másik padra mutatva.

– De, persze –  válaszolta, és egy apró mosolyt villantott rám. Csendben követett, és oda sem kellett néznem, hogy tudjam, Saxon le sem veszi rólunk a szemét. Éreztem, hogy a tekintete lyukat éget a hátunkba. Ügyeltem, hogy Jerimiah-val szemben üljek, bár legszívesebben mellé ültem volna, hogy megöleljem, és elmondjam neki, mennyire sajnálom.

Ehelyett, miután mindketten leültünk, átnyúltam az asztalon, és remegő kézzel megfogtam az övét. Valami csörömpölve zuhant a földre mögöttem. Nem hagyhattam, hogy Saxon elterelje a figyelmem. Jerimiah-nak és nekem közös múltunk volt. Itt volt az ideje, hogy mindent tisztázzunk.

– Sajnálom! –  suttogtam. Tekintetemet a kezünkre szegeztem, figyeltem, ahogy a hüvelykujjával simogatja a kézfejemet. Valami, amitől egykor pillangókat éreztem a gyomromban, most semmit sem jelentett.

Elfintorodott. –  Mit sajnálsz? Én vagyok az, aki sajnálja. Ha akkor nem hallgattam volna rád, akkor nem lett volna... Bassza meg, Nary! Elvittek! Meg kellett volna védjelek. A francba, belehaltam a tudatba, hogy a csajom annak a rohadéknak a karmai között van, és nem tehettem semmit.

Könnyek töltötték meg a szemem. Megráztam a fejem. –  Nem –  sírtam. –  Kérlek, ne ostorozd magad a történtek miatt! Nem te vagy a hibás! Az én hülyeségem miatt vittek el. Nem a te hibád volt, Jerimiah. Kérlek, ezt értsd meg! Nagyon sajnálom, hogy eddig hagytam, hogy ezt hidd. Meg kellett volna keresnem téged, miután... amikor visszajöttem. Nem a te hibád. –  Szinte nyöszörögve fejeztem be, és az asztalt bámultam. Egyre szorosabban fogtuk egymás kezét.

– Annyira féltettelek –  vallotta be halkan.

– Jól vagyok –  mondtam automatikusan. Megrántotta a kezemet. A fájdalommal teli szemébe néztem, majd szomorúan rá mosolyogtam: –  Legalábbis idővel jól leszek.

– Tudom, hogy az leszel. Mindig is egy erős nő voltál. –  Felsóhajtott, Saxonra pillantott, majd vissza rám. –  Most már a Hawks tagja vagyok.

– Jerimiah…

– Ne, kicsim! Tudom! –  Megint Saxonra pillantott, majd vissza rám. Káromkodott az orra alatt, és megdörzsölte a tarkóját. –  Csak azt akartam mondani, hogy mivel a Hawks tagja vagyok, többet fogunk találkozni, és még az egyetemen is. –  Megvonta a vállát. –  Ha lehet, szeretnék az életedben maradni, Nary.

– Jerimiah –  suttogtam.

– Mindig is ő jelentette neked a boldogságot. A francba, ezt mindenki látta, és tudom, hogy a kapcsolatotok még nem tart ott, de én ismerem azt a fickót, egy makacs pöcs. –  Elnevette magát. Én is elmosolyodtam. –  Ő majd gondoskodik róla, hogy megkapd az egész világot, mert te megérdemled, bébi.

– Te is megérdemled –  mondtam. Kérdőn felvonta a szemöldökét. –  Te is megérdemled a világot, Jerimiah. Gyönyörű vagy, erős, édes, okos, és ha egy nő nem hozza el neked is a világot, akkor meg kell vizsgáltatni az összes nő fejét.

Hátravetett fejjel felnevetett. Miután megnyugodott, mindkét kezét az enyémre kulcsolta. –  Ha nem tudnám, hogy letépik a fejem, megölelnélek, bébi. –  Kuncogtam. Melegen rám mosolygott. –  Tudom, hogy ott vannak a barátnőid, a családod és ő is, de ha bármikor beszélgetni szeretnél, én mindig itt leszek neked.

– Tudom, drágám, és ez mindkét irányba működik. Még ha Saxon utálja is, én ott leszek neked, Jerimiah.

– Nagyra értékelem. –  Elengedve a kezem hátradőlt. –  Most pedig, mielőtt felrobbanna a fejem a mentális vudu vibrációktól, amiket felém sugároz, azt hiszem, jobb, ha lelépek.

Most én nevettem fel hangosan. Amikor felálltunk, bár Saxon figyelt, körbesétáltam az asztalt, és szorosan megöleltem Jerimiah-t. –  Ne légy miatta idegen!

Felhorkant. –  Soha! Túlságosan élvezem, hogy szórakozhatok vele.

Megpaskoltam a karját, amikor hátrébb lépett. Elmosolyodott, előrehajolt, majd homlokon csókolt. Melegséget éreztem a hátamnál, és amikor Jerimiah hátralépett, jelentőség teljesen rám nézett.

– Viszlát –  jelentettem ki, hogy a hátam mögött álló alfahím is tudja, hogy Jerimiah-val barátok maradunk.

Jerimiah rám kacsintott: –  Alig várom. –  Elindult, majd a válla fölött visszaszólt: –  Viszlát, faszfej!

– Húzz innen, faszfej! –  kiabálta Saxon.

Miután elment, Saxon felé fordultam. Bosszúság tükröződött a szemében.

Mosolyogva mondtam: –  Minden rendben.

Morogva tanulmányozta az arcomat.

– Saxon, Jerimiah és én barátok vagyunk. Ezt meg kell értened! –  Amikor még mindig csak bámult rám, és összeszorította az állkapcsát, már rajtam is eluralkodott a frusztráció. Összehúzott szemekkel vártam, hogy mondjon valamit, bármit. A türelmem határát feszegette, hogy már két hete megígérte, hogy beszélni fogunk, de még mindig nem tette meg. Tudni akartam, hogy hányadán állok vele. Barátként fog-e velem bánni, vagy barátnőként? Végül felemeltem a kezeim. –  Nem is tudom, miért vesződtem egyáltalán azzal, hogy ezt elmondjam neked. Nem mintha bármi közöd lenne hozzá.

– Angyal –  figyelmeztetett.

Az arcába hajolva felcsattantam. –  Mi van?

Az ajkai megrándultak. –  Nemsokára megbeszéljük.

Szememet forgatva kifújtam a levegőt, és rá bámultam. Ő elmosolyodott. –  Ezt már mondtad, Saxon!

– Van időnk. Csak tudnod kell, hogy nem hátrálok meg. Soha többé nem fogok szarul bánni veled! A dolgok megváltoztak. Te is tudod. Csak várj még egy kicsit, angyalom. Majd ha elment a barátnőd. Egyelőre élvezd a délutánt és utána az esti búcsúbulijukat.

– Akkor holnap?

Kuncogva rázta meg a fejét. –  Talán.

– Saxon! –  szóltam rá.

– Angyal! –  morogta. Keresztbe fonta a karjait a mellkasán, és összehúzta a szemeit. –  Inkább beszélgessünk arról, hogy te és ő még mindig barátok vagytok?

Horkantva mondtam: –  Nem, mert ez így lesz.

– Majd meglátjuk.

– Nem, nem fogjuk.

A szeme hirtelen megenyhült. Leengedte a karját, majd az arcomhoz emelte. Kézfejével gyengéden végigsimított rajta. A szívem zakatolt.

– Jó látni, hogy az angyalomban még mindig ott a harciasság.

Elkerekedtek a szemeim. Azért vitatkozott, hogy ezt kihozza belőlem, hogy megpróbáljon visszahozni. A mellkasához szorítottam a homlokomat. Megérintette a nyakam. –  Saxon –  suttogtam.

– Vártam, hogy mikor bújik elő belőled, és most végre előbukkant, és nem nyomhatod el. Nem számít, hogy mikor és hol, de kurvára tudnod kell, hogy mindig saját magad lehetsz. Még akkor is, ha félsz. Amikor érzed, hogy a félelem összeszorítja a torkodat, akkor is lehetsz a régi éned. Bár teljesen megértelek. Tudom, hogy időnként elrejted, de amikor majd eljön az ideje, szívesen visszahoznám, hogy ragyoghass, és az lehess, aki vagy, anélkül, hogy újra éreznéd a sötétséget.

– Saxon –  kapkodtam levegő után.

Megszorította a nyakam. –  Jól megleszel Kelsey nélkül is, angyalom. Gondoskodom róla!

Szipogva hátrébb húzódtam, és könnyes szemmel néztem rá. –  Tényleg?

– Kurvára igen! Veled leszek. Melletted.

Boldog könnyek öntöttek volna el a szemem Saxon mondandója miatt, ha nem lett volna az arcán egy incselkedő mosoly. –  Most menj a barátnődhöz! Én meg levadászom azt a faszfejet, aki azt hiszi, hogy a barátod lehet.

Összehúzott szemekkel csattantam fel. –  Saxon!

Felkuncogott. –  Remek, még mindig ott van, pedig rátettem egy lapáttal. Most pedig menj a csajodhoz, angyalom!

A szememet forgatva finoman meglöktem, de mosolyogva mentem vissza Kelsey-hez.

 

Huszonegyedik fejezet

 

 

Saxon

 

Fordította: Sweety

 

Másnap a ház előtt álltam Gypsyvel, miközben a nőink oldalt suttogtak egymásnak, ölelkeztek és búcsúzkodtak. Az előző este jól sikerült. A buli vad volt, mint minden Hawks-parti, de a lányok mindig egymás mellett maradtak, és még Kelsey távozásának gondolata sem tudta elvenni a jó kedvüket.

Gypsyre pillantva láttam, hogy ő is a nőinket figyelte. – Gondolod, hogy helyesen cselekszel, amikor magaddal viszed?

Összeszorította az állkapcsát, és bólintva a szemembe nézett. – Kurvára igen, mert nem látok más lehetőséget. Ha nélküle mennék el, egész idő alatt csak aggódnék, az istenit! Nekem ő a legfontosabb.

– Jó hallani ezt, testvér. – Felé nyújtottam a kezem. Kibontotta a mellkasán összefont karját és ő is kinyújtotta a kezét, de nem fogtam meg. Megragadtam a csuklójánál. Elkapta az enyémet, és egy gyors ölelésben keményen megpaskoltam a hátát. Aztán hátra léptem. – Nem tudom eléggé megköszönni! Basszus, fegyver nélkül, csak velünk a hátad mögött mentél be, hogy visszaszerezd a nőmet... Krisztusom, komolyan nem tudom eléggé megköszönni. Ha bármikor szükséged van rám, én ott leszek, és itt nem a klub tartozásáról beszélek, Ha szükséged van rám, csak szólj, érted?

– Megtiszteltetés testvér, hogy segíthettem nektek, és hogy megtalálhattam őt. – A tekintete Kelsey-re vándorolt, majd vissza. – Tényleg megtiszteltetés.

– Jobb, ha elszakítjuk őket egymástól, nehogy lekéssétek a járatotokat.

Felkacagott. – Hát, nem lesz könnyű feladat, de igazad van. – Füttyentett, mire a nők ránk néztek. – Drágám, indulnunk kell!

Kelsey a férfira vigyorgott, és bólintott. De ugyanúgy ölelkeztek és beszélgettek tovább.

Nevetve mondtam: – Rendben, én elkapom a nőmet, te pedig vidd a tiédet.

– Ez egy jó terv.

Elindultunk feléjük. Látták, hogy jövünk, ezért Nary megfordult, és Gypsyhez lépve szorosan megölelte.

– Megígéred, hogy vigyázol rá?

– Még az életem árán is.

Nary hátrébb lépve vigyorgott. – Ez elég jó válasz.

A kezemet nyújtva elkaptam a farmerját, és a mellkasomhoz húztam a hátát. – Asszony, indulniuk kell! – Kelsey-re pillantva megemeltem az állam: – Tartsuk a kapcsolatot, jó?

– Igen, Saxon. – Bólintott. – Ööö, köszi, hogy megengedted, hogy a szobádban maradjunk.

– Szóra sem érdemes – válaszoltam.

Gypsy felkapta a földről a táskát, bár nem sok minden volt benne; csak a Narytől kapott ruhák. Kelsey nem akart új cuccokat vásárolni. – Hamarosan beszélünk – mondta Gypsy.

– Igen, tesó – bólintottam.

Elindultak a várakozó taxi felé. Gypsy nem akarta, hogy kimenjünk velük a repülőtérre. Látni akarta, hogyan boldogul Nary nélkül, ha csak kettesben lesznek. A pokolba, biztos, hogy Kelsey boldogulni fog. Teljes odaadással nézett Gypsyre. Lehet, hogy eltart egy darabig, mire összecsiszolódnak, de sikerülni fog nekik.

– Viszlát – szólt Nary.

Kelsey visszafordulva integetett. Nary csókot dobott, és megfogta a derekára tett karom. Mindkét nőnek – rá sem kellett Naryre néznem, hogy tudjam – könnyes volt a szeme.

Nary addig integetett, amíg a taxi el nem tűnt a szeme elől. Előrehajoltam, az államat a vállára támasztottam. – Jól lesz.

Felsóhajtott. – Tudom.

– Egymás mankói voltatok.

Bólintott. – Tudom.

– Aggódni fogsz, és ő is aggódni fog, de végül mindketten boldogok lesztek. – Nem szólt semmit, csak ismét bólintott. Basszus, a következő pár nap nehéz lesz. Nem tudtam, hogy készen áll-e a nagy beszélgetésünkre. Nem akartam a szarságaimmal terhelni, amikor még ennyire törékeny volt Kelsey távozása miatt. – Gyere angyalom, tűnjünk el egy időre!

Megmerevedett. – Hová? – suttogta.

– El akarlak vinni valahová ebédelni.

– Az jó lenne – suttogta.

Jézusom, kurvára szerettem ezt a nőt a karjaim közt tartani.

 

* * * *

 

Bár szerettem volna, ha Nary átölel a Harley-mon, mégis úgy döntöttem, hogy inkább a teherautómmal megyünk. Egész úton csendben voltunk, a nőm gondolatai Kelsey távozása körül forogtak.

Megálltam egy étterem parkolójában, majd kiszálltam és az anyósüléshez mentem. Már kinyitotta az ajtaját, így lesegítettem a derekánál fogva. Aztán kézen fogva besétáltunk.

Miután leültünk egy kétszemélyes asztalhoz, kikaptam a kezéből az előbb felvett étlapot, és megvártam, amíg rám nézett. – Jól vagy?

– Igen – mosolyodott el. – Csak mindent el kell rendeznem magamban. Soha nem gondoltam, hogy egy asztalnál ülök majd veled szemben egy randin. – Kikerekedtek a szemei. Elvigyorodtam, miközben próbáltam felfogni, hogy mit mondott. – Nem mintha ez egy randi lenne. Úgy értem, ez csak egy ebéd, és a barátok együtt szoktak ebédelni. Minden nap együtt ebédeltem Kelsey-vel. Talán fel kéne hívnom Low-t, meg Josie-t, és meglátjuk...

– Angyal – szakítottam félbe.

– Saxon?

– Azóta szerelmes vagyok beléd, amióta először megláttalak.

Bassza meg! Tényleg csak úgy kiböktem ezt a szart?

– Mi? – zihált.

Jézusom! Csak úgy kimondtam.

Mocorogtam a széken, hirtelen kényelmetlenül éreztem magam Nary döbbent tekintete miatt.

– Tizenhárom éves voltál, és épp akkor kezdted a középiskolát. Már az első napon megláttalak az évnyitón, és kurvára lenyűgözött a szépséged.

– Micsoda? – visította. Összerezzentem, majd elpirulva körbenézett és odaszólt a többi vendég felé. – Bocsánat.

Amikor rám nézett, folytattam. – Azonnal tudtam, hogy te vagy az igazi, de eltaszítottalak magamtól.

Közelebb hajolva sziszegte. – Egy seggfej voltál!

Megrándult az arcom. Bólintottam. – Tudom, és minden egyes kibaszott nap bánni fogom, ahogyan bántam veled. Nagyon elbasztam, és minden egyes alkalommal, amikor megbántottalak, az engem is tönkretett. A francba, angyalom! Amikor belém zúgtál és velem akartál lenni, miután megmentettelek a suliban a faszfej Malcolmtól, azt hittem, én vagyok a legszerencsésebb fattyú, mert engem akarsz. Aztán hazaértem, és apám mindenféle baromságot összehordott, és nem akartam, hogy te is belekeveredj ebbe. – Meglepődve vett egy nagy levegőt. Folytattam. – Átkozottul lenyűgöző vagy, erős és néha tüzes, hűséges és... a fenébe is, a listát a végtelenségig tudnám folytatni, és akkor sem érnék a jó tulajdonságaid végére. – Kinéztem az ablakon, majd vissza rá. – De bűnös vagyok, és amit ma este el kell mondanom neked, amit... A francba, amit ma el kell mesélnem... az mindent megváltoztathat. – Felhorkantam. – És mivel önző ember vagyok, azt akartam, hogy tudd, nekem mindig te voltál az első. Attól a naptól kezdve, hogy leültél az egyik barátod mellé, és hátravetett fejjel hangosan nevettél, mindenki téged nézett, de nem érdekelt. Úgy fecsegtél tovább a barátoddal, mintha mi sem történt volna.

Könnybe lábadtak a szemei. – Miért mondod ezt nekem itt és most? És mi a fene, Saxon? Tizenhárom éves korod óta szerelmes vagy belém? Mit kezdjek most ezzel? Ó, Istenem! – Hátradőlt a székében, és eltakarta az arcát.

A kurva életbe!

Mi a fenéért mondtam el neki ezt a szart? Rossz helyen és rossz időben.

Ő emiatt sírt, én meg mint egy még nagyobb fasz, csak ott ültem.

Amikor hátrébb toltam a székem, Nary megtörölte az arcát, és rám meredt. – Ne merészelj megmozdulni! Itt ülünk és beszélgetünk véletlenszerű hülyeségekről, miközben próbálom feldolgozni, amit az előbb mondtál. Eszünk, és az istenit, élvezni fogjuk a rohadt első randinkat!

Legszívesebben áthúztam volna az asztal fölött, hogy megcsókoljam. De valószínűleg előbb inkább kékre-zöldre vert volna. Ezen kedvem lett volna hátravetett fejjel hangosan felnevetni. Bár valószínűleg ezért is agyonvert volna.

Ezért inkább elmosolyodtam. – Jól hangzik, Viperám. – A szemei felcsillantak. Viperának neveztem, amikor a földre tepert, hogy megmentsen a szaros zaklatójától, aki fegyvert fogott rám.

– Töröld le a mosolyt az arcodról, és keress egy pincért! Éhes vagyok.

Na, ekkor tényleg felnevettem. – Persze. Az angyalom éhes. Jobb, ha megetetem.

– És, Saxon…

– Igen, gyönyörűm?

– Én is láttalak aznap. Ott álltál a sor végén, teljesen feketébe öltözve. Fintorogtál, és arra gondoltam, hogy mennyivel szexibb lennél, ha mosolyognál. – Megmerevedtem, a pulzusom felgyorsult. Aztán folytatta, és a picsába, teljesen elkábított. – Aznap beléd estem, és egyetlen fiú sem hasonlított hozzád. Távolról figyeltelek, és azt hittem, utálsz, de nem érdekelt. Csodáltalak. Még mindig csodállak, mert vad vagy, jóképű, erős, és megéri az ismerősödnek lenni. Az a nap, amikor lerántottad rólam Malcolmot, az volt az a nap, amikor tudtam, hogy senki más nem tenné meg ezt értem. És még amikor ellöktél magadtól, akkor sem szűntem meg törődni veled. Mindig is te voltál számomra az igazi, Saxon Black. – Elmosolyodott. – Szóval tudom, hogy bármit is akarsz mondani ma este, meghallgatlak, és utána is melletted leszek. Bármi, amit mondasz, akármilyen szörnyűnek is tartod, nem fog elszakítani tőled. Most nem, amikor végre megmutattad, ki vagy valójában, akkor sem, amikor a szívem száz százalékban a tiéd, és örülök ennek.

– Bassza meg, angyalom! – morogtam.

– Lassan kell haladnunk... Nem vagyok még kész...

– Angyal...

– De tudom, hogy egy nap majd...

Jézusom! Mi a fenéért beszélt erről egy istenverte étteremben, amitől a farkam kőkemény lett? Ezért félbeszakítottam, mielőtt beleélveztem volna a farmeromba. – Gyönyörűm, mi lenne, ha ezt azután beszélnénk meg, miután elmondtam a szarságaimat.

– Csak ha tudod, hogy a beszéded után is itt leszek.

A szemeimet forgattam. – Majd meglátjuk!

– Nem, Saxon Black! Tudom!

Megrándult az ajkam. – Majd meglátjuk!

– Ne dühíts fel az első randinkon! Tényleg nem akarom felhívni Mrs. Cliffet, hogy elintézzen.

– A francba, fel ne hívd azt a nőt!

Az étlap mögött kuncogott. – Hallottam, amikor azt mondta neked, hogy megtaníthat egy-két dologra az ágyban.

Megborzongtam. Nary megint felnevetett.

Hátradőlve élveztük az ételt és az együtt töltött időt. Még azt is elfelejtettem, amiről beszélnünk kell majd. A nőmnek tetszett az első randink, így ott voltam vele együtt, és nem ragadtam a gondolataimba.